Az intelligenciájától férfiasabb az átlagnál Szilágyi Áron

Szilágyi Áron, vívás, london 2012
Vágólapra másolva!
A mindennapokban is ugyanolyan nyugodt és magabiztos, mint a páston, korán érő típus, aki már régóta nagyon tudatosan építi az életét - mondják az újdonsült olimpiai bajnok Szilágyi Áronról barátai és ismerősei. A sportolónők jóképűnek tartják, de elsősorban a kisugárzása van rájuk nagy hatással, az olaszok pedig nem értik, miért nem írtak róla többet Magyarországon. Az olimpiai ezüstérmes Nemcsik Zsolt próbál majd segíteni neki abban, hogy a nagy siker után is a földön tudjon maradni, és igazi nagy bajnok váljon belőle.
Vágólapra másolva!

Intelligens, jóképű, a jó tanuló, jó sportoló tipikus példája - ez az [origo] által megkérdezett ismerősök általános véleménye Szilágyi Áronról, a magyar sport legújabb sztárjáról. A 22 évesen olimpiai aranyat nyert kardvívóról az egész verseny alatt sütött a magabiztosság és a nyugodtság, mint nyilatkozta, sokat dolgoztak azon, hogy ne lehessen kizökkenteni semmivel az olimpia alatt.

"Fejben korábban azért voltak problémái, de ez a vívók többségére érvényes" - mondta utódjáról az olimpiai ezüstérmes és világbajnok kardozó, Nemcsik Zsolt.

"Áronnak minden technikai tudása megvan ahhoz, hogy nagy bajnok legyen, ám mivel a vívás egy idegsport, tiszta fej kell hozzá. Ritka, hogy valaki ilyen fiatalon ilyen letisztultan tudjon vívni. Bár a fiatalsága előny is volt az olimpián, hiszen felszabadultan tudott versenyezni, szerintem még fel sem fogta, hogy mit vitt véghez."

Olaszországban fogadtak is az aranyérmére

A jelenleg Olaszországban versenyző, közben vívóedzőként is dolgozó Nemcsik szerint annak is köszönhető az aranyérem, hogy a sajtó eddig nem kapta fel Szilágyi nevét. "Ez külön szerencse. Pedig a szakma elismeri, Olaszországban például nem is értik, hogy Magyarországon eddig miért nem írtak róla többet. Az egyik olasz vívóbarátom például egy fogadóirodában feltett néhány eurót arra, hogy ő nyeri az olimpiát. Amikor Áron már 8-1-re vezetett a döntőben, akkor felhívott, és mondta, hogy 60 eurót (kb. 17 ezer forint - a szerk.) fog kaszálni."

Forrás: MTI/Földi Imre
Nemcsik (bal szélen) vívott egy csapatban Szilágyival (jobb szélen) - a képre kattintva megnézheti Szilágyi útját az aranyig!

Szilágyi viccesen arról panaszkodott, hogy túl sok sms-t kapott a döntő után, a Facebook-oldala szintén tele van gratulációkkal, többek között egy olasz szurkoló is írt neki: "Olasz vagyok, és természetesen a döntőben honfitársam, Occhiuzzi győzelméért drukkoltam. Ennek ellenére büszke vagyok rád, nagyszerűen vívtál. Az a karra mért ellentámadás... Kevés ilyet látni mostanában. Fantasztikus a technikád, gratulálok!"

Jó tanuló, jó sportoló

Szilágyi az ország egyik elitgimnáziumában, a Fazekasban érettségizett, majd az ELTE nemzetközi tanulmányok szakán folytatta, pár napja pedig felvették a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakára.

Nemcsik szerint már korábban is látni lehetett Szilágyin, hogy mennyire tudatosan építi az életét. "Nagyon intelligens, és amellett, hogy maximálisan odateszi magát a vívásban, céltudatosan készül a sport utáni életre is. Nem kell őt félteni, igazán belevaló srác, az igaz, hogy komolyabb az átlagnál, kicsit koravén típus, de azért nem egy könyvmoly."

"Valóban egy korán érő srác" - helyeselt Nagy Pál, Szilágyi vívótársa és jó barátja. "Alapvetően az életben is hihetetlenül nyugodt és magabiztos, ugyanolyan, mint amilyen a vívása, bár talán ilyen nyugodtnak még én sem láttam. Nem tudom, hogy mióta dolgozik sportpszichológussal, de az biztos, hogy most 200 százalékos formában volt, bár máshogy nem is lehet megnyerni egy olimpiát. Ő a vívásra született, és a szorgalmának, valamint a céltudatosságának köszönhetően már 22 évesen megvalósította élete célját."

