Sportmúzeum |
Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel. |
Az összes interjú |
A két szupersztár - a tavalyi és tavalyelőtti MVP Tim Duncan és a 2001-es szezon legjobbja, Allen Iverson - irányította alakulat pénteken délután tartott nagyszabású sajtóértekezletet. A kosárlabdázás uralkodói nyilván nem ismerik a mondást - a pontosság a királyok erénye -, mert a Queen Mary 2-ről, lakhelyükről érkezve jó félórát várakoztatták a legalább ezer újságírót. Aztán végül mégiscsak megérkeztek, és miután szépen - mint egy tengerészgyalogos alegység - felsorakoztak a pódiumon, gyorsan szétszóródtak, tizenketten tizenkét felé - plusz az edzők -, és megkezdték a kiscsoportos interjúadást. (Becsületükre legyen mondva, a csapat szóvivője elnézést kért a késésért, a lehetetlen athéni közlekedést okolva - ami, mint mindnyájan tudjuk, nem igaz, mert az úgynevezett olimpiai sávban az arra felhatalmazott járművek zavartalanul száguldozhatnak...)
Szóval, az eredeti Dream Team 1992-ben 32 pontosnál szorosabb győzelmet nem aratott, a legendás edző, Chuck Daily pedig egyszer sem kért időt! Még Atlantában sem akadt probléma - habár a döntőben a jugoszlávok a második félidő derekáig egálra hozták a meccset, s csak utána roppantak össze -, Sydneyben pedig a litvánok a lefújás pillanatában, kétpontos hátrányban triplával próbálkozhattak, s Jasikevicius labdája csak éppen, hogy kiperdült a gyűrűből...
Most már annak is örülnének a Larry Brown dirigálta jenkik, ha valahogy - akár még nem is veretlenül - kicsikarnák az aranyérmet.