A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország

Berágtak a londoni szervezőkre az észak-koreaiak

Vágólapra másolva!
Mérges volt a londoni olimpia szervezőire az észak-koreai női focicsapat, miután összecserélték zászlójukat a dél-koreaival. Vezetőedzőjük azt mondta, a Kolumbia elleni győzelem sem kárpótolja őket.
Vágólapra másolva!

"Ez egy hiba volt. Ez ennyire egyszerű. Bocsánatot kértünk, és intézkedtünk, hogy soha többé ne forduljon elő hasonló. Egy egyszerű emberi hiba történt" - olvasható Paul Deighton, a londoni szervezőbizottság vezetőjének a nyilatkozata a Guardianen, miután a szerdai Észak-Korea-Kolumbia női focimeccs előtt tévedésből a dél-koreai zászlót jelenítették meg a kijelzőn.

A glasgowi Hampden Parkban az eset után a két Korea közötti súlyos ellentét miatt az észak-koreaiak bevonultak az öltözőbe, és sokáig úgy tűnt, nem is lesznek hajlandóak lejátszani a meccset. Végül egy órás késéssel lejátszották a találkozót, amelyet Észak-Korea nyert meg 2-0-ra.

A meccs után az észak-koreai szövetségi kapitány, Uj Gun-szin azt nyilatkozta, hogy a győzelem nem jelentett elégtételt számukra. "A zászló egy nagy probléma. Nem fogunk részt venni a játékokon, ha a problémát nem oldják meg. Sajnos a zászló kicserélése sok időt vett igénybe, de végül úgy döntöttük, folytatjuk" - jelentette ki az edző.

"Mérgesek voltunk, mert a játékosaink déliként voltak feltüntetve, amire nagyon érzékenyek vagyunk. Ha nem cserélték volna le a zászlót, elképzelhetetlen lett volna, hogy folytassuk" - tette hozzá az edző.

A Guardian megemlíti, hogy nem ez volt az egyetlen szervezői probléma, a női és férfi focimeccsekre ugyanis többszázezer jegyet nem sikerült eddig értékesíteniük a szervezőknek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!