Tartalom:
Közel hét évet kellett várni a Sikoly című Pókember-kötetre: a több évtizede futó pókeposz legmaradandóbb epizódjait a kilencvenes évek végén ugyan elkezdték kiadni magyarul, a feszültségoldás azonban elmaradt, a csúcspontot jelentő album már nem jelent meg. Ehelyett a hazai képregényrajongó közönség kénytelen volt beérni a legfrissebb, de meglehetősen silány amerikai kiadások fordításaival.
Az eredetileg az Amazing Spider-Man oldalain 1994-ben közölt négyrészes történet sajátossága abban áll, hogy azt a korábban zenekritikusként tevékenykedő John Marc DeMatteis jegyezte íróként. A piros-kék kezeslábast viselő szuperhős pedig a figurát megalkotó Stan Lee mellett neki köszönheti a legtöbbet: az általa írt Kraven utolsó vadászata (ami ugyancsak megjelent magyarul), a The Child Within és a Sikoltás vitathatatlanul a Pókember-képregények élvonalába tartoznak.
DeMatteis játszik el leginkább a félszegségét szüntelen poénáradattal leplezni próbáló Peter Parker/Pókember tudathasadásos kettősével. A figura megismerésének eszköze nála rendszerint valamilyen elfojtott gyermekkori trauma: a patkányszerű Verminnél a pedofilia, a zöld gumiruhában repdeső Manónál pedig egy brutális, autoriter apa. A szereplőket addig kínozza, amíg azok kénytelenek szembenézni saját múltjukkal, mint például az a Tarzan-imitátor Kraven, aki csak úgy képes megőrzi saját értékrendjét, hogy végül az öngyilkosságot választja.
Az árvaként felcseperedő Hálószövő viszont mindig sértetlen maradt, a képregény tér és idő nélküli világában a problémák minden füzet végén megoldódtak, a következőben pedig mindig újratermelődtek. A hősnek nem volt sorsa, csak elintéznivalói, amik viszont monoton ismétlődtek. DeMatteis pszichologizáló Sikoly-ában viszont már a Pókember sem marad kívülálló, a rá nehezedő nyomás hatására Peter Parker összeomlik, és személyes alteregóját eltemetve a Pók álarca mögé rejtőzik. A hurráoptimista hős figuráját újraértelmező DeMatteis a képregényből teljesen kigyomlálja a humort, az eddigi legsötétebb oldalát mutató Pókember pedig elveszti azt a készségét, hogy megpróbáljon uralkodni az érzésein vagy akár az eseményeken.
A Sikoly értéket tovább emeli, hogy a közel százoldalnyi történetet az egyik legzseniálisabb Pókember-rajzoló, Mark Bagley illusztrálta, aki mellett DeMatteisnek érdemes lett volna örökre kikötnie. Bagley anorexiától elkínzott, hatalmas idomokkal megáldott karakterei a szuperhős-képregényektől is szokatlan dinamizmust tükröznek, a mozgóképszerűen egymásra dobált panelelrendezés pedig folyamatosan ontja magából a vizuális frissességet.
Miért ajánljuk?
Mert történetmesélését és grafikai kivitelezését tekintve is gyöngyszem a több ezer kiadványra rugó Pókember füzetek között. Frank Miller tavaly megjelent Batman kötetével együtt pedig a valaha is magyarul kiadott legjobb szuperhős-képregények között van a helye.
Megjelent:
Semic kiadónál
Ára:
695 Ft
További kihagyhatatlan különkiadások magyarul:
Art Spiegelman: Maus
Joann Sfar: A rabbi macskája
Frank Miller: Sin City
Frank Miller: Első év
J. M. DeMatteis: Kraven utolsó vadászata
Szabó András