Kiizzadt férfikézi-siker Brazília ellen

Vágólapra másolva!
Az olimpia egyik leggyengébb válogatottja ellen szenvedve nyert a magyar férfikézilabda-csapat, amely 20-19-re verte Brazíliát, s bár két mérkőzés után négy ponttal áll, a hétfői találkozóhoz képest 200 százalékos javulás kell a soron következő riválisokkal szemben. A csapat szerdán, este 20.30-kor Franciaország ellen lép pályára.
Vágólapra másolva!
Sportmúzeum

Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel.

Kökény Beatrix
Éles József

Az összes interjú
eredmény, B csoport, 2. forduló
Magyarország - Brazília 20-19 (10-10)


Magyarország:
Brazília:
hétméteresek:
kiállítások:

Az Egyiptom elleni győztes nyitány után a csoport papíron legkönnyebb ellenfele, Brazília került a magyar férfikézilabda-válogatott útjába, az az együttes, amely az első összecsapáson 31-17-re kikapott Franciaországtól. A két gárda korábban egyetlen egyszer játszott egymással, 12 éve, a barcelonai olimpián szintén a második csoportmeccsen találkoztak, akkor 10-10-es félidő után 27-21-es magyar siker született.

Érdekesség, hogy az akkor még Joósz Attila által dirigált csapat legeredményesebbje az az Iváncsik Mihály volt, akinek fia, Gergő most jutott szóhoz, hírmondónak csupán Mezei maradt meg.

Forrás: MTI


Skaliczki László ezúttal Ilyés helyett Császárt hagyta ki, a másik oldalon meglepetésre egy rutinos játékos, Eduardo Henrique Reis került a lelátóra. A magyar kapuban is váltás történt., ezúttal Fazekas kezdett, aki egy bravúrral nyitott, ám társai kicsit magára hagyták az első percekben. A brazilok úgy kezdtek, hogy legjobbjuk, a göppingeni Bruno Sousa (akit már jelöltek a világ legjobbjának is!) csupán a hatodik percben lépett pályára, ám ekkor már 3-0 állt a dél-amerikaiak neve mellett.

Perez találata a lehető legjobbkor jött, az első tíz perc lehangoló játéka után akaratlanul is az jutott az ember eszébe, miért mindig nekünk kell izgulni a kiscsapatok ellen. 4-1-es brazil előny után a 13. percben Nagy László találatával végre sikerült egyenlíteni (5-5) a Barcelonában a 12., Atlantában 11. helyen végző csapat ellen, sőt, Iváncsik Gergő találatával helyre állt a világ rendje.

Ezt a 6-5-ös "skandalumot" nem tűrhette Alberto Rigolo sem, aki azonnal időt kért, s bizonyára súgott valami hasznosat Vasconcelos kapusnak, aki visszatérve egészen parádés sorozatba kezdett. Az már-már snassz mutatványnak számított, ha egy támadáson belül csak egy ziccert fogott, mindenesetre Nagy, Harsányi, majd Perez is elgondolkodhatott azon, miért a kapus lábát kell célba venni, s miért nem a hálót.

A 22. percben még mindig 7-7-et mutatott az eredményjelző, ám ekkor jöttek a csereemberek, Laluska és Lendvay kis mozgást vitt a csapat játékába, az eredmény pedig 9-7-re alakult. A félidő végére ismét lankadt a figyelem (a hullámvölgy kifejezés nem takarná a valóságot, hiszen ez az egész 30 percre jellemző volt), így sikerült hozni az 1992-es bravúrt: azaz a szünetre 10-10-es döntetlennel vonultak a csapatok.

A második félidőt góllal kezdték a brazilok, majd a helyzetkihasználó versenyben sikerült összpontosítani, zsinórban dobott három találattal ismét kettőre nőtt az előny (13-11). Nem sokáig, a 38 éves Jose Nascimento révén 13-13-nál ismét felzárkózott a brazil csapat, majd, Adalberto Silva révén már a dél-amerikaiaknál volt az előny. A döbbenet ült a magyar szurkolók arcára, a jobbára Veszprém-szimpatizánsok is csak a fejüket foghatták a kétségbeejtő produkció láttán...

Egy jó NB I-es középcsapat iparos munkáját elvégző ellenfél is olykor csodagólokat szerzett, Kojoroski például amikor csak akart, akkor lőtt talpról, elhajolva, derékmagasságban gólt, védekezésünknél csak támadójátékunk volt katasztrofálisabb.

Brazília emberhátrányban is betalált Alves Junior révén (16-17), a közönség azt sem tudta ébresztőt, vagy harcra buzdítást szorgalmazzon. 22-20-nál kicsit fellélegezhettünk, ám az utolsó öt percre egyre csökkent az előny. Ráadásul négy perccel a lefújás előtt Diaz kiállítása miatt hátrányba került csapatunk, ekkor Fazekas egy pazar bravúrral még mentette a menthetőt.

A Nacsevszki testvérpár igazságosztóként is tündökölt, emberelőnyhöz juttatta a magyarokat, ám Nagy és Harsányi inkább az oldalvonalon kívülre játszotta a labdát. Az utolsó támadást Brazília vezethette, szakvezetőjük időt kért, Diaz újabb kisbüntetést kapott, ám Fazekas szíve és keze a helyén volt. A magyar válogatott gyatra teljesítménnyel, de nyert 20-19-re.

A magyar férficsapat legközelebb szerdán 20.30-kor a 2001-es világbajnok francia együttessel találkozik, míg a női kedden 15.30-kor a házigazda görög alakulat ellen lép pályára.

További eredmények:
B csoport:
Németország - Egyiptom 26-14 (14-5)
Franciaország - Görögország 29-25 (15-15)

a csoport állása:
1. Németország 4 pont (54-32)
2. Franciaország 4 (60-42)
3. MAGYARORSZÁG 4 (53-47)
4. Görögország 0 (43-57)
5. Brazília 0 (36-51)
6. Egyiptom 0 (42-59)

A csoport:
Koreai Köztársaság - Oroszország 35-32 (16-16)
Horvátország - Szlovénia 27-26 (13-10)
Spanyolország - Izland 31-23 (13-12)

az állás:
1. Spanyolország 4 pont (62-53)
2. Horvátország 4 (61-56)
3. Koreai Köztársaság 2 (65-63)
4. Oroszország 2 (60-60)
5. Szlovénia 0 (51-55)
6. Izland 0 (53-65)

Pincési László

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!