Vasárnap megérkezett Olaszországba magyar válogatott kettes és négyes bobja. Amint azt Gyulai Miklós csapatvezető elmondta, a Drezdában felújított járművek vámkezelése kissé kaotikus viszonyok között zajlik. A kettes bobosok - Gyulai Márton és Pintér Bertalan - először szerdán edzhetnek a Cesana Pariol-i pályán, a verseny első két futamát szombaton, a második kettőt pedig vasárnap rendezik.
A négyesek számára - Gyulai Márton és Pintér Bertalan mellett Kürtösi Zsolt és Margl Tamás szerepel ebben a számban - február 21-én lesz a nyitótréning, az olimpiai versenyre február 24-én és 25-én kerül sor.
"A hivatalos edzések előtt futó- és erősítőtréningekkel készülünk. Egyelőre Gyulai Marci, Pintér és Margl van a helyszínen, Kürtösi és a tartalék Horváth Gergely kedden érkezik" - mondta Gyulai Miklós.
Sajnos, rossz hír is érkezett a magyar csapatról vasárnap: Tagscherer Imre bal térde begyulladt, ezzel együtt a sílövő reméli, el tud indulni a keddi 10 km-es sprintszámban. Büki Gábor szakágvezető elmondta, a magyar versenyzőt kenőccsel kezelik - antibiotikumot nem kaphat, nehogy tiltott szer kerüljön a szervezetébe -, pihentetnie kell a lábát, ezért inkább csak lövőedzésen vett részt. Hétfőn a tervek szerint a lábat, ízületet és izomzatot kímélő klasszikus stílusban fut majd. Tagscherer Imre szombaton a 20 km-es távon állt rajhoz, és úgy végzett a 78. helyen, hogy hét lőhibát követett el.
(MTI)