Találja ki, hogy hívják az olimpián is induló magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitányát
![Bíró Attila vízilabda női szövetségi kapitány](https://cdn.origo.hu/2023/12/ivgdyM6fwm7DFb8_5L5yV2HoNBloqGjG0-zoAp8VC9I/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ3MjVkMGZkMDRiNjQyMjY5MTIzMDNiYTBlMWZjOWMy.webp)
A női pólóválogatott jelenlegi szövetségi kapitánya a játékospályafutását Egerben kezdte, az utánpótlás csapat tagjaként ifjúsági Európa-bajnokságot nyert. 1987 és 1996 között szerepelt a Ferencvárosban, majd légiósként Olaszországban, Törökországban és Görögországban is játszott.
Edzőként 2003-tól a Ferencvárosnál Csapó Gábor segítője volt, majd 2004-től vezetőedző lett. Ezt követően az OSC edzéseit irányította és emellett 2009 és 2010 között a magyar férfi vízilabda-válogatott másodedzőjeként is tevékenykedett. 2015 óta a magyar női pólóválogatott szövetségi kapitánya, csapatával 2016-ban Európa-bajnok lett, majd a riói olimpiára is kijuttatta az együttest, ahol a negyedik helyet érte el vele.
Idén januárban a Triesztben zajló olimpiai selejtezőtorna elődöntőjében a nemzeti csapat 13-10-re legyőzte a házigazda Olaszországot, így a magyar női vízilabda-válogatott megszakítás nélkül az ötödik olimpiájára jutott ki, melyben nagy szerepe volt az 55 éves szakembernek. Az együttes júniusban ezüstérmet nyert a női vízilabda világliga athéni szuperdöntőjében és a szövetségi kapitány bízik abban, hogy a csapat a 2024-es olimpián is nagyon jó lesz.
A játékot itt találja.