Semprún és Ajtmatov a Könyvfesztiválon

Oroszország és Paulo Coelho után, idén Spanyolországot és Jorge Semprúnt látja vendégül a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál - melyen ezúttal már a tizenharmadik alkalommal vehetünk részt. A helyszín ez alkalommal is az egyre szűkösebbé váló Budapesti Kongresszusi Központ épülete és kertje lesz: április 20. és 23. között mintegy ötvenezer különböző könyv közül válogathatunk. Ajánlónkban hat könyvet vettünk közelebbről szemügyre a Könyvfesztiválra megjelenő háromszáz újdonság közül -, ha szerencséje van, egyiket-másikat meg is nyerheti!

Tartalom:
Ruandában 1994 áprilisa és júliusa között - alig tizenkét hét leforgása alatt - több mint 800 ezer tutszit öltek meg, azaz a hutu mészárlók naponta, mintegy ezer embert végeztek ki, ehhez pedig a bozótvágó késnél hatékonyabb eszközre nem is volt szükségük. Ennyi az, amelyet a Hotel Ruanda után az emberiség biztosan tud történelme leggyorsabb lefolyású népirtásáról - ezen túlmenően azonban, szinte csak megválaszolatlan kérdéssel találkozni: az előzményekről, a motivációkról, a körülményekről szinte semmit sem tudunk. Tizenkét évvel a népirtás után az áldozatok és az elkövetők még mindig hallgatnak a történtekről. Jean Hatzfeld francia újságíró arra tesz kísérletet, hogy ezt a csöndet megtörje - a tutszi túlélőkkel készült interjúkötete után (A csupasz élet. Történetek a ruandai mocsárból) most a hutu gyilkosokkal készült beszélgetéseinek könyvváltozatát vehetjük kézbe.

Nem tudjuk meg, hogy a könyv tíz interjúalanya - egyébként egy Nyamata járásbeli baráti társaság - hány embert ölt meg, s az ország egészét érintő öldöklésekről sem kapunk átfogó képet. A könyv viszont választ ad arra, hogy a tutszikkal korábban baráti, sokszor családi kapcsolatban álló hutuk miért ragadtak bozótvágó kést egyik napról a másikra, és miért indultak neki a nyamatai mocsárnak, hogy napi nyolc órában, szervezett keretek között gyilkoljanak. Többek között hullámlemezért - ez a házépítésre alkalmas anyag a ruandai cserekereskedelem egyik alapcikke, szinte a pénz helyettesítője -, földért, elismertségért vagy éppen gyávaságból kifolyólag. Tehát nem eredendő gyűlölet vagy rasszizmus okán - a legfőbb motivációt a haszonszerzés, illetve a hutu milícia, az Interahamwe iránt érzett félelem jelentette.

A bozótvágó kések évszaká-nak legmegrendítőbb tanulságát azonban nem is a népirtás gyomorforgatóan hétköznapi részleteiből vonhatjuk le, hanem a genocídium utóéletéből. A könyvben megszólaló hutuk ma már szabad emberek, akik egyedül a megbocsátásban látják a jövőt. Hátborzongató módon azonban nem arról beszélnek, hogy ők mit tennének a bűnbocsánatért - hiszen logikájuk szerint a helyi börtönben eltöltött hét évvel már megkövették a ruandai társadalmat és a tutszi népességet. Most azon vannak, hogy újra felépítsék földművelő életüket a nyamatai dombok között - ebben a folyamatban azonban az emlékezés nincs hasznukra, csak a felejtés.

Miért ajánljuk?
Mert a ruandai népirtás sokkal több annál, mint aminek Európából gondolják a legtöbben: egy tanulságok nélküli, spontán erőszakhullámnak egy kicsi és szegény afrikai országban. Nem árt tudnunk, hogy a náci Németország a holocaust során egy alkalommal sem ért el olyan hatékonyságot a tömeggyilkosságban, mint amilyet a hutuk produkáltak - bozótvágó késekkel. Ezek ismeretében pedig az is figyelemreméltó, hogy miután a ruandai intézményes állami igazságszolgáltatás működésképtelenné vált - gyakorlatilag az országban nem maradt olyan lakos, aki ne áldozat vagy elkövető lett volna - a népirtás vádlottjait a törzsi törvényszék, a gacsacsa vonta felelősségre. Ezek a gyülekezetek 2002 óta működnek - azaz még napjainkban is egykori, illetve jelenlegi szomszédok tanúskodnak vagy ítélkeznek egymás felett, mintegy biztosítva, hogy a népirtásnak ne legyenek történelmi mércével mérhető következményei.

Megjelent:
Az Ulpius-ház gondozásában

Ára:
2780 Ft

Krich Balázs