Rockiskola a határon

Vágólapra másolva!
Az iskolaév vége felé minden bizonnyal feketélleni fog a magyar-osztrák határ, aki ugyanis nyáron is bőrdzsekiben és bakancsban jár, az nem hagyhatja ki Európa egyik legnagyobb metál- és rockfesztiválját. A június 15-17. között, Nickelsdorfban megrendezendő Nova Rock több mint ötven fellépővel várja a műfaj szerelmeseit.
Vágólapra másolva!

A programot rengeteg, a maga nemében korszakalkotó zenekar színesíti még. Első nap, a Metallicán kívül, a Kék Színpadon lép fel a speed metál és a thrash metál feltalálójaként számon tartott Motörhead is. A Lemmy Kilminster által vezetett zenekar elképesztően hangos, egyszerű és gyors zenéjével a punk motoros-bőrdzsekis ellenpontjaként jelentkezett még a hetvenes évek végén, de azóta is hatalmas energiával koncertezik. Őket az újjáalakult Alice In Chains követi, amely a Pearl Jam mellett a leghíresebb, még létező seattle-i grunge zenekar - a két banda tagjaiból egyébként közös formáció is született, Mad Season néven. A kemény vonal újabb képviselői között a Queens Of The Stone Age fellépése a legnagyobb dobás a Piros Színpadon, de a dallamosabb gitárzenék kedvelői sem fognak csalódni: nekik a manchesteri Elbow és az európai R.E.M.-ként is emlegetett, belga dEUS nyújt remek kikapcsolódást, és látható lesz a tavalyi év egyik nagy felfedezettje, a jól táncolható, slágeres rockzenében utazó brit Hard-Fi is.

Forrás: [origo]

Placebo

A második nap is nagy nevekkel várja a látogatókat, feltéve, hogy dobhártyánk bírja még a gyűrődést. Lelassult ütemeivel, kellemes trip-hop zenéjével kis pihenést nyújthat a fülnek, a fellépők közül eléggé kilógó Massive Attack. A pihenés nem tart azonban sokáig, hiszen a glam rock Nirvanájának tartott Placebo Sonic Youth-hoz és a Pixies-hez mérhetően, torzított gitárjai igencsak próbára teszik fülünket. A nálunk is sikerrel koncertező zenekar idén jelentette meg Meds címmel az ötödik albumát, vélhetően erről játsszák majd a legtöbb számot. A Kék Színpad programját színesíti még az amerikai Live is, amely a Secret Samadhi album keleties, kristályosabb dallamai után vette az irányt ismét a dübörgő rockzene felé, illetve az új-zélandi Datsuns, amely a klasszikus hard rock feltámasztásából vette ki a részét a maga módján. A másik színpad aznapi legnagyobb neve kétségkívül a dark és gothic zenék apostolának tartott, hosszú ideje tetszhalott Sisters of Mercy, amely másfél évtizeddel ezelőtt nagy népszerűségnek örvendett itthon is.

A fesztivál zárónapja is kellemes meglepetéseket tartogat: a G N' R és három, az underground metál és az art rock határmezsgyéjén mozgó zenekar (Tool, Opeth, Anathema) mellett fellép a Metallica- és Faith No More-számok feldolgozásával elhíresült vonósnégyes, a finn Apocalyptica, valamint az elsősorban pofátlan szövegeivel és kihívó viselkedésével botrányossá vált Bloodhound Gang is. A mindenki számára ismert nagy nevek mellett ugyanúgy jelen lesznek régi, már-már elfeledett zenekarok (például a Die Krupps), mint a feltörekvő, új nemzedék képviselői (például a német Mia.).

Forrás: imotorhead.com

Motörhead

A fesztiválnak méltó folytatása is akad Nova Rock Encore néven, amelyet június 28-án, Bécsben rendeznek meg, a kaliforniai metál három jeles képviselőjével: a Korn-nal, a Deftones-szal és a Soulfly-jal. A nyár egyébként is kedvez a metálrajongóknak, a Nova Rock után egy hónappal, a vizovicei Masters of Rock fesztiválon, többek között az Apocalyptica és a Helloween zenéjére őrjönghetnek, majd augusztusban jön a Wacken Open Air Festival, amelynek fellépői között a Motörhead mellett megtalálhatjuk például a Whitesnake-et is.

A nickelsdorfi helyszínre két-három óra alatt oda is érhetünk Budapestről, a legegyszerűbb, ha autóval vagy vonattal megyünk. Ha a MÁV-ot választjuk, a Déliből vagy a Keletiből indulva kell átszállnunk Győrben vagy Hegyeshalmon az EuRegio Bécsbe induló személyvonatára. A belépőjegyek megvásárlásával azonban jó lesz, ha sietünk, mert a napi jegyek még március végén, a magyarországi jegyeladás megkezdésével egy időben elfogytak, így mi már csak a jóval borsosabb árú, háromnapos bérlettel juthatunk be a fesztiválra.

Nova Rock 2006 - Pannonia Fields II, Nickelsdorf, június 15-17.
A háromnapos bérlet ára: 89 Euro, amely tartalmazza a kempingezést is.

Apats Gábor

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!