Zsinórban harmadszor olimpiai bajnok a vízilabda-válogatott

Sorozatban harmadszor lett olimpiai bajnok a magyar férfivízilabda-válogatott, Kemény Dénes együttese a döntőben kiváló játékkal múlta felül a torna meglepetéscsapatát, a remekül játszó, önmaga maximumát nyújtó Egyesült Államokat. Szécsi ezúttal csereként szállt be, s mutatott be számtalan bravúrt, Biros és Varga Dénes pedig három-három góllal járult hozzá a diadalhoz.

Kemény Dénes szövetségi kapitány, még az eredményhirdetés előtt: "Szerettük volna, terveztük, dolgoztunk érte, de akkor sem volt biztos, hogy sikerül. Egy csomó dolog kellett hozzá, szerencse, elhivatottság és nem tudom, még mi minden, de azért a három valószínűleg nem véletlen. Köszönöm ezeket az élményeket ezeknek a srácoknak, 21 olimpiai bajnok hozta össze ezt a három aranyat, ugye Magyarországon mindkettő szerencsés szám! Még az édesapámmal sem beszéltem, nagyon szeretném már felhívni! Ő sosem nézi élőben a meccseimet, csak utána, felvételről. Nagyon örülök!"



Kis Gábor: "Fantasztikusan küzdöttünk, s megvertük az Egyesült Államokat, amely remekül játszott, ám nem hagytuk őket kibontakozni, és nyertünk, olimpiai bajnok a magyar vízilabda-válogatott. Kemény Dénes szintén fantasztikus, háromszor nyert olimpiát, ez önmagáért beszél. Még mindig betegeskedem, de egyre jobban voltam már a torna végére."



Gergely István: "Furcsa mérkőzés volt rengeteg góllal, szerintem mindenki erre számított. A Montenegró elleni elődöntő nehezebb volt egy kicsit, a mostani meccs csak azért nem volt könnyű, mert olimpiai döntő volt. Igaz, az utolsó pillanatban kerültem be a csapatba, de ez teljesen mindegy, a lényeg, hogy én is itt lehetettem és a kezemben fogom az aranyérmet - nagyon vágytam rá."



Biros Péter: "A sérülésemen kár rágódni, a lényeg, hogy nyertünk. Úgy érzem, mindenki megtette a magáét, s az utolsó másfél negyedben már kifejezetten magabiztosan vízilabdáztunk. Hála Istennek védekezésben és támadásban is jók voltunk. Most még nem is érezzük, hogy milyen súlya van az újabb győzelemnek, valószínűleg, ha már otthon leszünk egy-két hete, és sorra kapjuk majd a meghívásokat, akkor fogjuk igazán érezni - függetlenül attól, hogy valaki először, valaki másodszor, míg valaki harmadszor ünnepelhetett. Számos nagy világversenyt elbuktunk az utóbbi években, de most nem adtuk a bőrünket, nem adtunk meg az esélyt az amerikaiaknak, még ha nem is játszottak rosszul a döntőben, de érezhető volt, hogy el fognak fáradni. Való igaz, négy éve sok döntőt buktunk s nagyképűség lenne azt mondani, hogy mindig erre készültünk. De bármi is történt, méltó befejezése volt az elmúlt négy évnek."



Madaras Norbert: "Másodszorra ugyanolyan jó érzés, mint elsőre, ezt sem fogom elfelejteni. Az volt a fontos, hogy el tudjunk lépni két-három góllal, ami az elején nem nagyon jött össze. Akkor nem jól védekeztünk, sora kaptuk a gólokat, hiába lőttünk mi is. Elöl nem volt semmi baj, és ahogy összeszedtük magunkat hátul, úgy lett könnyebb a meccs."



Benedek Tibor: "Lehet, hogy kívülről valamivel könnyebbnek tűnt ez a döntő, mint az athéni, de emögött ott van négy év, sok ezüstérem, sok megpróbáltatás, és végül megérdemelten újra a csúcsra jutott a csapat. Ha jól működik a csapat, az nekem rengeteg erőt ad, az volt a legnagyobb feladatom, hogy jól működjünk, hiszen óriási korkülönbségek vannak. Most nem lehetett látni, ki a fiatal, ki az öreg, 13 emberből álló, egységes csapatot alkottunk. A legfontosabb szó, amit Athén után mondtam, a szeretet volt, most azt mondom, hogy a tehetség győzedelmeskedett. Ez vitt át minket az akadályokon. Soha nem az volt, hogy egy ember 5-6 gólt lőtt, hanem mindenki egyformán kivette a részét. Nem szeretnék már négyszeres olimpiai bajnok lenni, nekem most az volt az egyik feladatom, hogy a fiatalok is átélhessék, amit mi Sydneyben. A válogatottban már nem nagyon lehet majd látni engem játszani, de klubszinten még biztosan folytatom."



Szécsi Zoltán: "Iszonyúan jó volt ez a mérkőzés, mindenki nagyon jól játszott. Az amerikaiak is jól kezdtek, de végül kijött a rutin és a két ország vízilabdája közötti különbség. Nem lepett meg bennünket annyira, hogy ők kerültek a döntőbe, megverték a horvátokat, és a csoportkörben ugyan kikaptak a szerbektől, de az elődöntőben lebucizták őket. Tudtuk, hogy jók, de reméltük, hogy nem ennyire. Ez egy komoly hétcsapatos torna volt, a szerbek, a horvátok és a montenegróiak mellé igenis oda kellett számolni a spanyolokat, az ausztrálokat és az amerikaiakat."



Molnár Tamás: "Erős vagyok, de vannak olyan helyzetek az életben, amikor az ember nem tud parancsolni az érzelmeinek. Nem is bánom, hogy sírtam a dobogón, nagyon jó érzés volt. Mindhárom győzelemnek megvan a maga szépsége, Sydneyben volt az első, Athénban egy sírból visszahozott mérkőzést nyertünk meg, ezzel pedig sporttörténelmet írtunk. Ennek az aranyéremnek már a két ikerfiam is szemtanúja volt. Ha választanom kéne, most azt mondanám, ez a legértékesebb. Nagyon nehéz egy ilyen tornát végigjátszani, mind fejben, mind fizikálisan ott voltunk. Tisztában voltunk azzal, hogy ha azt játsszuk, amit tudunk, akkor nagyon nehéz minket megverni. Szerencsére azt játszottunk, amit tudunk."