A januári edzőváltás, majd a sikerrel megvívott bukaresti olimpiai selejtező után úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van a magyar nőikézilabda-válogatottnál. A gondok a felkészülés hajrájában kezdődtek, az együttes ugyanis az olimpiát megelőző nyolc mérkőzésen mindössze egy győzelmet arattak - a Pekingben nem is játszó Dánia ellen.
A vereségek között viszont akadt KO-jellegű (Norvégia egyszer 35-21-re, majd 32-25-re nyert ellenünk), kellemetlen (28-26 Kína ellen), sőt, ciki (30-26 Kazahsztántól).
Közben a csapaton belül sem rendeződött minden, nem éppen jó pedagógiai érzékről tanúskodott Hajdu kapitány azon nyilatkozata, miszerint az olimpián végig Pálinger Katalin fog védeni (Herr Orsolya legalábbis nem lehetett túl boldog...), s talán elhamarkodottan nyilatkozta a második felkészülés összecsapást követően, hogy Bódi Bernadett belőtte magát a válogatottba, hiszen a Randers légiósa eddig jobbára epizódszerepeket kapott Pekingben.
A csoportmérkőzéseken se Svédország, se Brazília, se Németország ellen nem lépett pályára Borbás Rita és Pigniczki Krisztina, akikről már-már azt hihette az ember, turistáskodni érkeztek Kínába. Ráadásul a hírek szerint elhangzott olyan vélemény is, "Pigniczki jó közösségi ember, így lehet, többet ér a padon, mint benn a pályán..."
Ahogy Hajdu János nyilatkozta, többször elgondolkodott már a lemondáson, a koreaiak elleni kifakadása pedig azt érezteti, morális problémák is lehetnek a válogatotton belül. Januárban Németh András azzal indokolta lemondását, hogy a válogatott játékosai részéről nem érzi a bizalmat, amelyet munkája alapvető feltételének tekint.
Elgondolkodtató, hogy ha a Németh-Zsiga kettős után a Hajdu-Konkoly-Imre trió sem tud rendet tenni a válogatottnál, akkor ki fog?!