Ecuador

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Dél-Amerika északi részén elterülő ország, hozzá tartozik a Csendes-óceánból kiemelkedő Galápagos-szigetek vulkáni csoportja. Az ország spanyol neve "Egyenlítő", ami a földrajzi helyzetére utal. A mai Ecuador őslakosai az indiánok voltak, területe pedig az Inka Birodalom része volt. A spanyolok 1531 és 1533 között hódították meg, és előbb a Perui Alkirálysághoz, majd az Új-granadai Alkirálysághoz csatolták. A spanyol gyarmatosítás elleni felkelés 1810-ban kezdődött, az ország hosszú és keserves harcok után 1821-ben vívta ki a függetlenségét. A 272 ezer km2 területű országban 12,4 millió ember él, fővárosa Quito.

Az országban az 1922-ben területi alapon szervezték az első bajnokságokat, a guayaquili régióban (Guayas a tartomány neve) a Racing, a quitói körzetben (Pichincha) pedig a Gladiator nevű csapat diadalmaskodott. A ma több mint két millió lakosú Guayaquilben (a fővárosban, Quitóban jóval kevesebben élnek) az 1920-as évek végén a Córdova csapata volt a legerősebb egylet (négy aranyérmet nyert zsinórban). 1951-ben vezették be a profizmust, Pichinchában pedig három esztendővel később. Quitóban a Gladiator volt a legeredményesebb klub, 13 bajnokságot nyert. Guayaquilben 1951 és 1967 között az ún. Costa-bajnokság zajlott, a ma is ismert klubok közül az Emelec és a Barcelona is többször elhódította a győztesnek járó serleget. Quito és Ambato klubjai, 1954 és 1967 között az Interandinos nevű küzdelemsorozatban vetélkedtek, abban a régióban a fővárosi klubok, a Deportivo és az LDU voltak a legsikeresebbek.

Szövetség neve:

Federación Ecuatoriana de Fútbol (FEF)

Alapítási éve:

1925

FIFA-tagság kelte:

1926

Címe:

Avenida las Aguas y Alianzia, P. O. Boksz 09-01-7447 Guayaquil, Ecuador

Telefonszáma:

00-593-42-880610

Telefaxszáma:

00-593-42-880615

Internetcíme:

www.ecuafutbol.org
E-mail címe:fef@gye.satnet.net

Elnök:

Luis Chiriboga

Alelnök:

Carlos Villacis

Főtitkár:

Francisco Acosta

Szövetségi kapitány:

Luis Suárez

A válogatott szerelése:

sárga mez, kék nadrág, vörös sportszár



Az ország válogatottja 1938-ban Bogotában játszotta első hivatalos mérkőzését, az ecuadoriak 1-1-re végeztek Bolívia legjobbjaival. Biztató volt a kezdet, hiszen a nemzeti együttes néhány nappal később 2-1-re legyőzte Kolumbiát is, így ki gondolta volna akkor, hogy a következő győzelemre 11 évet kell várni! Pedig így történt, a kontinensbajnokságon, a Copa Américán 1939 óta induló Ecuador legközelebb 1949-ben tudott mérkőzést nyerni, akkor 3-2-re verte Kolumbiát. A válogatott az 1962-es világbajnokságot megelőző selejtezőkön indult először, de sikerrel eddig csak egyszer járt, a 2002-es ázsiai tornán vehetett részt. A Copa América történetében sem hemzsegnek az ecuadori sikerek, az ország legjobbjai még sohasem végeztek a dobogón.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!