Az ember, aki burgonyasziromból és emberi hajból kreál zenét

Napjaink experimentális dzsessz színterének egyik legmarkánsabb képviselőjével, egy igazi zenei vagabonddal találkozhatunk Matthew Herbert személyében ezen a szombaton a Millenáris Teátrum színpadán. A hagyományos zongoraművészi pályáról "szökött" zenész kicsit dj, kicsit producer, kicsit showman - de mindenképpen kreatív, kísérletező szellem. A hagyományos nagyzenekari elemek és különleges énekhangok ötvözésén túl előszeretettel "kollaborál" burgonyaszirommal, emberi hajjal vagy lézeres szemműtétről készült audió-felvételekkel aleatorikus véletlenzenéjében, mely világszerte egyre népszerűbb. 

Képzeljünk el egy klasszikus big bandet fúvósokkal és mindennel, ami kell, és egy alig harminchat esztendős, karizmatikus figurát, aki hol zongorán imprózik a hallottakra, hol pedig a dj-pult gombjaival játszadozik - durvább esetben üvegpoharakból, konyhai eszközökből és kocsidudákból csikar ki elképesztő hangokat, mindezt persze nem minden koncepció nélkül. Ha erről a bizarr felállásról a nemrég hazánkban koncertező Mike Patton és a Zu Band esete jut eszünkbe, nem állunk messze a valóságtól, ám Herbert muzsikája mindenképpen muzikálisabb, élvezhetőbb és követhetőbb a pusztán szórakozásra vágyó, kevésbé elvont zenehallgató közönség számára is. Szürreális zajok és emberi hangfoszlányok helyett itt inkább a big band nagyívű dallamai kerülnek előtérbe, Herbert pedig amolyan zenei bűvészként játszik hangszerrel és hangszernek távolról sem látszódó tárgyakkal.

Herbert még a '90-es évek elején drámatagozatos egyetemi diákként kezdett kísérletezni az aleatorikus muzsikával, ahol a kulcsszerep a véletlené. A latin alea (=kocka) szóból származó alternatív zenecsinálási módszer lényege, hogy a zeneszerző a véletlen szerepét is beépíti művébe, így az improvizációszerű előadások mindegyike egyedi, megismételhetetlen produkcióvá alakul. A fiatal zenész hamar rájött, hogy az aleatorika lehetőségei kimeríthetetlenek, és nagyszerűen kombinálhatóak komolyzenei és könnyűzenei műfajokkal egyaránt. 1995-ös, első önálló koncertjén Herbert máris kiverte a biztosítékot egyedi játékával: egyrészt hangmintái, másrészt burgonyaszirmok (!) segítségével kreált zenét a színpadon.

Mivel San Francisco az alternatív zenék és avantgárd művészetek melegágya, Herbert értelemszerűen itt próbált szerencsét. Találkozott a különleges orgánumú dzsessz-énekesnővel, Dani Siciliano-val, akivel hamarosan szorosabbra fűzte kapcsolatát: a kezdetben szigorúan szakmai alapokra helyezett együttműködésből óriási szerelem, majd házasság lett. Nem tudjuk, ki végezte a házimunkát ebben az időben a Herbert-Siciliano családban, az viszont biztos, hogy a konyhai eszközöket nem csak rendeltetésszerűen használta a pár: legismertebb közös produkciójuk az Around the House album, melyen különféle háztartási eszközök segítségével kreált hangok és okosan mixelt dance ritmusok keverednek Siciliano sajátos énekével. Az is biztos, hogy a konyhától távol sem unatkozott Mr. Herbert: a kilencvenes években ugyanis tekintélyes mennyiségű dalnak és remixnek adott életet Doctor Rockit, Radio Boy, Mr. Vertigo, és Transformer művészneveken.

Az új évezredben Herbert érdeklődése aztán az emberi test és belső szerveink felé fordult: 2001-es, Bodily Functions című albumán hajjal, szőrrel, bőrrel és bőr alatti szervekkel kreál pikáns, főként a house elemeiből táplálkozó tánczenét. A fogcsikorgatást, a csontzörgetést, a toroköblögetést és a körömrágást Herbert vállalkozó szellemű barátai szolgáltatják, a lézeres szemműtétről készült audió-felvételek szintén a herberti vízió - szó szerint - részei. Hol vannak már, kérem, azok az idők, amikor a jól nevelt gyerekek minden nap hallhatták a szülői intelmet: "kultúrember nem hallat testi zajt"? Nos, Herbert nem csak hallat, de úgy intézi, hogy közönsége is tisztán hallja azokat.

Az elektro-akusztikus dzsessz-mentalitás aleatorikus tünetei a big banddel való közösködésben tetőztek 2003-ban: ekkor jelent meg a tizenhat neves dzsessz-zenész kollaborációjával készült Goodbye Swingtime. A brit kísérleti dzsessz kulcsfigurái mellett Dani Siciliano is aktív részese volt a zenei zajcsodának (vagy zajos zenecsodának).

Az angol avantgard alkímista közben a nagypolitikának is beint: 2004-ben megjelent Plat Du Jour című albumán kizárólag élelmiszerek és csomagolásaik hangjaiból készített zene hallható, amellyel nemcsak az őstermelőket és kisebb cégeket fenyegető multikat és gigantikus élelmezési láncokat kritizálta, hanem a világ vezetőinek is hadat üzent. Herbert zenéjével is politizál: ellenzi a halálbüntetést, elítéli a fasizmust és az iraki háborút, így aztán érthető, hogy a Guardian így ír róla: "a főszakács, aki egyszerre befolyásolja az érzékeinket, a lábunkat és az intellektusunkat".

Herbert muzsikája - talán pontosan az aktív közéleti-politikai elkötelezettség miatt - Amerikában is népszerű, már a Billboard elektronikus zenei top harmincában is utart tört magának az okos véletlenzene. Legfrissebb, Scale című, kimondottan hallgatóbarát pop-albumán a dzsessz, a diszkó és az érzéki house-ritmusok elemei keverednek a tradicionális nagyzenekari hangzással.

The Matthew Herbert Big Band: Turning Pages

Matthew Herbert Big Band, 2008. július 19., 20.00 - Millenáris Teátrum (II., Fény utca 20-22.)
4500/5400 Ft