Január 22 - a kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. Erre az eseményre emlékezve 1989 óta január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját mely alkalomból országszerte számos különleges rendezvényekre kerül sor. Idén már 20-án vasárnap kezdődik az ünnep, hiszen a nyugodt téli hétvégi napon jobban ráérnek az emberek koncertekre, fesztiválokra járni.
Érd ebben az évben kétnapos rendezvénysorozattal ünnepli a Magyar Kultúra Napját. Fellép többek között Péterfy Bori és a Love Band, a Dumaszínház, a Nemzeti Táncszínház, a Kaláka. De más ínyencségekre is számíthatunk: Egressy Zoltán: Sóska sültkrumpli című darabjának előadására is sor kerül, a Magyar Írószövetség ünnepi közgyűlést tart, és Érddel közös, Bella Istvánról elnevezett díjat osztanak ki.
Péterfy Bori és a Love Band: Hajolj bele a hajamba, a 2007-ben megjelent első albumról
Vasárnap minden állandó érdi lakcímmel rendelkező személy féláron látogathatja a Szépművészeti Múzeum kiállításait. Ez a nap valamennyi érdi önkormányzati intézményben munkaszüneti nap.
Kaláka is lesz!