A labdarúgó-Eb görög sztárjai lehetnek: Baszinasz, Gekasz, Toroszidisz

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Angelosz Baszinasz

Az Eb címvédőjének csapatkapitánya 1976. január 3-án született Halkidában, és tizenévesen került a Panathinaikosz utánpótlás-akadémiájára.

Még nem volt 20 esztendős, amikor bemutatkozhatott a klub A-csapatában, és első idényét követően bajnoki címet ünnepelhetett - igaz, akkor még csak egy mérkőzésen lépett pályára.

A következő évtizedben alapember volt az athéni együttesnél, amelynek színeiben még egyszer nyerte meg a hellén pontvadászatot. Legnagyobb nemzetközi sikerét a 2001-2002-es idényben aratta, amikor a zöld-fehérekkel egészen a negyeddöntőig menetelt a Bajnokok Ligájában, és a Panathinaikosz ott is csak nagy küzdelemben esett ki az FC Barcelonával szemben.

A válogatottban 1999 augusztusában mutatkozhatott be, és a második mérkőzésén megszerezte első találatát. Az Otto Rehhagel-féle nemzeti csapatban kulcsfigurának számított már a 2004-es Európa-bajnokságon is, ő volt a pontrúgások első számú felelőse.

Forrás: EPA

A torna nyitómérkőzésén tizenegyesből talált be a portugálok ellen, a döntőben pedig az ő szögletét fejelte be Angelosz Hariszteasz. Egy évvel az Európa-bajnokság után a Panathinaikosznál nem hosszabbítottak vele szerződést, így fél évig nem volt klubja, majd 2006 januárjában az RCD Mallorcához igazolt, ahol jelenleg is futballozik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!