Az intelligenciájától lesz férfias

"Szilágyi Áron a legszebb magyar olimpikon" - jött egy levél az [origo] szerkesztőségi listájára. "Hol rejtegették eddig ezt a macsó srácot?" - olvasható egy másik lánytól egy Facebook-bejegyzésben. Tény, hogy a 22 éves Szilágyi rendkívül jóképű, és várhatóan a jövőben a média mellett a lányok ostromát is állnia kell majd.

"A nők terén is visszafogottabb típus, azok a lányok például nem érdeklik, akik körülrajongják" - meséli barátja és vívótársa, Nagy Pál. "Nem az a nagy csajozós srác, ha megtetszik neki valaki, akkor elkezd neki udvarolni, de nem sűrűn váltogatja a lányokat."

Forrás: MTI/Földi Imre
Gyenesei négy éve ismeri Szilágyit

Az egyik legjobb magyar öttusázó, Gyenesei Leila nem közeli jó barátja Szilágyinak, de személyesen ismeri őt, és nem tagadja, hogy jó pasinak tartja, bár nem feltétlenül a külseje miatt. "A 2008-as olimpián találkoztam vele először, már akkor nagyon szimpatikus volt. Később néhányszor edzettünk együtt, nagyon nyugodt és intelligens srác. Nem titok, hiszen látja mindenki, hogy milyen jóképű, de ennél sokkal fontosabb az, ahogy nyilatkozik, ahogy beszél és amiket mond. Az intelligenciájától lesz sokkal férfiasabb, mint egy átlag 22 éves."

A tavaly az év legszebb magyar sportolónőjének megválasztott ritmikus gimnasztikázó, Vass Dóra a Nemzeti Sportcsarnokban együtt edz Szilágyival. "Mindig nagyon kedves és udvarias velünk. Van egy olyan kisugárzása, amiről lejön, hogy mennyire becsületes és tiszta ember, valószínűleg ez tetszik benne a lányoknak."


Egészségesen nagyképű

Egy kanadai újságíró vasárnap egy Twitter-bejegyzésében a következőt írta: "Egy magyar vívó megpróbál felszállni a médiabuszra. Egy rendező kéri az akkreditációját. Erre felmutat neki egy aranyérmet. Felengedik."

Voltak, akik máris nagyképű megnyilvánulásnak tartották ezt Szilágyitól, ám mások szerint csak viccelődött. Barátja, Nagy Pál szerint nem okoz majd neki gondot, hogy kezelje az olimpiai bajnoki címmel járó hatalmas népszerűséget, hiszen korábban is voltak már jó eredményei, mégsem szállt el magától. "Mindig megpróbált normális és szerény maradni, mindig tudta kezelni a sikereket. Persze azok nem voltak ekkorák, mint ez az olimpiai arany, de biztos vagyok benne, hogy nem lesz rá negatív hatással."

Nemcsik Zsolt viszont egy kicsit azért félti Szilágyit a hirtelen jött nagy sikertől, mert szerinte van benne egy jó értelemben vett, egészséges nagyképűség. "Kicsit olyan 'ki, ha én nem, én vagyok a legjobb' típusú srác, bár ebből eddig csak profitálni tudott. Nagyon remélem, hogy tudja majd kezelni ezt a sikert. Fel fogom hívni, gratulálni fogok neki, és megkérem majd, hogy próbáljon a földön maradni, ne szálljon el magától. Mi, idősebbek megpróbálunk majd segíteni neki ebben, reméljük, hogy fogja ezt hagyni, és akkor igazi nagy bajnok válhat belőle."

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Elhunyt edzőjére is megemlékezett - a képre kattintva megnézheti Szilágyi útját az aranyig!

Háromszor annyi gyerek fog vívni miatta

Ha egy szóval kellene jellemzi Szilágyit, akkor Nemcsik a zseni vagy a virtuóz szót mondaná rá, szerinte a jövő kardvívója, akiben akár három olimpia is benne van még. Bár Szilágyi azt nyilatkozta, hogy nem ő fogja megmenteni a gödörben lévő magyar vívást, Nemcsik szerint rengeteget tett ezzel az arannyal a sportág feltámadásáért. "Végre nem a botrányokról szól a magyar vívás. London után remélhetőleg jönnek majd a szponzorok is, és biztos vagyok benne, hogy Szilágyi aranyérme miatt háromszor annyi gyerek fog lemenni szeptembertől a vívóterembe."

Nemcsik fontosnak tartotta megjegyezni, hogy mennyire boldog volt, amikor látta, hogy a döntő után Szilágyi Áron az ég felé mutatott, megköszönve az aranyat korábbi edzőjének, a négy éve elhunyt Gerevich Györgynek. "Én is Gyuri bácsinál edzettem, akinek rengeteg szerepe volt ebben az olimpiai bajnoki címben. Nagyon szép gesztus volt Árontól, hogy megemlékezett rá."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!