Vágólapra másolva!
A téli szünet után pénteken az MTK Budapest-Újpest FC mérkőzéssel jön a tavaszi rajt a labdarúgó NB I-ben. A bajnoki címért az első helyen álló Paksi FC és a bajnoki címvédő Ferencvárosi mellett az ősz végére feltámadó Fehérvár FC és Puskás Akadémia, illetve egy nagy meneteléssel akár a Debrecen is harcban lehet még. Hatalmas csata lehet a kiesés elkerüléséért is, nagy valószínűséggel a Kisvárda, Zalaegerszeg, Mezőkövesd hármasból kerülhet ki a két búcsúzó a labdarúgó OTP Bank Ligában, de az Újpest FC szurkolói sem lehetnek nyugodtak. 

Tavaszi rajt a labdarúgó NB I-ben – indul a harc a bajnoki címért

A tavasz nagy kérdése, hogy a csak magyarokkal felálló Paks tudja-e tartani a lépést Dejan Sztankovics együttesével, amely többek között a rivális Fehérvártól megszerezte a téli átigazolási időszakban Kenan Kodrót. Megvédi címét a Fradi? Megőrzi jelenlegi pozícióját a Paks? Melyik lehet az év meglepetéscsapata? Fővárosi rangadóval indul tehát az év, amely ismét nagy izgalmakat tartogathat.

Nagy meglepetésre Bognár György csapata, a Paks lett az őszi futball bajnok a magyar labdarúgó élvonalban.

Bognár György csodát tett, tovább tart a paksi csoda Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az, hogy a csak magyar játékossal felálló Paks ilyen csodát vitt véghez természetesen elsősorban Bognár György szakmai munkáját dicséri, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a Ferencváros a Konferencia-ligában is menetelt, így Dejan Sztankovics csapatának három fronton kellett helyt állnia (Konferencia-liga, NB I és Magyar Kupa). A nagy terhelésről korábban az FTC sportigazgatója, Hajnal Tamás is beszélt:

Szavazzon!

Melyik csapat nyeri meg az NB I 2023/24-es szezonját?

úgyhogy nagyon boldogok vagyunk az újabb fantasztikus siker miatt!" - utalt a nemzetközi kupatavaszra Hajnal Tamás (a Fradi az Olimpiakosz Pireusszal találkozik az EKL-ben február 15-én és 22-én).

Hajnal Tamás bizakodó a tavaszi szereplést illetően Forrás: Fradi.hu

A labdarúgó OTP Bank Liga első helyéért a Paks - amelytől Beke Péter, Temesvári Attila (Nyíregyháza) és Bőle Lukács (Mezőkövesd), távozott és egyedül Tóth Barna érkezett Kecskemétről - és a Ferencváros mellett a Fehárvár FC és Puskás Akadémia és a Debrecen lehet még harcban. A Paks jelenleg az első 34 ponttal, a Fradi a második 33-al, de a DVSC hátránya is csak kilenc pont.

Bartosz Grzelak székesfehérvári csapata az előző szezonban még az utolsó fordulóban menekült meg a kieséstől, és az új idényt sem kezdte jól,

ám végül hatalmas hajrával egészen a dobogó legalsó fokáig küzdötte fel magát.

A székesfehérváriak Kovács Patrikot (Vasas FC), Simut Mario Lucast (Szombathelyi Haladás, szabadon igazolhatóként) és Veszelinov Dánielt (FK DAC 1904) és Nicolás Stefanelli (argentin-olasz, Inter Miami) is megszerezték - utóbbi Lionel Messi csapattársa volt az MLS-ben - ám a tél egyik legnagyobb szenzációjaként elvesztették Kenan Kodrót. A nagy kérdés, hogy marad-e a dobogón a fehérvári futballcsapat, esetleg a bajnoki címét is versenyben lehet.

Kenan Kodro távozásával kapcsolatban Bartosz Grzelak elárulta, kettejük között szóba került a váltás lehetősége, ezzel együtt a támadó nagyon gyorsan, 48 órán belül alá is írt a Ferencvároshoz. Úgy vélekedett, a bosnyák-spanyol csatárt nem véletlenül szemelte ki magának a zöld-fehér klub, mivel Kodro vezeti a bajnoki góllövőlistát és nyáron járt volna le a szerződése a fehérvári klubnál.

