Krimik versenyben - melyiket választanád?

A Petőfi Irodalmi Múzeum Budapest Transzfer elnevezésű nemzetközi irodalmi fesztiváljának idei témája a bűn és a rejtély: az összes krimi-hős, Philip Marlowe-tól Miss Marple-on át a késes gyilkosig végre az őt megillető helyre kerül, konferenciák, beszélgetések, színházi előadások és műelemzések közegébe. Az ötnapos programsorozathoz a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Jelenkor folyóirat közös novellapályázatot is hirdetett: a történetek beküldőinek Chandler örök figuráját, Humphrey Bogart arcvonásait viselő Philip Marlowe-t kellett Magyarországra idézniük. Az [origo] olvasói most láthatják az eredményt - egybegyűjtöttük és sorba raktuk a legjobb irományokat. Mondja el véleményét ön is: melyik novellának sikerült legjobban eltalálnia Philip Marlowe jellegzetes karakterét? A pályázat győztesét szeptember 19-én hirdetik ki a fesztivál megnyitó ünnepségén, de addig ön is találgathat. Kezdődik a Philip Marlowe-maraton az [origo] hasábjain.

A mélyhangú lány
Rohadtul ébredtem. Valahol az irodám közelében felvijjogott valami, s nekem el kellett ereszteni a könnyű, habos, mégis kőkemény nőt, akinek a csókja olyan volt, mint a konyakos csokoládé, amit a gyógynövényes néninél vettem a legutóbb. Túl szépeket álmodsz, korholtam magamat. Talán azért nem sikerül az életed, mert úgyis elvagy az álmaiddal. De azért hagyhatott volna aludni az a vadbarom. Biztosan nincs több fél nyolcnál. Olyan dühös voltam, rá se pillantottam az órára, pedig ott ketyegett a fejemnél. Már úgy értem, ott, ahol az előbb még a fejem volt. Lezuhanyoztam, felhajtottam egy pohár konyakot, aztán rágyújtottam egy gyászkeretes LM-re.
Elolvasom >>

Költők - Márló utolsó kalandja
- Találja meg a férjem gyilkosát! - búgta a nő a telefonba. Nagy példaképem unottan nyugtázná, esetleg agyoncigarettázott, szőke vadgalambhanghoz hasonlítaná ezt a búgást, de nekem megremegett a lábam tőle. Ezernyi dologban nem érek fel a mesterem bokájáig sem, egy az ezerből a szőke búgások férfias kezelése. A whiskyt is utálom, ez már kettő. A bankszámlámat viszont nem cserélném el a mesterével.
Megnézem >>

Marionett
Az iroda alig volt melegebb és párásabb, mint a felhevült King Kong lehelete. A ventillátor lomhán lökte a forró levegőt a rámtapadt ingnek. Mintegy önmagam szórakoztatására új villanykörtéket csavartam az előtér falikarjaiba. Beültem patinás kis fotelembe, és magam elé húztam a telefont az íróasztalon. Vártam. Valószínűleg elbóbiskolhattam - a telefon szaggatott csörgésére riadtam fel. Egy darabig hagytam a készüléket, hadd csinálja. Aztán, mint egy hazárdjátékos, aki az utolsó pillanatban teszi meg a tétet, felkaptam a kagylót.
Olvasgatok >>

Ólmos fejfájás
A szanatórium füstös előcsarnoka után megváltás volt a tiszta hegyi levegő. Nem értettem, hogy egy gyógyintézmény hogyan engedheti meg magának ezt a marhaságot, hagyja, hogy a vendégek befüstöljék, ha csak a bejárat körüli részeket, akkor is. Romlott a világ. Kiléptem a vaskapun, és rágyújtottam. Ahogy visszatettem a gyufát a zsebembe, éreztem a papír élét, a vizsgálati eredményeim ezen a néhány lapon voltak szép sorjában feltüntetve. Fájt a fejem, amikor bejöttem, most talán egy kicsivel jobban fáj.
Megnézem >>

Tisztelt Szerkesztőség
Én, kérem, nem vagyok író. Soha egyetlen "novellát" nem publikáltam még sehol, nem is írtam, és őszintén megvallom, nincsenek ilyen irányú ambícióim. Tényeket akarok rögzíteni, egy olyan történetet, mely teljességgel hihetetlen, én magam sem hinném el, ha nem asszisztálom végig. Ezért voltam kénytelen valami "köztes műfajt" keresni. Egy orvosi szakfolyóirat szerkesztői elmebetegnek néznének. Közel hetven éves vagyok, orvos. Már nem dolgozom. Egy betegem haláláról akarok írni, aki három évvel túlélte a halálát. Azért élte túl, mert olvasott. Tehát: Nem volt vérkeringése, nem lélegzett, de olvasott és élt, ha ugyan ezt életnek lehet nevezni.
Továbbolvasom >>

Tűzmadár
Mindig szerettem az autókat. Emlékszem, mikor apám először kísért le a műhelybe, milyen varázslatosnak éreztem a formáik kecsességét, a lökhárítókon, a lámpák körüli krómozást, a délutáni fényt, ahogy megtört a karosszériákon, amelyek visszatükrözték a képmásom. Pedig azok csak ócska tragacsok voltak, leharcolt Ladák és Zastavák, a környékről hozták be az ott lakók kerékcserére, vagy egyszerűbb javításokra, a szomszédunk hátsó udvarán berendezett műhelyébe. Az udvaron mindenütt használt alkatrészek, különböző típusokhoz tartozék ajtók, műanyag szpoilerek hevertek, a kerítés mellett pedig gumiabroncsok voltak feltornyozva, olyan magasan, hogy simán elvesztem volna bennük, ha belebújok a halomba.
Kíváncsi lettem >>