Novák: Mára az Eb és a vb is fontosabb az olimpiánál

Két arany- és egy bronzérmével az olimpiák legeredményesebb labdarúgója Novák Dezső. A Ferencváros hajdani kiváló jobbhátvédje 1964-ben, Tokióban, majd négy évvel később Mexikóvárosban is olimpia bajnok lett, debütálásakor, 1960-ban, Rómában pedig bronzérmet szerzett az ötkarikás játékokon. A Fradi legendás futballistájával és legsikeresebb edzőjével egykori sikereiről és érintőlegesen az athéni futballtornáról beszélgettünk.

- Visszapillantva a múltra, az 1960-as, római olimpián szerzett bronzérem mennyiben törpül el a későbbi két arany mellett?
- Máig keserves emlék számomra. Bármilyen fura, de az volt a legjobb csapatunk, jobb, mint amelyik azt követően kétszer is olimpiát nyert. A kapuban Török Gabi és Faragó Lajos, a mezőnyben Göröcs, Várhidi, Dalnoki, Orosz, Vilezsál, Albert alkotta többek között az akkori magyar válogatottat. Sajnos azonban a dánok elleni elődöntőt túlzottan lazára vettük, kikaptunk kettő-nullára. Kár volt érte, hiszen a csapatot joggal tartotta mindenki az első hely legnagyobb várományosának. Nekem pedig még Haladás-játékosként, huszonegy évesen hatalmas élményt jelentett volna az olimpiai győzelem.

- Négy évvel később szerencsére ez is megadatott...
- Valóban, ám ehhez kellett az afrikai túra, amelyen a negyvenfokos hőségben kilencből kilenc meccset nyertünk meg, tökéletesen összekovácsolódott a csapat. Elsősorban ez vezetett a tokiói sikerhez. A Japánban megszerzett elsőségről elsősorban a csehek elleni szoros finálé, továbbá az egzotikum emléke ugrik be.

- 1968-ban, Mexikóban mennyire bizonyult nehéznek a címvédés?
- Az mindenképpen megkönnyített a dolgunkat, hogy nem kellett selejtezőt játszanunk. A Japán elleni elődöntő végül gálaelőadássá vált, Szűcs Lajos három és az én két gólommal simán nyertünk. A döntőben aztán hiába vezettek a bolgárok, végül egyenlítettünk, majd el is veszítették a fejüket, aminek három kiállítás lett a vége. Négy-egyre győztünk.

- Állítólag dr. Lakat Károly szövetségi kapitány azt mondta, nem okozhat gondot az időeltolódás, hiszen a magyar futballisták általában hajnalban fekszenek le, ez pedig Mexikóban éppen az estével esik egybe...
- Igen, ez pontosan így hangzott el. Lakat doktorra különben is jellemző volt a szellemesség, remek hangulatot tudott teremteni az öltözőben. Olyan egyéniség volt edzőként, aki egy húron pendült a játékosokkal, viszont a futballban nem ismert kegyelmet.

- A hatvanas évekhez képest mára mennyire csökkent a futball ereje az olimpián?
- Úgy érzem, sokat. Tőlünk még elvárta a közvélemény az olimpiai győzelmet, ráadásul klubcsapataink is remekeltek, a Fradi, az Újpest, az MTK, a Honvéd és a Vasas rendre remekül szerepelt a nemzetközi kupában. A lila-fehérek például elődöntőt játszottak a BEK-ben, mi pedig a Ferencvárossal megnyertük az UEFA-kupa elődjét, a VVK-t. Mára azonban a világbajnokságot és az Eb-t mindenki fontosabbnak tekinti. Ha jól emlékszem, először 1992-ben, a barcelonai olimpián merült fel, hogy törölni kellene a labdarúgást az olimpiáról, szerencsére azonban Spanyolország futballnagyhatalom, így ez lekerült a napirendről, csupán az idősebb játékosok részvételének korlátozását vezették be.

- Az athéni futballtornával elégedett volt?
- Bánatomra nem tudok erre egyértelmű választ adni, mert lehet, hogy én választottam rossz csatornát, mindenesetre nagyon kevés futballmérkőzést közvetítettek. Az Argentína-Paraguay döntőt ugyan adták, ám azt is lehetetlen időpontban, délelőtt tíz órakor rendezték. Az argentinok sikere azonban így is megérdemelt, nem véletlenül érkeztek eleve esélyesként Athénba, Ayala és Kily González komoly erősítést jelentett.

Bánki József