Kenan Kodro tavasszal már a Fradit erősíti, Anderson Esiti pedig távozik a címvédőtől Forrás: fehervarfc.hu

A sérültek és a távozók ellenére Grzelak elmondása szerint egy magabiztos csapatot épít Fehérváron, ennek az önbizalomnak pedig kulcsszerepe lehet a tavaszi folytatásban,

melyben első lépésben a 40 pont elérését célozzák meg. Szerinte ennyivel reálisan már nem kerülhet veszélybe az élvonalban maradásuk.

A székesfehérváriak jelenleg a harmadik helyet foglalják el a tabellán 30 ponttal, de Grzelak szerint a dobogó nem szerepelt a terveik között, inkább a pontokra koncentráltak, és ha elérik a negyvenet, akkor majd átgondolják a célkitűzéseiket.

A Fradi Kodro leigazolása mellett is tovább is erősítette a keretét a télen, Habib Maiga (elefántcsontparti, Metz) és Edgar Szevikjan (örmény, Nyizsnyij Novgorod) is nagy erőssége lehet a csapatnak, ahogy a kölcsönből visszatérő Giorgi Haraisvili és Stjepan Loncar is. Igaz, Dejan Sztankovics csapatával kapcsolatban ki kell emelni, hogy Tokmac Nguen, Owusu Kwabena, Anderson Esiti és Sigér Dávid is távozik a zöld-fehérektől, utóbbin kívül a többiek el sem utaztak a csapattal a spanyolországi edzőtáborba.

A 14-szeres magyar válogatott Sigér Dávid - aki a Ferencvárossal öt bajnoki címet, és egyszer Magyar Kupát nyert, szerepelt a Bajnokok Ligája, az Európa-liga és legutóbb a Konferencia-liga főtábláján is - távozása még a szurkolókat is váratlanul érintette,

a csupaszív középpályás csütörtökön kezdeményezte távozását, a klub pedig - "érdemeire tekintettel" - hozzájárult szerződésének felbontásához.

Sigér Dávid távozott a Fraditól Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

"Erről szól a futball, ez egy nehéz döntés volt. Sigér Dávid mindent megtett a Ferencvárosért, de most egy másik utat választott, ilyen az élet, ez teljesen normális. Az életben minden dolognak van egy eleje és befejezése.

- nyilatkozott Sigér távozásáról az M4 Sportnak Dejan Sztankovics.

AZ FTC téli felkészülése hosszú volt, a Spanyolország előtt Mezőkövesden edzőtáborozott. A Fradi szurkolók bizakodhatnak a tavaszi folytatás előtt, hogy az év végén újra bajnoki címet ünnepelhetnek majd, sorozatban hatodszor.

A góllövőlistát vezető támadó ugyanis a rivális Ferencvároshoz igazolt télen - a Fradi több mint 11 év után, 2012 augusztusát követően igazolt ismét játékost Fehérvárról,

akkor a szerb támadó, Milan Perics kölcsönbe került az Üllői útra -, amely érzékeny veszteség lehet. A jövő kérdése, hogy mennyire nyomja majd rá a bélyegét ez a veszteség a Fehérvár tavaszi szereplésére.

A Puskás Akadémiánál az állandóságra szavaztak, egyedül a finn Urho Nissilä érkezett a Kuopion Palloseura együttesétől, míg távozó egy sem volt. Hornyák Zsolt csapata így nyugodtan készülhetett a magyar labdarúgó bajnokság tavaszi folytatására. Már csak azért is, mert a PAFC-nak egyedül a bajnokságra kell már csak koncentrálnia, ugyanis a felcsúti együttes a Ferencváros ellen búcsúzott a Magyar Kupából.

Szuhodovszki Soma a Debreceni VSC-hez igazolt Forrás: dvsc.hu

Kevesebb szó esik a Debrecenről, ha a bajnoki cím esélyeseiről beszélünk, pedig érdemes lesz odafigyelni Megyeri Balázsékra is.

A Loki rekordösszegért igazolta le Kecskemétről a magyar válogatott Szuhodovszki Somát - konkrét összeget nem írt a Debrecen, de az eddigi rekordot Bódi Ádám tartotta, aki 550 ezer euróért igazolt (vissza) a csapathoz Székesfehérvárról, még 2018-ban -, illetve megszerezte Jorgo Pëllumbi (albán, NK Varazdin) és Thor Úlfarsson (izlandi, Houston Dynamo) is.

