Japán a vb egyik kellemes meglepetése, hiszen a torna előtt sokat kritizált ázsiai válogatott Kamerunt és Dániát megelőzve jutott tovább csoportjából. Ráadásul a dánok ellen kifejezetten bátor támadófutballt mutatott be, amivel a semleges szurkolók rokonszenvét is elnyerte.
A japánok eddig mind a három mérkőzésükön ugyanazzal a tizeneggyel kezdtek, és a szövetségi kapitánynak, Okada Takesinek semmi oka nincsen arra, hogy ezen éppen most változtasson. Mindez azt jelenti, hogy megint Honda Keiszuke lesz az előretolt ék, márpedig ha ő gólt szerez, akkor Japán még sohasem szenvedett vereséget. Dánia ellen két szabadrúgásgólt is lőttek, és ez a fegyver Paraguay ellen is nagyon hasznos lehet.
"A paraguayiak mindent meg fognak próbálni, hogy kizökkentsenek minket a ritmusunkból. A pontrúgások megint előtérbe kerülhetnek, de igyekszünk majd variálni őket, hogy meglepjük az ellenfelet" - mondta a japánok brazil származású középhátvédje, Túlio Tanaka, aki felépült kisebb sérüléséből.
A paraguayiaknál Gerardo Martino szövetségi kapitánynak mindenképpen változtatnia kell, mert az eddig minden mérkőzést végigjátszott középpályás, Víctor Cáceres eltiltás miatt nem léphet pályára. Várhatóan az eddig jobbhátvédként szerepelt Carlos Bonet lép majd a helyére, a védelem jobb oldalán pedig a veterán Denis Caniza kaphat lehetőséget, akinek ez már a negyedik világbajnoksága (már 1998-ban is szerepelt), és a 100. meccsét játszhatja címeres mezben.
Paraguay még sohasem nyert egynél több mérkőzést egy vébén, így az esetleges győzelem duplán is történelmi lenne. "Örülünk, hogy továbbjutottunk a csoportból, de a célunk az, hogy történelmet írjunk, és képesek vagyunk arra, hogy ott legyünk a legjobb nyolcban. Japán nagyon gyors ellenfél, így óvatosnak kell lennünk" - állította a csapat védője, Júlio César Cáceres, akinek valószínűleg csak a kispadon lesz hely.
Várható kezdőcsapatok:
Paraguay: Villar - Caniza, Alcaraz, Da Silva, Morel Rodríguez - Bonet, Vera, Riveros - Santa Cruz, Haedo-Valdez, Barrios. Szövetségi kapitány: Martino.
Japán: Kavasima - Abe, Túlio Tanaka, Nakazava, Nagatomo - Komano, Okubo, Endo, Haszebe, Macui - Honda. Szövetségi kapitány: Okada.