Olaszország

 

A squadra azzurra az első seregszemlét még kihagyta, a második világbajnokságnak azonban a rendezője volt, és házigazdaként meg is nyerte az aranyérmet. Az első körben az Egyesült Államok válogatottja nem okozott komoly gondot Vittorio Pozzo csapatának, a taljánok 7-1-re nyertek, de a negyeddöntőben a spanyolok ellen már megismételt mérkőzésre volt szükség a továbbjutáshoz: az első találkozó 1-1-es döntetlent hozott, második nekifutásra aztán az olaszok 1-0-ra győztek Giuseppe Meazza találatával. Az elődöntőben az osztrákokat hasonló arányban verték, a finálé hajrájában azonban a csehszlovákok szereztek vezetést. Az egyenlítés csak kilenc perccel a lefújás előtt sikerült Raimundo Orsi révén, majd hosszabbítás következett, amelyben Pozzo zseniális szakmai húzása (Angelo Schiavio és Enrico Guaita helyet cseréltek, utóbbi húzódott ki a jobbszélre) meghozta eredményét, és Schiavio találatával a taljánoké lett az aranyérem.

Olaszország - Csehszlovákia 2-1 (0-0, 1-1, 2-1)
1934. június 10., Róma, PNF stadion, 45 000 néző, vezette: Eklind (svéd)
Olaszország: Combi - Monzeglio, Allemandi - Ferraris IV, Monti, Bertolini - Guaita, Meazza, Schiavio, Ferrari, Orsi. Szövetségi kapitány: Pozzo
Csehszlovákia: Plánicka - Zenisek, Ctyroky - Kostálek, Cambal, Krcil - Junek, Svoboda, Sobotka, Nejedly, Puc. Szövetségi kapitány: Petru
gól: Orsi (81.), Schiavio (95.), illetve Puc (71.).

Az 1938-as viadalra az olasz csapat tehát címvédőként utazott el, de a négy évvel korábbi, aranyérmes együttesből csak kevesen maradtak meg hírmondónak. Rögtön az első körben hosszabbításra kényszerült a gárda Norvégia ellen, a győztes találatot Silvio Piola a 94. percben érte el. A negyeddöntőben a házigazda franciákat 3-1-re verték az olaszok, az elődöntőben pedig Brazília ellen győztek 2-1-re, így ismét a fináléban találták magukat, ahol az ellenfél Magyarország volt. A döntőben a squadra azzurra már az első félidőben kétgólos előnyt szerzett, és ezt a lefújásig meg is tudta tartani, így az első kétszeres világbajnok lett a sportág történetében.

Olaszország - Magyarország 4-2 (3-1)
1938. június 19., Párizs, Colombes stadion, 55 000 néző, vezette: Capdeville (francia)
Olaszország: Olivieri - Foni, Rava - Serantoni, Andreolo, Locatelli - Biavati, Meazza, Piola, Ferrari, Colaussi. Szövetségi kapitány: Pozzo
Magyarország: Szabó - Polgár, Bíró - Szalay, Szűcs, Lázár - Sas, Vincze, Sárosi, Zsengellér, Titkos. Szövetségi kapitány: Dietz
gól: Colaussi (6., 35.), Piola (16., 82.), illetve Titkos (8.), Sárosi (70.).

A korai sikereknek sokáig nem volt folytatásuk: az 1950-es vébén az olaszok nem indultak el, ezt követően pedig tornáról tornára csalódást okoztak. Az 1954-es viadalon nem jutottak tovább a csoportjukból, miután a svájciaktól 4-1-es vereséget szenvedtek a playoffban, négy évvel később ki sem jutottak a világbajnokságra, az 1962-es torna pedig a "santiagói csata" miatt maradt emlékezetes: a házigazda chileiek elleni csoporttalálkozó inkább pankrációhoz hasonlított, mint futballmérkőzéshez, a taljánok kilenc emberrel fejezték be a találkozót, és ki is kaptak - ami a csoportból való továbbjutásukba került.

Az 1966-os vébé is kínos emlék az olaszoknak, Angliában ugyanis 1-0-ra kikaptak a Koreai NDK válogatottjától, így megint korán búcsúztak, hazatérve pedig a repülőtéren az elkeseredett szurkolók paradicsommal dobálták meg az elkényeztetett sztárokat.

A kudarcsorozat 1970-ben szakadt meg, Mexikóban a squadra azzurra végre az elvárásoknak megfelelően szerepelt, sőt, a vébék történetének egyik legemlékezetesebb összecsapását játszotta. A csoportból való sima továbbjutás után a házigazda legyőzése sem okozott gondot, az elődöntőben azonban az NSZK kemény ellenfélnek bizonyult. A két együttes heroikus küzdelmet vívott, és miután a rendes játékidőben 1-1-re végeztek, a hosszabbításban további öt gól született - és az olaszok nyertek 4-3-ra.

Olaszország - NSZK 4-3 (1-0, 1-1, 3-2)
1970. június 17., Mexikóváros, Azteca stadion, 103 000 néző, vezette: Yamasaki (mexikói)
Olaszország: Albertosi - Burgnich, Cera, Rosato (Poletti, 94.), Facchetti - Bertini, Mazzola (Rivera, 46.), De Sisti - Domenghini, Boninsegna, Riva. Szövetségi kapitány: Valcareggi
NSZK: Maier - Vogts, Schulz, Schnellinger, Patzke (Held, 66.) - Seeler, Beckenbaeur, Overath - Grabowski, G. Müller, Löhr (Libuda, 52.). Szövetségi kapitány: Schön
gól: Boninsegna (8.), Burgnich (98.), Riva (104.), Rivera (111.), illetve Schnellinger (90.), G. Müller (95., 110.)