„Az éllovas Paks Bognár György vezetésével egyre feljebb jut, de a Fradi kispadja minőségibb, így az atomváros a második helyért futhat versenyt. A Puskás Akadémia kiegyensúlyozatlan, míg az ősz végére kiemelkedő eredményeket elért Fehérvár FC-nél Bartosz Grzelak edzőnek hosszú időbe telt, mire kiismerte a viszonyokat. Most már adott egy ütőképes kezdőcsapat, hozzá 2-3 olyan cserejátékossal, akik éremért futnak versenyt" - mondta a Metropolnak a korábbi szövetségi kapitány, Bozsik Péter az esélyekről.

Aggódhatnak az Újpest szurkolói - kiesőjelöltek a labdarúgó NB I-ben

A bajnoki cím mellett a kiesés elkerüléséért is hatalmas harc lehet. Jelen állás szerint a 14 ponttal az utolsó helyen álló Kisvárda, és az egyaránt 15 pontos Zalaegerszeg és Mezőkövesd van a legnagyobb bajban. Viszont az Újpestnél sem lehetnek nyugodtak, ugyanis mindössze hat pontra vannak jelenleg a kieső helytől.

Ami még ennél is nagyobb aggodalomra adhat okot, hogy lila-fehérek az őszi szezon utolsó öt meccséből négyet elbuktak, mindössze egyetlen döntetlent, így egy pontot sikerült összehozni, így a dobogós álmok helyett a inkább a kieséstől lehet rettegni a Megyeri úton.

Szavazzon!

Melyik két csapat esik ki az NB II-be?

Ám ahelyett, hogy Roderick Duchatelet a télen megerősítette volna a keretet, eddig Albi Doka személyben egy embert igazolt a KF Tiranától - a szélső védő a Budapest Honvédban is megfordult korábban -, cserébe Lirim Kastrati (koszovói, Widzew Lódz, Milos Koszanovics (szerb, Ajman Club), Märten Kuusk (észt, GKS Katowice) és Djordje Nikolics (szerb, Sivasspor) is távozott. Ez pedig mindennek mondható, csak éppen jó előjelnek nem a tavaszi futball szezon előtt.

Mindenesetre a csapat edzője, Nebojsa Vignjevics az év elején még úgy nyilatkozott, hogy legalább négy-öt minőségi játékosra szüksége lenne az együtteshez a téli átigazolási időszakban.

Az Újpest FC a kiesés ellen küzdhet tavasszal Forrás: ujpestfc

„A legfontosabb, hogy a keretet újra fel tudjuk frissíteni. Mióta visszatértem, a nyáron volt az első átigazolási ablak, hogy átalakítsuk a keretet, most tovább tudunk haladni ezen az úton. Növelnünk kell a minőséget a keretben, mert van, ahol ez hiányzik. Ezt a hiányt egyetlen átigazolási időszakban nem tudtuk pótolni, nem tudtunk mindent megváltoztatni azokon a posztokon, ahol ez szükséges lett volna. A védelemben mindenképpen szükséges, mert nagyon sok gólt kaptunk, de nemcsak oda, hanem a középpályán és a támadók között is szeretnék olyan új játékost látni, aki minőséget hoz a csapatba. Pontos számot még nem tudok mondani, de már meg van a listánk, hogy kik azok, akik távozhatnak, ha mindenki számára megfelelő ajánlat érkezik, bár ez nem lesz egyszerű.

Az Újpestnél is nehezebb helyzetben van a Kisvárda, Zalaegerszeg, Mezőkövesd hármas. A pocsék őszi labdarúgó szezon után alaposan teperniük kell, ha jövőre nem az NB II-ben akarnak szerepelni.

A Kisvárdához Andrija Filipovic (horvát, Aktobe), Bernardo Matic (horvát, Ordabaszi), és Wellington Nem (brazil, szabadon igazolható) a Mezőkövesdhez Bőle Lukács (Paksi FC), Lucas Hedlund (svéd, szabadon igazolhatóként) Jairo Samperio (spanyol, szabadon igazolhatóként), kölcsönben Szilágyi Szabolcs (Vasas FC), Szolgai Máté (szlovákiai, DAC, míg a Zalaegerszeghez Kiss Bence (Kecskemét) és Vogyicska Balázs (Ferencváros, az ősszel kölcsönben Soroksár) érkezett. Külön ki kell emelni a háromszoros brazil válogatott és Bajnokok Ligájában is szereplő Wellington Nemet, aki üde színfoltja lehet az NB I-nek.

