Engedély nélkül gyűjthetik az olimpiai aláírásokat

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Bár már péntek óta gyűjt aláírásokat Budapest főbb csomópontjain a Fidesz az olimpiai játékok támogatására, a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága csak ma dönt az engedélyek kiadásáról - értesült a Magyar Hírlap. Varga Péter, a hivatal vállalkozási osztályának vezetője elmondta: január tizennyolcadikai, tehát éppen múlt pénteki keltezéssel kaptak a levelet, amely a város forgalmas pontjaira kér területhasználati engedélyt.

Az V. kerületben azonban kértek és múlt hét csütörtökön kaptak is engedélyt a közterületek használatra - tudtuk meg Ágoston Pétertől, a Közterülethasznosítási Társulás igazgatójától. Ebben a kerületben a társuláshoz kell beadni a kérelmeket, és itt az önkormányzat vállalkozási bizottsága dönt.

A jogszabályok szerint közterület-használati engedélyt kell kérni bármilyen építmény vagy tárgy elhelyezésénél. Ha például csak az ívekkel állnának ott az aláírásgyűjtők, nem kellene engedély, de standokhoz, asztalokhoz már igen.

Engedély nélküli aláírásgyűjtésnél írásos panaszra lép a polgármesteri hivatal. A szokásos eljárás ilyenkor az, hogy ellenőröket küldenek ki, lefényképezik a helyszínt, majd továbbadják a városképvédelmi bizottságnak, amely dönt a következményekről.

A Fidesz sajtóosztálya csak ennyit közölt: "igen, természetesen van engedélyünk." Arra a kérdésre, hogy pontosan hány helyen és hol állítottak fel standokat, nem válaszoltak.

Ajánlat:

Három gyerek, négy kerék, öt karika?

Korábban:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!