A kétszeres Európa-bajnok Póta Georgina kikapott első mérkőzésén és kiesett az asztaliteniszezők tornájának vasárnapi játéknapján. A találkozó első két szettjében kiélezett csatát vívtak a felek, ám mindkét szakasz végjátkában Moret koncentrált jobban. A harmadikban Póta jól kezdett, 6-4-re is vezetett, utána viszont elveszítette a "fonalat", így a svájci egy lépésre került a sikertől. Póta a negyedik szettben jó játékkal szépített, az ötödiket viszont nagyon rosszul kezdte. Moret ez utóbbiban már 8-1-re elhúzott, riválisa azonban nem adta könnyen magát, felzárkózott, sőt, 9-9-nél utolérte a svájcit, aki azonban a következő két pontot megnyerte, ezzel pedig a mérkőzést is. A nőknél nem maradt versenyben magyar egyesben, férfi egyesben viszont Majoros Bence a szombati sikere után hétfőn, a második fordulóban lesz érdekelt a dán Jonathan Groth ellen.