A játékos neve Európában is ismert lehet, hiszen – a kölcsönadások miatt kisebb megszakításokkal –

2013 és 2020 között az ukrán Sahtar Doneck – amely kilencmillió eurót fizetett anno játékjogának megszerzéséért – futballistája volt, Bajnokok Ligája-mérkőzéseken is pályára lépett, miközben három-három bajnoki címet és kupát nyert Ukrajnában.

A dicsőséglistáján még egy brazil bajnoki cím szerepel (2012-ben a Fluminensével) és legfrissebben, 2023-ból brazil másodosztályú bajnoki cím a Vitóriával.

A nevek alapján a Mezőkövesdnek és a Kisvárdának sikerült a legjobban az erősítés, de a ZTE-nek is sikerült egy kis vérfrissítést végrehajtania. Az a jövő kérdése, hogy ez mire lesz elég tavasszal.

Két nappal a bajnoki rajt előtt távozott Szergej Kuznyecov a DVTK-tól

Természetesen nem lehet szó nélkül elmenni a diósgyőri edzőváltás mellett sem, amely Sigér távozásához hasonlóan szintén a semmiből érkezett a szurkolók számára.

A miskolci klub honlapjának szerda esti közlése szerint így szombaton Simon Miklós, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia szakmai igazgatója irányítja az együttest a Debreceni VSC vendégeként.

"Annak tudatában hoztunk meg ezt a nehéz döntést, hogy tudjuk, néhány nappal a bajnoki rajt előtt nem ideális edzőt váltani. Ám senki nem lehet fontosabb,

- jelentette ki Magyar Mátyás klubtulajdonos.

A sportvezető szerint korábban is láttak arra utaló jeleket, hogy elkerülhetetlen ez a pillanat, mégis megpróbáltak mindent megtenni az elkerüléséért.

"Egy közös úton indultunk el együtt másfél évvel ezelőtt. Bármilyen sikereket is értünk el, ha valaki letér erről a közös útról, akkor nem tudunk más döntést hozni" - mondta Magyar, aki hozzátette: a klub céljai és a csapat őszi teljesítménye összhangban áll egymással.

A Diósgyőri Szurkolói Koordinációs Iroda közzétette a DVTK-szurkolók és a klub vezetősége, illetve Kuznyecov Szergej, azóta leváltott vezetőedző közti keddi nyilvános találkozóról szóló beszámolóját – úgy tudjuk, hogy az ezen

az eseményen a vezetőedző és a klubvezetőség között kialakult vita vezetett a szakvezető szerdai menesztéséhez

- írja az ügyről az nso.hu.

„A szurkolók, a klubvezetők és Szergej Kuznyecov közötti keddi, nyilvános beszélgetésen először a DVTK elnöke, Sántha Gergely mondott köszönetet a drukkereknek, hogy az őszi szezon második legnagyobb nézőszámát produkáltuk az NB I-ben. Ezután pedig Bajúsz Endre sportigazgató összegezte az őszi szezont és beszélt a téli átigazolásokról. Elmondta, hogy a fiatalszabály által kapott több száz milliós, akár félmilliárd forintnál nagyobb támogatás a költségvetés része, így ezt teljesíteniük kell, ezért tavasszal a korábbiaknál több fiatal játékos kaphat lehetőséget. Elhangzott, hogy csatárposzton terveztek még erősítést, sőt megegyezés is történt egy játékossal, végül azonban a labdarúgó meggondolta magát" – derül ki a Diósgyőri Szurkolói Koordinációs Iroda Facebookon közzétett beszámolójából.

Ezután kapcsolódott be a beszélgetésbe Kuznyecov Szergej vezetőedző, aki éles konfliktusba került feletteseivel.

Elmondta, folyamatosan azon dolgoznak, hogy minél jobb játékost tudjanak idehozni, viszont ez nehéz, mivel a klub költségvetése ennyit enged meg, jelenleg 17 bevethető játékosa van,

három sérült és a három kapus, valamint az akadémisták mellett, és ezt nagyon kevésnek tartja. Kifejtette, hogy folyamatosan próbálja megtalálni a megfelelő fiatal játékosokat is, azonban ez nagyon nehéz számára, de mivel ez a klub vezetőségének az elvárása, kényszerpályán van a klub.