A döntőben aztán a brazilok 4-1-re legázolták a squadra azzurrát, amelynek meg kellett elégednie az ezüstéremmel. Az 1974-es viadalon megint akadt egy kínos eredmény, Haiti ellen csak 1-1-es döntetlenre volt képes a csapat, és ez a továbbjutásába került, 1978-ban azonban megint bejutott a legjobb négy közé: a csoportból többek között a magyarok legyőzésével ment tovább a gárda, a középdöntőben azonban Hollandia mögé szorult, így a bronzéremért játszhatott, és a kisdöntőben 2-1-re kikapott Brazíliától.

Az 1982-es viadal előtt az olaszok nem számítottak favoritnak, és a csoportmérkőzések után végképp mindenki leírta őket, Enzo Bearzot csapata ugyanis hatalmas mázlival jutott tovább. Az olaszok három döntetlent értek el, és csak azért előzték meg Kamerunt, mert nekik 2-2 volt a gólkülönbségük, az afrikai válogatotté pedig csak 1-1. Az olasz drukkerek Bearzot fejét követelték, és elsősorban azt kérték rajta számon, hogy miért játszatja Paolo Rossit, aki csak rövid idővel a mundial előtt térhetett vissza a pályára eltiltása után. A középdöntőben aztán a taljánok valósággal megtáltosodtak, az argentinokat 2-1-re, a brazilokat pedig 3-2-re verték - utóbbi meccsen Rossi mesterhármast ért el. A csatár ezt követően a lengyelek elleni elődöntőn duplázott, majd az NSZK elleni fináléban is betalált, amivel gólkirályi címet szerzett, az olaszok pedig világbajnokok lettek.

Olaszország - NSZK 3-1 (0-0)
1982. július 11., Madrid, Santiago Bernabéu stadion, 90 000 néző, vezette: Coelho (brazil)
Olaszország: Zoff - Gentile, Scirea, Collovati, Bergomi - Cabrini, Oriali, Tardelli, Conti - Graziani (Altobelli, 8.; Causio, 88.), Rossi. Szövetségi kapitány: Bearzot
NSZK: Schumacher - Kaltz, Stieleke, K.-H. Förster, B. Förster - Dremmler (Hrubesch, 63.), Breitner, Briegel, Littbarski - Rummenigge (H. Müller, 70.), Fischer. Szövetségi kapitány: Derwall
gól: Rossi (57.), Tardelli (69.), Altobelli (81.), illetve Breitner (83.).

Négy évvel később az olasz együttes a csoportkörből még továbbment, de a második fordulóban a franciák ellen már sima vereséget szenvedett, így a címvédésből semmi sem lett. 1990-ben azonban a taljánok házigazdák voltak, és nagyon bíztak benne, hogy otthon tarthatják a trófeát. Minden a lehető legjobb úton is haladt efelé, köszönhetően a vébén szinte a semmiből feltűnt csatárnak, Salvatore "Toto" Schillacinak, aki ontotta a gólokat, és vezérletével a squadra azzurra magabiztosan menetelt egészen az elődöntőig. Ott aztán a Diego Maradonával felállt argentin csapat volt az ellenfél, és a taljánok nem bírtak a dél-amerikaiakkal: az 1-1-es döntetlen után a tizenegyespárbajban Roberto Donadoni és Aldo Serena is rontott, így a házigazdáknak a kisdöntő maradt, amit megnyertek ugyan 2-1-re Anglia ellen, és Schillaci is gólkirály lett, de ez sovány vigasz volt az olaszoknak.

Az 1994-es vébé úgy indult a olasz válogatott számára, hogy hamar kénytelen lesz hazautazni az Egyesült Államokból: rögtön az első csoportmeccsen kikapott az írektől, majd legyőzte ugyan a norvégokat, és bejutott a legjobb tizenhat közé, de ott Nigéria még egy perccel a lefújás előtt is vezetett ellene 1-0-ra, ráadásul Gianfranco Zola kiállítása miatt a taljánok emberhátrányban futballoztak. Akkor azonban jött Roberto Baggio, és előbb kiegyenlített, majd a hosszabbításban a győztes gólt is megszerezte, a negyeddöntőben a spanyolok ellen megint az ő találata döntött, majd az elődöntőben a bolgárok ellen kétszer is betalált, és a squadra azzurra máris a fináléban találta magát. Végül mégis a "Copfocska" lett a tragikus hős, hiszen miután a döntőben a brazilok ellen 0-0-ra végeztek, és tizenegyespárbajra került a sor, ő rontotta el az utolsó olasz büntetőt, így a válogatott második lett.

A legutóbbi két vébén Olaszország nem tudott a legjobb négy közé kerülni. 1998-ban a későbbi győztes franciák tizenegyesekkel búcsúztatták a negyeddöntőben, négy évvel ezelőtt pedig a második körben a házigazda Koreai Köztársaság vitatott körülmények között, az ecuadori játékvezető, Byron Moreno hathatós közreműködésével győzte le a squadra azzurrát.