Hiddink az év árulója szeretne lenni Hollandiában

Vágólapra másolva!
Pikáns párharcra kerül sor a labdarúgó Európa-bajnokság harmadik negyeddöntőjében, a holland válogatott ugyanis a Guus Hiddink irányította oroszokkal meccsel Bázelben. Idestova tíz éve éppen Hiddink volt az egyik, aki elindította az edzői pályán Marco van Bastent, a mostani rivális szövetségi kapitányát, ami újabb aspektusból teszi érdekessé a találkozót. Hiddink mindenesetre nem foglalkozik a hazafias érzelmekkel, az orosz himnuszt választja majd, és örülne, ha a meccs után árulónak tartanák Hollandiában.
Vágólapra másolva!

Az oroszok edzése szokás szerint csak negyedóráig nyilvános az újságírók számára, világmegváltó dolgokat így nem is láthatunk, a legnagyobb számnak talán az számít, hogy Hiddink az egyik kapussal és az edzői stáb tagjával brazilkodik, a lényeg, hogy ne essen le a labda a trükközés, passzolgatás közben.

A mezőnyjátékosok közben melegítenek, nyújtanak, aztán négy csoportra osztva sprintelgetnek bójától bójáig. Hiddinkék végeztek a labdázással, úgyhogy a harmadik számú kapus visszamegy a két kollégájához, Akinfejevnek 20 méterről lövöldöznek, és Malafejev akkora dugót varázsol a jobb pipába, hogy az még Arsavinnak is becsületére válna. Még nem telik le a negyedóra, amikor Hiddink hangosan reklamál az UEFA illetékeseinél, és végül eléri célját, mert amikor a hangosbemondó mindenkit megkér, a stadion elhagyására, a többség már a kijáratnál tart.

Este a holland válogatott is megismerkedik a bázeli aréna frissen lerakott gyepszőnyegével, itt is négy részre osztva áll fel a társaság, a csoportok élén Kuyt, Van der Vaart, Heitinga és Huntelaar foglal helyet. Sprintek, kitámasztások, joggolás a menü, majd átvonul a brigád a túlsó sarokba, ahol cicázás kezdődik, középen ketten üldözik a labdát, a kintieknek pedig egyszer lehet beleérni.

Minden eladott labdát gúnyos üdvrivalgás fogad, az egyik páros vagy fél percig cikázik, de a labdával nem találkoznak, kezdődik az ollézás is, végül Van Basten sípszava szabadítja fel a nem túl hatékony duót. Kintről holland rigmusok hallatszódnak be, a kerítésnél vagy 50 narancsmezes drukker próbál elkapni valamit a kedvencek edzéséből. Lassan mi is körön kívül kerülünk, mert megint lepereg az a bizonyos 15 perc, de még hátra van Van Basten és Van der Vaart sajtótájékoztatója.

A felvezetésben kiderül, hogy Boulahrouz koraszülött kislányának halála miatt a hollandok gyászszalaggal játszanak majd az oroszok ellen. Van Basten úgy érzi, a tragikus eset még jobban összekovácsolta a gárdát, Boulahrouz azt mondta a kapitánynak, hogy sikerült túltennie magát a traumán, és játszani szeretne a negyeddöntőben.

Van der Vaart dicséri az ellenfelet, külön is kiemelve Arsavint, Van Basten pedig tudja a receptet a sikerhez, a spanyolok a 4-1-es oroszveréssel megmutatták a követendő példát. A 88-ban játékosként Eb-t nyerő narancsos kapitány nem tart attól, hogy Hiddink ismeri a gyengeségeiket, sőt, úgy van vele, ha az oroszok vezére az erősségeiket is ismeri, akkor csak sok szerencsét tud kívánni a meccshez.

A húsz évvel ezelőtti győzelem végigkíséri a hollandokat, most például a döntőben lőtt elképesztő kapásgóljáról faggatják Van Bastent, aki nem kíván nosztalgiázni, az a múlt, örül, hogy nyertek és annak is, hogy ilyen emlékezetes találatot jegyzett, de inkább a mostani találkozó érdekli.

Forrás: Getty Images

Van der Vaart azért kicsit odaszúr a főnökének, a Hamburg sztárja ugyan csak ötéves volt abban az évben, de így is sikerült markáns véleményt formálnia, mert szerinte mázlija volt a gólnál a Németországban gólkirályi címig jutó egykori csatárklasszisnak. A pályával mindketten elégedettek, Van der Vaart csak a gyep színét furcsálja, Van Basten viszont megnyugodott, mert a tévében sokkal rosszabbnak tűnt elsőre a talaj.

Van Basten legendás gólja a 88-as Eb-ről


Mivel Van Basten az Eb után az Ajax padjára ül át, így egy brit hölgy azt merészeli kérdezni tőle, hogy mit szól ahhoz, hogy Steve McLaren lett a Twente edzője, de Van Basten csak az Eb-vel szeretne foglalkozni, és azt kéri, hogy térjenek vissza a kérdésre augusztusban. Van der Vaartot arról faggatják, nem sajnálja-e, hogy a svédek kiesése miatt nem tud összefutni egykori ajaxos csapattársával, Ibharimoviccsal, de erre a támadó középpályás csak annyit felel, hogy "Zlatannak biztos jó most, mert nyaralhat".

Forrás: Getty Images

20 perc után elköszön a holland delegáció, mindenki indul a dolgára, irány a pályaudvar, útközben jót mosolygok két kisgyereken, akiket az anyjuk a bicikli után kötött babakocsiban szállított, és miközben a nő azzal szenved, hogy betolja a kerékpárt a kissé szűk bejáraton, a két csöppség édesen alszik hátul. Az ő nyugalmuk jellemezte Bázelt egy nappal a harmadik negyeddöntő előtt, de a villamos már előrevetítette a szombati programot, a jármű ugyanis tele van hollandokkal. Ismerve őket, tesznek róla, hogy Bázel népe ne unatkozzon szombaton...

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!