Kuznyecov már nem a DVTK edzője Forrás: dvtk.eu

Kuznyecov a beszélgetés során megismételte azt a korábban már hangoztatott véleményét, hogy NB II-es költségvetéssel dolgozik a klub, ezért nem tudnak minőségi labdarúgókat igazolni, csak úgy, ha eladnak valakit, s abból az összegből lehet majd szerződtetni (kiderült, hogy télen a dán Marco Lundért fizetett átigazolási díjat a klub).

A jelenlévők közül Bajúsz Endre, valamint Sántha Gergely is cáfolták, hogy NB II-es költségvetése lenne a klub labdarúgó szakosztályának, szerintük az NB I középmezőnyéhez tartozik ebből a szempontból is a DVTK.

A szurkolói tudósítás szerint feszült hangulat alakult ki a két klubvezető és a vezetőedző között, aki meglehetősen borús képet festett a szurkolók elé a tavaszi folytatás kapcsán, amivel az elnök és a sportigazgató nem értett egyet.

Ennek lett aztán az a következménye, hogy a DVTK szerdán bejelentette, hogy menesztették a csapat vezetőedzőjét.

Kuznyecov 2022 őszén érkezett Diósgyőrbe, ahol csapatával aranyérmet nyert a Merkantil Bank Ligában. Ezt követően az élvonalban 17 mérkőzésen irányította a piros-fehéreket, akik újoncként hetedik helyen zárták az őszi szezont.

Ezek a labdarúgó NB I legjobb csapatai

Az érkezők és a távozó után érdemes megvizsgálni, hogyan alakult eddig az erősorrend az magyar labdarúgó bajnokságban. Az átigazolásokkal foglalkozó Transfermarkt január 15-én frissítette legutóbb az NB I-es csapatok értékeit.

Nem meglepetés, hogy 53,28 millió euróval a Fradinak van jelenleg a legértékesebb kerete, az új igazolásoknak köszönhetően a tavalyi év végi adatokhoz képest 1.7 %-al nőtt az érték.

A dobogóra a Puskás Akadémia és a Fehérvár FC fér még oda, utóbbi még úgy is, hogy elvesztette Kenan Kodrót, ráadásul 4.2 %-os csökkenés mellett 10,39 millió eurót ér a csapat. Érdekesség, hogy a Fradi és a Puskás Akadémia között is több mint 40 millió euró a különbség...

A Fradi kerete a legértékesebb az NB I-ben Forrás: fradi.hu

Ami a mezőny hátsó felét illeti, az utolsó helyen a Zalaegerszeg áll 6,17 millió euróval, így nem is annyira meglepő a csapat szereplése az őszi labdarúgó szezonban. Újabb aggodalomra adhat okot az újpesti drukkereknek, hogy a lila-fehérek keretértéke csökkent a legtöbbet (-8.7 %), ezzel pedig jelenleg a 11. helyen áll az együttes 6,55 millió euróval.

A lap szerint is a Mezőkövesd erősödött az egyik legtöbbet (12.5 %), a Kisvárda (12.1 %), előbbi így is csak a 10., míg utóbbi a 7. helyen áll. Talán az egyik legfurcsább adat a Paksé, Bognár György éllovas csapata ugyanis az értékek szerint ugyanis csak a 8., ebből is látszik, hogy a "magyar csapat" mennyire erőn felül teljesít.

Melyek voltak a labdarúgó NB I legjobb mérkőzései?

Az már a korábban taglaltakból is látszik, hogy bizony nagy izgalmakra van kilátás tavasszal is. Nem volt ez másként ősszel sem, számos izgalmas és sokáig emlékezetes mérkőzés volt a labdarúgó NB I-ben.

Őszi futball bajnok a Paks, tovább tart a csoda, Varga Barnabás volt a Ferencváros nyerő embere, dobogón a fehérvári futballcsapat.

