Három elem: föld, levegő, tűz

A hetvenes évek egyik legsimulékonyabb együttese, az Earth, Wind & Fire a 2003-as Sziget után ismét hazánkba látogat. Korántsem leértékelt öregfiú-válogatottra számítsunk azonban: az együttes manapság is a kubai nyugdíjasokat megszégyenítő lendülettel áll közönsége elé, s ha mindez nem elég, akkor a Black Eyed Peasből vagy az Outkastből kölcsönöz egy-egy fiatalabb hangot. Minderről saját szemünkkel is meggyőződhetünk február 16-án a Papp László Budapest Sportarénában.

A zenekar időtálló sikerének egyik kulcsa minden bizonnyal az alapító Maurice White elszántsága: a zenekarvezető már hatéves korában szólista volt egy chicagói templom énekkarában. Hogy valóra válthassa álmát (létre tudjon hozni egy saját zenekart), 1962-ben elszegődött főállású dobosnak a Chess Recordshoz. Itt olyan nagyságoknak verte nyolctól négyig a ritmust, mint Billy Stewart, Etta James vagy a blues-atyaúristen Howlin' Wolf. Röpke öt év alatt láthatóvá is dobolta magát, a dzsesszvirtuóz Ramsey Lewis ugyanis őt kérte meg, hogy kísérje következő turnéján.

1969-ben Wade Flemonsszal és Don Whiteheaddel megalapította a Salty Peppers nevű formációt, amelyből - további öt tag csatlakozásával - létrejött az Earth, Wind & Fire. 1971 nyarán megjelent bemutatkozó albumuk mérsékelt sikert aratott. White azonban - talán mert valóban csodagyerek volt - nem elégedett meg ennyivel. Elvégre ő nemcsak azért alapított zenekart, hogy könnyebben szedhessen fel lányokat - kezdettől fogva határozott művészi koncepciója volt, melybe nem fért bele semmilyen alku. Egy év leforgása alatt jóformán az egész zenekart kicserélte, az eredeti felállásból csak a basszusgitárost hagyta meg maga mellett, őt is csak azért, mert történetesen a testvére volt.

A zenekar Philip Bailey 1972-es csatlakozásával talált rá igazán saját hangjára, melyen számos műfaj hatása érezhető. Saját bevallásuk szerint az együttes tagjai elődjüknek tekintik többek között a Wart, a Funkadelicet és B.B. Kinget is. Bailey Mahalia Jacksonra emlékeztető énekhangja, a transzcendens vokálok, az erős fúvósszekció és a dzsesszes áthallások mind hozzájárultak az egyedi hangzás kialakításához. Ezekből az elemekből végül is egy olyan gondolatgazdag, de mindenki számára emészthető funky stílus nőtt ki, amely mélységében valahol a Kool & the Gang és James Brown között helyezkedik el: elegáns, kiművelt, és még táncolható is. És bár maguk az EWF-tagok is a funkyt tartják alapstílusuknak, öt olyan lemezük is készült, amely végül az R&B-albumok toplistáján lett első.

Az - egyik - eredeti felállás 1977-ből

Ezenkívül rendszeresen kirándulnak a (smooth) soul, a gospel és az afrikai világzene területére is. 1979-ben a diszkó műfajához is hozzátették a magukét, megalkotva a Boogie Wonderland című tánchimnuszt. Már csak a különböző stílusok elegyítéséből is kirajzolódik az üzenet, amit az afrikai kereszténységen és keleti filozófián nevelkedett White mindig is mondani akart az EWF-rel: merjünk szabadok lenni, vállaljuk bátran önmagunk.