Vágólapra másolva!
KIÁLLÍTÁS
Vágólapra másolva!

Van önnek otthon Darth Vadert és rohamosztagosait vagy teljes budapesti panorámát ábrázoló 8x10 méteres falfreskója? Hogy nincs rá hely a 60 négyzetméteres albérletben vagy az irodában? Itt a megoldás: a SplitDeco, mely bizonyos értelemben válasz arra az igencsak égető kérdésre, hogyan dekoráljuk hipermodern irodaházunkat, mely kívülről úgy néz ki, mint egy űrhajó vagy pálmakert, de egyetlen jól körülhatárolt, két négyzetméternél nagyobb összefüggő konvex falfelület sincs benne. Egyszerűen vágjuk a festményt darabokra, és ezeket a kisebb nagyobb darabokat helyezzük rá ezekre a kis szabad felületekre, aztán messziről nézve úgyis összeáll az egész.

Forrás: [origo]

SplitDeco - a talányos szóösszetétel "megosztott dekoráció"-t jelent

A Művészetek Palotájának Üvegtermében is látható lesz a következő három napban néhány ezekből a speciális technológiából készült festményekből, freskókból. A kiállítóhely nevében is benne van, hogy nem igazán alkalmas festmények kiállítására, inkább olyan, mint egy szalagavatós terem. Ha mégis sikerül a művészeknek feldíszíteni ezt a különösen nehéz teret, valóban nem állhatja akadályukat semmi - hacsak nem az esetleges megrendelők abszurd kívánságai, hiszen a termék weboldala büszkén hirdeti: bármilyen megrendelői igényt kielégít. Bár a bemutatott művek átlagszínvonala erősen közelít a Pizza Hut-os pakoljunkrámindent-viccesfilmkarakteres freskó-stílushoz, ne szörnyedjünk el - az igény, hogy falfreskónk legyen, nagyon is helyénvaló.Ott van példának okáért egy francia király, akinek úgy megtetszett Leonardo Da Vinci Utolsó vacsora című freskója, hogy téglástul-falastul haza akarta vinni. Nekünk már nem kell ilyen merész tettre vállalkoznunk, sőt, ha nem fér be a konyhába egy festmény, rakjuk be a szilánkjait.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!