Az őszi NB I-es futballszezon legjobb meccsei közül válogattunk a teljesség igénye nélkül. Jöjjön, egy kis múltidéző a tavaszi folytatás előtt:

2. forduló:
Fehérvár FC-Ferencváros 3-5

5. forduló:
Ferencváros-Paks 6-1

6. forduló:
Zalaegerszeg-Ferencváros 2-6

7. forduló:
Fehérvár FC-Zalaegerszeg 3-3

8. forduló:
MTK Budapest-Ferencváros 1-6

10. forduló:
Újpest-Kecskeméti TE 5-3

11. forduló:
Ferencváros-Újpest 3-0

14. forduló:
Fehérvár FC-Kecskeméti TE 3-3

16. forduló:
Paksi FC-Ferencváros 3-2

17. forduló:
Diósgyőri VTK-MTK 3-3

Csak magyar játékos Pakson – ez lehet a siker titka?

Nem lehet csak úgy szó nélkül elmenni őszi futball bajnok Paks teljesítménye mellett. Bognár György csapatával kapcsolatban mindig szóba kerül, hogy csak magyar játékosok vannak a keretben, ám éppen ez lehet a siker egyik legfontosabb kulcsa.

Egyrészt csak olyan labdarúgókat igazol a Paksi FC, amelyeket testközelből is ismer, így biztosan nem fürdik be drága légiósokkal - úgy, mint sok más magyar csapat -, ráadásul közösségépítő hatása is lehet, ha egy csapaton belül mindenki a saját anyanyelvén beszélhet.

A Paks lehet a Fradi legnagyobb ellenfele Fotó: Csudai Sándor - Origo

Persze, mivel a Paks pénzügyi helyzete véges, így nem a magyar válogatott jelenlegi húzóembereit tudja megszerezni a klub, ám itthon így is szinte minden évben megbízható teljesítményt tud letenni az asztalra a csapat. Az is más kérdés, hogy ez a nemzetközi kupaporondon mire elég, de Pakson elsősorban nem is a BL-csoportkörbe jutás van célul kitűzve.

Hatalmas szó tehát, hogy a Paks fel tudja venni a versenyt a Ferencvárossal, és az nagyban Bognár Györgynek köszönhető,

aki a múltja, illetve a nyilatkozati miatt megosztó edzőnek számít itthon. Amikor a Paks az NB I-ben 3-2-re legyőzte a Fradit, olyan gyűlölethullám zúdult rá, amelyet épeszű ember nehezen viselne el.

Bárhogy is alakul majd a Paks tavaszi szezonja, ismét bebizonyította a klub, hogy csak magyar játékosokkal is lehet itthon jó eredményt elérni.

"Természetesen nagyon örülök, hogy az első helyről várjuk a tavaszi folytatást, de nem is a helyezés miatt vagyok boldog, inkább a pontszám miatt. Nem gondoltam volna, hogy a csapatnak sikerül harmincnégy pontot gyűjtenie tizenhat forduló alatt.

- mondta a Paks ügyvezetője, Haraszti Zsolt a Nemzeti Sportnak.

Haraszti hozzátette, a célkitűzésük az volt, hogy erős középcsapatnak számítsanak az NB I kiegyenlített mezőnyében, hiszen gyakoriak a hullámhegyek és hullámvölgyek.

"Sokak által elcsépelt közhely, de ettől még igaz: a tizenkét csapatos NB I-ben nagyon kiegyenlített a mezőny, és legalább hét-nyolc csapat minden idény előtt a bennmaradást tűzi ki célként.

Nem is lehet csodálkozni ezen a hozzáálláson, hiszen sok példát lehetne sorolni az elmúlt évekből a Vasastól a Debrecenig, amikor egy-egy érmes együttes a következő idényben kiesett az első osztályból."

Korábban a Paks ügyvezetője a negyedik–hatodik helyezés elérésében bízott, most már viszont mer nagyobbat álmodni. Igaz, még nem aranyérmet.

"A hatodik helyezés most már csalódással töltene el. Nem azt mondom, hogy az aranyéremmel számolunk, de úgy gondolom, most már az első négy hely valamelyikének elérése reális cél."

Örülnek vagy bánkódnak a Fradi szurkolói?

Felmerül a kérdés, hogy örülnek vagy bánkódnak a Fradi szurkolói. A Fradi drukkereinek ugyanis igazi hullámvasút volt az ősz: a csapat a feröeri Klaksvík ellen fájó pofont kapott a BL-selejtezőben, azonban a Konferencia-ligában sikerült bejutni a csoportkörbe, sőt, olyan csapatok mellett, mint az olasz Fiorentina, vagy éppen a belga Genk második helyen továbbjutni a csoportból, így újra megérve a kupatavaszt.

