A magyarok csoportellenfele Eb-t akar nyerni
![Cristiano Ronaldo, foci](https://cdn.origo.hu/2023/12/dIsSjQJDmJx5v0hyi68Ts8GvEyLAfq33yuD9tinpfNU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg2OGViZjkyMDk4ZDQyNmJhMjE5YTcxMjZjM2I0MTE4.webp)
A portugál Lusa hírügynökségnek nyilatkozva a szakember úgy fogalmazott, tisztelik a csoportellenfeleiket - Ausztriát, Izlandot és Magyarországot -, szerinte mindegyik csapat meg tudja nehezíteni a riválisok dolgát. Ezzel együtt a 61 éves kapitány szerint Portugália a négyes favoritja.
"Amennyiben azonban a csapat nem tudja majd valódi tudását nyújtani a pályán, nagy nehézségeink lesznek" - tette hozzá.
A korábban az FC Portónál, a Sporting Lisszabonnál és a Benficánál is dolgozó Santos szerint mindhárom csoportellenfelük erős" csapat, és kollégái segítségével mindhárom válogatottat feltérképezték.
"Nagyon jól ismerjük a riválisokat" - jelentette ki.
A szupersztár Cristiano Ronaldóról szólva a szövetségi kapitány úgy fogalmazott: kissé zavaró, hogy sérüléssel bajlódott, de őt folyamatosan tájékoztatták az állapotáról.
"Nem riasztó a helyzet. Azt hiszem, minden rendben lesz vele" - mondta, hozzátéve, hogy szerinte az Eb-n Cristiano szupermotivált lesz.
A franciaországi kontinensviadal június 10-én kezdődik, a magyarok sorrendben Ausztriával (június 14., Bordeaux), Izlanddal (június 18., Marseille) és Portugáliával (június 22., Lyon) találkoznak az F csoportban.