Egyiptomot kipipálta a Skaliczki-csapat

Vágólapra másolva!
A szenzációs kapusteljesítményeknek és a csapatjátéknak köszönhetően győzelemmel mutatkozott be a magyar férfikézilabda-válogatott a kézilabdatorna B csoportjában, miután 16-15-ös félidő után 33-28-ra legyőzte Egyiptomot.
Vágólapra másolva!
Sportmúzeum

Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel.

Kökény Beatrix
Éles József

Az összes interjú
eredmény, B csoport, 1. mérkőzés
Magyarország - Egyiptom 33-28 (16-15)


Magyarország:Cserék:
Egyiptom:Cserék:
hetes:
kiállítás:

Igazi hazai hangulat fogadta a magyar férfikézilabda-válogatottat, amely az athéni Sports Pavilionban Egyiptom ellen kezdte meg szereplését. A korai kezdés ellenére rengeteg magyar szurkoló szorított Skaliczki László tanítványaiért, akiknek egy jó nyitány hatalmas lökést jelentett volna.

Forrás: MTI

Az afrikai sztáregyüttes az utóbbi három olimpián is részt vett, a legjobb eredményét 1996-ban érte el, akkor hatodik lett, míg négy éve a hetedik helyen zárt. A két gárdában még élhettek friss emlékek, hiszen március 26-án éppen Athénban, az előolimpián találkoztak egymással, s 30-25-re győzött együttesünk, majd július 25-én Strasbourgban 28-27-re vertük a "fáraók fiait"

A magyaroktól Ilyés maradt ki, a kapuban pedig Szathmári kapott bizalmat. Jól kezdett együttesünk, Perez két akciógóllal, Mocsai két büntetővel jelentkezett, Pásztor második találatával pedig a 10. percre 6-4-re húzott el a csapat. A kapuban Szahtmári jól védett, kollégáját, Nakibot viszont lecserélte a német mester, a labdával sem találkozó hálóőrt Sharaf Eldin váltotta.

Összeszedetten játszott a magyar válogatott, Lendvay révén hátrányból is sikerült betalálni, nem véletlen, hogy 20 perc elteltével időt is kért az egyiptomi kapitány (12-9). A félidő hajrájában Mocsai immáron a csapat harmadik találatát szerezte hátrányból, ám a legutóbbi világbajnokság második legeredményesebb góllövője, Zaky remekelt, vezérletével Egyiptom feljött 15-14-re, ám a Pásztor és Gál kiállítása miatti kettős hátrányt Perez beállós találattal "kompenzálta". Szathmári is remekelt, így a szünetre 16-15-ös előnnyel mehetett pihenőre csapatunk.

30 perc alatt Perez öt, Pásztor és Mocsai 4-4 találatig jutott, az ellenfélnél Zaky hétszer volt eredményes.

A második játékrészből három perc telt el, amikor Ahmed el-Ahmar révén 18-18-ra egyenlített az afrikai csapat, majd Pásztor találatai után 20-20-nál ismét a fiatal játékos villant. Csapatunk kissé szétszórtan kézilabdázott, Nagy Lászlónak nem ment a játék, az átlövő-beállós kapcsolat sem volt zökkenőmentes, maradéktalanul csupán Pásztort és Szathmárit lehetett dicsérni.

A 45. percben Skaliczki mester forgathatta idegesen az időkérő lapocskát, ugyanis El Fakharany révén ugyanis átvette a vezetést Egyiptom (24-25), szerencsére Perez feje és keze is a helyén volt, gyorsan bepréselte az egyenlítést. Sajnos jött a menetrendszerű kiállítás, ám Pásztor büntetése alatt a csereként beálló Fazekas is jelezte, jó formában van, Lendvay pedig ki tudja, hányadik magyar találatot szerezte emberhátrányból (26-25).

Mezei góljával ismét kettőre nőtt az előny, időt így mégsem a magyarok, hanem az egyiptomiak kértek. Bármit is beszéltek meg, Pásztor, majd Gál egy-egy gyors góllal szétrombolta a villámtervet (29-25).

25-25 után amit pár perc alatt produkált a csapat, arra jelzőt is nehéz találni, összeállt a védekezés, Pásztor "lekapta" a pályáról Zakyt, Mocsai ziccerével az 53. percben hatra nőtt az előny (31-25). Fazekasnak büntetőből sem lehetett gólt lőni, így összességében megérdemelt, 33-28-as siker született.

A csapat hétfőn este 18.30-kor Brazília ellen folytatja athéni szereplését.

Skaliczki László szövetségi kapitány: "Nehéz, fordulatos és gyors mérkőzés volt. A kapusteljesítményünknek és a védekezésünknek köszönhetjük a sikert, továbbá ki kell emelni Pásztor és Lendvay játékát is, de összességében mindenki dicséretet érdemel. Tudtuk, hogy ellenfelünk gyorsan kontrázik a megszerzett labdákból, és ez sok erőt igényel. Úgy gondolom, az ilyen vibráló találkozók népszerűsítik a kézilabdát."

Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter: "Remek hangulatú összecsapás volt. A második félidő közepén egy kicsit megijedtem, de szerencsére csak én, a játékosok nem. Fontos volt a győzelem, és bízom benne, a folytatás is hasonló lesz.".

további eredmények
A csoport
Spanyolország - Korea 31-30 (17-14)
Sports Pavilion, 300 néző
vezette: Migas, Bavas (görögök)
gól: Garcia 6/2, Entrerrios 5, Dusebajev 4, Hernandez 4, Colon 4, Ortega 3/1, Garralda 2, Urios 2, Romero 1, illetve K.S Jun 6, Paek 6, J.W. Lee 5, T.J. Lee 5/2, S. H. Kim 4, M.C. Park 2, K.M. Jun 1, T.W. Kim 1.

Oroszország-Szlovénia 28-25 (16-13)

Horvátország - Izland 34-30 (16-12)

B csoport
Németország-Görögország 28-18 (15-8)

Franciaország-Brazília 31-17 (14-6)

[origo]/(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!