A Ferencváros a célkitűzéseit a nemzetközi kupaporondon teljesítette - még ha a klubvezetők is BL-csoportkörről álmodoztak - azzal, hogy ismét pályára léphet tavasszal is a nemzetközi kupák egyikében, Dejan Sztankovics csapata az Olimpiakosz Pireusszal találkozik az EKL-ben február 15-én és 22-én.

Örülnek vagy bánkódnak a Fradi szurkolói? Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Talán éppen a nemzetközi kupamenetelés miatt a bajnokság talán nem úgy sikerült, ahogy azt a vezetőség és a Fradi szurkolói szerették volna.

A Ferencváros jelenleg ugyanis csak a második a Paks mögött egy ponttal lemaradva, a 17 meccsen pedig három döntetlen mellett négy vereség is becsúszott ősszel az NB I őszi szezonjában. Ehhez pedig nincsenek hozzászokva a Ferencváros drukkerei. A jól sikerült téli felkészülés, az új igazolások és a Dejan Sztankovicsban égő tűz miatt azonban bizakodhatnak a zöld-fehér fanatikusok.

Másrészt a vártnál több pontvesztést Varga Barnabás kiesése is okozhatta a Fradinál, ezért is igazolta le a klub Kenan Kodrót, így tavasszal már erre sem lehet majd panasz.

Erre is szerettünk volna reagálni, illetve a rotációs lehetőséget javítani, mert zsúfolt időszak előtt állunk. Kenannal három nagyon jó csatárunk van. Ha mindenki egészséges marad, az nagy lehetőségeket ad a csapat számára" - mondta Hajnal Tamás, az FTC sportigazgatója.

Kik a labdarúgó NB I legjobb csatárai?

Ha már szóba került Varga Barnabás és Kenan Kodro, a Ferencváros irigylésre méltó helyzetben van akkor is, ha rápillantunk a labdarúgó NB I góllövőlistájára. Az első helyen ugyanis Kodro áll, méghozzá 11 góllal. A bosnyák támadó tavasszal már a Fradiban gyarapíthatja majd a góljai számát.

Egészségesen bármelyik mezőnyben megállíthatatlan Varga Barnabás Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Ahogy a mezőkövesdi Stefan Drazsiccsal holtversenyben a második helyen álló (8 gól) Varga Barnabás is, aki az FTC mellett a válogatottnak is nagy hasznára lehet az Európa-bajnokságon, ha teljesen egészséges lesz. A hírek szerint ugyanis a támadó a térdével bajlódik, a téli felkészülés nagy részét ki is hagyta sérülés miatt.

Nemrég az NB I egyik legjobb góllövője, a korábbi gólkirály maga beszélt a visszatéréséről.

Érdekesség, hogy 2023-ban legeredményesebb magyarként Varga Barnabás is befért a 2023-as góllövők listáján a top10-be. Tavaly összesen 39 gólt rúgott bajnoki és válogatott meccseken, a világ 9. legjobb góllövője lett. A magyar válogatott 29 éves csatára klubszinten összesen 24 bajnoki gólt szerzett - előbb a Paksban, majd a Ferencvárosban játszott, ez azért is nagy eredmény, mert

Varga a sérülése miatt az év utolsó két hónapjában már nem tudta gyarapítani találatai számát.

Szavazzon!

Ki lesz a 2023/24-es NB I-es szezon gólkirálya

Visszatérve a góllövőlistára, lőtávon belül van még az élmezőnyhöz képest többek között a fehérvári Katona Mátyás, a kecskeméti Horváth Krisztofer, vagy éppen a ferencvárosi Lisztes Krisztián is.

Fővárosi rangadó a nyitányon, Kisvárdára látogat a Ferencváros

Eljött tehát a nagy pillanat, folytatódik a magyar labdarúgó-bajnokság, méghozzá nem akármilyen találkozókkal.

A pénteki nyitómeccsen azonnal fővárosi rangadót rendeznek, a középmezőnyben tanyázó MTK megszilárdíthatja a helyét a kiesés ellen menekülő, az őszt pocsék formában befejező Újpest ellen. A lila-fehérek számára csak a győzelem elfogadható, vagy könnyen lehet, hogy 2024-ben először Nebojsa Vignjevics fog felállni a kispadról az OTP Bank Ligában.

