1912 Stockholm - svéd minőség

Az 1908-as olimpián tapasztalt ellenséges viselkedést négy évvel később egy teljesen másfajta, pozitív értékszemlélet váltotta fel.  1912-ben Svédország kapott lehetőséget: az impozáns stockholmi stadion csaknem egymillió korona költséggel, a középkori lovagvárak stílusában épült. 28 ország 2541 versenyzője tökéletes körülmények között, szinte otthon érezhette magát Stockholmban. A játékokat V. Gusztáv svéd király nyitotta meg.

• Az 1912-es stockholmi és az 1920-as antwerpeni olimpia képekben

A jól szervezettségre több példa is akadt: először fordult elő az olimpiák történetében, hogy minden kontinens képviseltette magát (Japán is most vett részt első ízben).

Stockholmban használtak először elektromos időmérőt és célfotót. Először vehettek részt női úszók a játékokon, az első művészeti és irodalmi versengésben Pierre de Coubertin báró "Óda a sporthoz" műve váltotta ki a legnagyobb elismerést.

Az olimpia két sztárja a finn Hannes Kolehmainen és az amerikai Jim Thorpe volt; előbbi három aranyérmet nyert (5000m, 8000 m, 10 ezer m futás), míg utóbbitól két elsőségét (tízpróba, ötpróba) elvették. A sportszerűségre tökéletes példa, hogy a tízpróba 2. helyezettje, s svéd Hugo Wieslander ezek után nem vette át az aranyérmét.

Az egyéni számokban egyedül az amerikai Ralph Craig tudott duplázni, megnyerve a 100 és 200 méteres síkfutást. Előbbit ráadásul úgy, hogy a döntőben hét hibás rajt történt, az egyik során Craig nem vette észre, hogy leintették a futamot, s végigrohanta az egész távot.

Atlétikában a görög Constantinos Tsiklitiras a csúcsra ért, a huszonnégy esztendős, 192 centiméter magas sportember 1908-ban, Londonban még csak két bronzot szerzett, ám négy évvel később helyből távolugrásban elért 3,37-es eredménye aranyéremhez segítette. Tsiklitiras egy évvel később agyhártyagyulladásban hunyt el, emlékére minden évben nemzetközi atlétikai viadalt (Tsiklitiria) rendeznek Athénban.

Rekordokban sem volt hiány a svéd fővárosban, bár az általunk kiválasztott két versenyszám nem az eredmény miatt érdekes. Az utcai kerékpárverseny távja 320 km volt, ez az olimpiatörténet leghosszabb viadalának számít.

A kötöttfogású birkózók középsúlyú elődöntőjében az észt Martin Klein és a finn Alfred Asikainen tizenegy órát és negyven percet gyömöszölte egymást a szőnyegen, míg végre Klein le tudta szorítani ellenfelét, s kicsikarta a győzelmet. Kimerültsége miatt azonban a döntőre már nem tudott kiállni, így a svéd Claes Johanson mérkőzés nélkül nyert aranyérmet.

Az éremtáblázat tetején a házigazdák egy hajszállal (24-24-16) megelőzték az Egyesült Államokat (24-18-19), a magyar delegáció (3-2-3) a 10. helyen zárt. Az aranyérmek "ügyében" kardozóinkra ismét számíthattunk, a csapatunk mellett egyéniben Fuchs Jenő is megvédte címét; harmadik első helyünket a sportlövő dr. Prokopp Sándor szerezte a hadipuska-versenyben.

Sajnos azonban a hadipuskák hamarosan a hadszíntereken kezdtek dörögni. Az 1916-os berlini olimpia a háború kitörése miatt elmaradt. A békeolimpiák befejeződtek.