Sarló, kalapács, reprint

Vágólapra másolva!
KIÁLLÍTÁS
Vágólapra másolva!

Jó, hogy a Bazilika és a Nádor utcában álló CEU vonzáskörzetében, az Arany János utcai Centrális Galériában nyílik kiállítás Reprintek és tárgyak címmel Pinczehelyi Sándor harminc év alatt készült műveiből: így a környéken nagy sűrűségben előforduló külföldi fiatalok instant változatban kapják azt, amelyet a "kommunizmus-kritikus magyar művészet" kvintesszenciájának tarthatnak. Utcakövekből összerakott vörös csillag, a művész, ahogy sarlót és kalapácsot tart a feje fölé, csillagot rajzoló kéz - mindez valójában inkább szimbólumokkal, ikonokkal bűvészkedő zseniális életmű, mégis e szimbólumok művészi célokra való kisajátítása utólag merészen ironikus tettnek tűnik nemcsak a külföldieknek, de még nekünk is. Hogy ezek után miképpen kaphatott Pinczhelyi Szocialista Kultúráért-kitüntetést, nem tiszta, vagy a mi műértelmezésünkkel vagy az akkori illetékes urakéval lehet probléma.

Forrás: [origo]

Három fontos kép: Sarló és kalapács (1973), a jó pásztor ikonográfiáját használó Bárányos (2005) és az Emlékmű-terv (1991)

Akár kritika, akár játék, a hetvenes években készült művek jónéhánya az akkori Magyarország és Kelet-Európa ikonikus művévé vált. Ezeknek a képeknek a politikumát jobban helyre tudjuk tenni, ha a későbbi képeket is megnézzük: az 1988-as Kis csillag, Coca-Cola IV. a csillagra mászó kólásüvegekkel, az 1991-es Emlékműterv a keresztre feszített Jézussal, a 2003-as Majdnem kilenc coca malacai és Coca-Cola logói vagy az új évezred képein feltűnő halak mind azt sugallják, Pinczehelyi ötleteit inkább a szemiotika, mintsem a politika felől érdemes megközelíteni. Harmincnégy év alkotómunkájának termését láthatjuk az október 11-ig nyitva tartó tárlaton, ahol ez alkalomra a régebbi műveket nagyméretű vászonra nyomták ki.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!