Lovrencsics: Megleptük az osztrákokat a taktikával

ausztira-magyarország
BORDEAUX, FRANCE - JUNE 14: Zlatko Junuzovic of Austria is challenged by Zoltan Gera of Hungary during the UEFA EURO 2016 Group F match between Austria and Hungary at Stade Matmut Atlantique on June 14, 2016 in Bordeaux, France. (Photo by Ian Walton/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Lovrencsics Gergőnek balszerencséje volt, egy szinte az utolsó pillanatban elszenvedett sérülés miatt nem lehetett részese az osztrákok elleni győzelemnek. Így viszont tudósítónk kérdésére kívülről tudta elemezni a történteket. A szélső a csapategységet, valamint az ellenfelet meglepő taktikát emelte ki a kedd esti meccs után. Amondó, hogy Szalai Ádám nagyon megdolgozott a csapat első Eb-góljáért.
Vágólapra másolva!

Lovrencsics Gergő az Európa-bajnokság előtti utolsó edzések egyikén szenvedett kisebb sérülést. Így a Lech Poznant a nyáron elhagyó szélső, bár már sokkal jobban van a lába, a lelátóról nézte végig, ahogy társai 2-0-s verésben részesítik Ausztriát.

"Gyorsan kiderült, hogy nem erre a magyar taktikára számítottak az osztrákok – mondta Lovrencsics. – Azt hitték, hogy majd behúzódunk sündisznóállásba, és kontrákból próbálunk elmenni, miközben ők a kapunkhoz préselnek. De egyáltalán nem ez történt."

Azt mondta, szerinte az osztrákok a norvégok elleni első meccsből indultak ki, amikor valóban nem sokat volt nálunk a labda.

A pályán most nem örülhetett, de aligha bánja Forrás: MTI/Illyés Tibor


"Hiába ugrottak nekünk, és hiába voltak veszélyesebbek a meccs elején, gyorsan elfogyott a lendületük, és az első tíz percet leszámítva végig minimum eggyenlő partnerek voltunk a játékban. Szép labdajáratásokkal jöttünk ki a kapunk elől, és végül csak mi tudtunk két gólt rúgni, nem ők, hiába volt a kapufájuk."

Önbizalmat adó eredmény

Lovrencsics szerint a győzelem jelentősége nagyobb annál, hogy szereztünk három pontot a csoportban: helyrehozta a játékosok önbecsülését, és a csapat talán eggyel magasabb polcra került az ellenfelek szemében.

"Azért is örülök ennek a győzelemnek, mert a meccs előtt azt hallottuk, az osztrákok úgy készülnek, hogy elvernek majd minket, négy null lesz a vége, illetve hogy ők az egyik esélyesei az Európa-bajnokságnak.

Felvetésünkre, hogy ha megvertük az egyik esélyest (vagy legalábbis egy magát annak tartó csapatot), akkor mi léptünk elő esélyessé, a szélső nevetve annyit mondott, "viccnek nagyon jó, de azért maradjunk csak a realitás talaján".

Még fontosabb lesz a következő meccs

"Ennél a meccsnél már sokkal fontosabba lesz az Izland elleni szombati találkozó. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy kétszer olyan fontos lesz. Azon a meccsen már elérhetjük a csoportkör előtt dédelgetett álmunkat, azaz a továbbjutást."

Jöhet az elemzés

Az 1-1-re végződő Portugália-Izland meccset egyelőre nem látták a játékosok, mert az osztrákok elleni találkozó után azonnal repülőre ültek és visszatértek a Nizza közelében lévő szállásra. Szerdán két edzés vár azokra, akik nem léptek pályára, Bernd Storck és stábja pedig megkezdi az izlandiak meccsének elemzését.

Bernd Storck a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón külön kiemelte a csapategységet a pályán és az öltözőben, ahol az általa kiválasztott 23 játékos tökéletes egységet alkot. Ezért is kérdeztük meg Lovrencsicset arról, hogy

Szalait újra kifütyülték a meccs során, mielőtt belőtte 44 év után az első Eb-gólunkat.

"Ádám már többször is bebizonyította, hogy milyen erős, karakán ember. Arra a rengeteg támadásra, amit ő az elmúlt hónapokban kapott, most egy gyönyörű góllal válaszolt. És biztos vagyok benne, hogy innen most újra megindul fölfelé. Eddig is küzdött, csúszott, mászott a csapatért, csak a gólok nem jöttek. Szerencsére, mindig volt, aki berúgta helyette. Viszont most, amikor a legjobban kellett, itt volt, és eldöntötte a meccset."

Szalai Ádám. Amikor kellett, ott volt Fotó: Polyák Attila - Origo



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!