Kemény-jelenetek a pólódöntőben

2008. augusztus 24., Peking, Magyarország - Egyesült Államok pólódöntő. Kemény Dénes - fél tucat játékosával karöltve - zsinórban harmadszor nyerhet aranyérmet. De mit csinál a világ legjobb edzője a legnagyobb sportesemény legfontosabb meccsén? Őt figyeltük a Jingtung uszodában, ő nyilatkozott a győztes finálé után.

A Varga fivérek fiatalabbja, Dénes 21 éves korára olimpiai bajnok lett, ráadásul nem mondhatjuk, hogy csendesen meghúzta magát a fináléban, mivel két góllal járult hozzá a sikerhez.

- Hogy ugrott be a medencébe élete első olimpiai döntőjén, ahol csak nekünk volt vesztenivalónk?
- Szerintem nem volt vesztenivalónk, nyugodt voltam, úgy fogtam fel, hogy ha idáig eljutottunk, akkor már élvezni kell a játékot.

- Az látszott is, hogy élvezi, két, már-már pofátlan gólt szerzett, egyszer szinte a kötéllel egy vonalból lőtt a hosszú pipába, másik alkalommal pedig a blokkoló kezek erdejében lőtte ki a rövid sarkot.
- A nyugodtsággal van összefüggésben a két gól, nem volt bennem félsz elvállalni a lövést. Az elsőnél nem rám volt kijátszva a figura, ott mindenkit meglepett szerintem, hogy olyan éles szögből elvállaltam, a másodiknál én is a befejező emberek közül voltam, és mivel otthagytak üresen el is vállaltam.

- 21 évesen nem volt kisebbségi érzése az olimpiai bajnokokkal teletűzdelt csapatban?
- Az egész nyári felkészülés arról szólt, hogy igyekeztünk ezt megszüntetni, és a csapategység csiszolása, amint azt az eredmény is mutatja, elég jól sikerült. A többiek fel is készítettek arra, hogy mi vár rám a játékokon, Gergely István egyszer megkérdezte, tudom-e, hol vagyunk, mondtam neki, hogy az olimpián, mire azt válaszolta: nem, a Komjádiban, ott neked mindig jól megy.

- Mennyit számíthatott a döntőben, hogy nálunk olyan játékosok voltak, akik tudták, mit jelent olimpián aranyért játszani, és tudták, hogyan kell nyerni?
- Sokat számított ez a rutin, lélektanilag fölényben voltunk emiatt, az amerikaiak nem játszottak még döntőt, igaz, én sem, egy ideig tartották magukat a lelkesedésükkel, de a második félidőben a nagyobb tudás szép lassan kijött.

Kattintson a képgalériáért!

Varga Dániel az ellenfélről: "Tudtunk, hogy nem szabad fél vállról venni őket, megverték a horvátokat, kiütötték a szerbeket, így nem kérdés, hogy jobb csapatuk van, mint akiket legyőztek. Nagyon jó szellemű együttes az amerikai, néhány remek játékossal. Ennek megfelelően a meccs végén szomorúak is voltak, mert meg akarták nyerni a döntőt. Emlékszem, az oroszok 2000-ben, Sydneyben - hiába kaptak ki a döntőben - már nagyon jókedvűek voltak a dobogón."

A három góljáról: "Ma én többet tudtam lőni, amiből több gól lett. Az a lényeg, hogy nem volt szereptévesztése egyik játékosnak sem, mindenki azt csinálta, amit kell, az egytizenharmad részt."

A magyarok 50 jegyet kaptak a döntőre, mégis 1000-en voltak a stadionban: "Az első, ami eszembe jut, az a magyar leleményesség, a második pedig a magyar sportszeretet és a hazaszeretet. Fantasztikus volt az a pillanat, amikor beléptünk a medencetérbe bemutatás előtt, borsózott a hátam. A közönség a nyolcadik embert volt a vízben."

Az Athén utáni peches csapatról: "Van egy markáns különbség a mostani és az Athén utáni - a döntőkben kevésbé sikeres - korábbi csapat között. A kérdésre a választ itt adtuk meg az olimpián: felosztottuk 13-ra a szerepeket, és mindenki azt csinálta, amit kellett - se többet, se kevesebbet. Magamon éreztem, hogy nyilván tudnék még többet, de ahhoz, hogy a csapat nyerjen, nem volt erre szükség. Mindenki tudta, hogy így kell cselekednie a siker érdekében."