A csoportmérkőzések első fordulójában a legkiemelkedőbb teljesítményt alighanem a hollandok nyújtották, és az oranje az olaszok 3-0-s legyőzésével alaposan feladta a leckét saját magának.
A játékosok nem győzték hangsúlyozni, hogy ez a győzelem még csak az első lépés volt, és nem szabad belőle túlzott következtetéseket levonni - ugyanakkor kétségtelen, hogy a világbajnok ellen magabiztos diadal önbizalmat adhat a csapatnak. Marco van Bastennek nincsen oka arra, hogy változtasson a kezdő tizenegyén, vagyis Khalid Boulahrouz alighanem megőrzi a helyét a gárdában.
A sérültek közül Mario Melchiot és Arjen Robben még mindig nem teljesen egészséges, vagyis ők várhatóan csereként sem fognak beállni.
Ami a franciákat illeti, náluk már korántsem felhőtlen a hangulat a Románia elleni gól nélküli döntetlent követően, hiszen a gallok úgy vélték, hogy csoportjukban Románia lesz a legkönnyebb ellenfél. Más kérdés, hogy az első mérkőzésen két kulcsember, a középpályás Patrick Vieira és a csatár Thierry Henry nem játszott sérülés miatt, most viszont a csapat rendelkezésére állnak - így Jérémy Toulalan és Nicolas Anelka várhatóan kikerül a kezdők közül.
Főleg Henrytól várnak nagyon sokat a francia szurkolók, ami abból a szempontból érhető, hogy az FC Barcelona csatára a francia válogatott történetének legeredményesebb gólszerzője.
A várható kezdőcsapatok:
Franciaország: Coupet - Sagnol, Thuram, Gallas, Abidal - Ribéry, Vieira, Makelele, Malouda - Henry, Benzema. Szövetségi kapitány: Domenech.
Hollandia: Van der Sar - Boulahrouz, Ooijer, Mathijsen, Van Bronckhorst - Kuyt, Engelaar, N. de Jong, Van der Vaart, Sneijder - Van Nistelrooy. Szövetségi kapitány: Van Basten.