Szombaton három összecsapással folytatódik a bajnokság: a ZTE hazai pályán próbálja majd megállítani az immár a bajnoki címért küzdő Fehérvárt. Az egerszegieknek is égető szükségük van a jó kezdésre, leginkább a három pontra a kiesés ellen folytatott küzdelemben.

A sereghajtó Kisvárdára vár a legnehezebb feladat, ugyanis a mindössze 14 pontot gyűjtő csapat a címvédő Ferencvárost fogadja. Igazán kiélezett meccsre lehet számítani, ugyanis egyik együttes sem nagyon engedheti meg magának, hogy már az év első meccsén pontot, pontokat veszítsen.

Mátyus János csapata egy újabb vereséggel szinte már most kilátástalan helyzetbe kerülhet, míg Dejan Sztankovics együttese azonnal szeretne az élre állni.

Tavaszi rajt a labdarúgó NB I-ben Forrás: Barbara Gabriella/Kisvárda FC

Ezen a napon egy keleti rangadóra is sor kerül, az újoncként is megbízható teljesítményt nyújtó Diósgyőr - immár Szergej Kuznyecov nélkül - ahhoz a Debrecenhez látogat, amely akár a tavasz egyik, ha nem a legnagyobb meglepetése lehet. Szrdjan Blagojevics ugyanis nagyon masszív csapatot rakott össze, a Dzsudzsák Balázs fémjelezte hajdúsági klub pedig bárkire veszélyes lehet.

Vasárnap két mérkőzéssel zárul a 18. forduló: az ugyancsak a kiesés ellen menekülő Mezőkövesd Zsóry FC az ősszel felemás teljesítményt nyújtó, Szuhodovszki Soma és Szalai Gábor személyében két magyar válogatott játékosát is elvesztő Kecskeméti TE ellen gyűjtené be a három pontot.

Végül egy rangadó, az éllovas Paks és a bajnoki címért, de minimum, a dobogóért küzdő Puskás Akadémia FC zárja az első tavaszi kört. Nagy meccsre van kilátás, mivel a Paks a pontvesztéssel elveszítheti az első helyét, míg a PAFC leszakadhat a közvetlen élmezőnyről, ha nem sikerül három pontot szereznie.

Nagy csata várható a Paks és a Puskás Akadémia mérkőzésén Forrás: paksifc.hu

Az NB I 2023–2024-es kiírása az eredeti tervekkel ellentétben egy héttel korábban, május 25-e helyett május 18-án ér véget. Az MLSZ azért döntött a program módosítása mellett, hogy a magyar válogatott játékosainak több idejük legyen a felkészülésre a jövő nyári Európa-bajnokság előtt.

OTP Bank Liga, 18. forduló
Február 2., péntek:
20.00: MTK Budapest-Újpest FC

Február 3., szombat:
12.30: Zalaegerszegi TE-Fehérvár FC
15.00: Kisvárda Master Good-Ferencvárosi TC
17.30: Debreceni VSC-Diósgyőri VTK

Február 4., vasárnap:
15.00: Mezőkövesd Zsóry FC-Kecskeméti TE
17.30: Paksi FC-Puskás Akadémia FC

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 50 74
D
GY
GY
V
GY
2.
Paksi FC 33 17 9 7 51-42 9 58
V
GY
D
D
GY
3.
Puskás Akadémia FC 33 15 8 10 60-35 25 55
GY
V
GY
GY
GY
4.
Fehérvár FC 33 16 11 6 55-40 15 54
D
V
GY
V
D
5.
DVSC 33 14 13 6 49-48 1 48
V
GY
V
GY
V
6.
Kecskeméti TE 33 13 14 6 45-45 0 45
GY
D
D
GY
GY
7.
DVTK 33 12 12 9 50-56 -6 45
GY
D
V
GY
D
8.
MTK Budapest 33 12 13 8 43-62 -19 44
GY
V
V
V
D
9.
ZTE FC 33 12 14 7 54-60 -6 43
D
GY
GY
D
V
10.
Újpest FC 33 11 18 4 45-67 -22 37
V
V
GY
V
V
Teljes lista
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!