Nyitómeccsnek nem volt rossz

Vágólapra másolva!
A Nelson Mandela nélküli, látványos megnyitót követően egy óriási dél-afrikai gólt, valamint a Barcelonában légióskodó mexikói sztárhátvéd Márquez lesipuskás találatát, azaz 1-1-es döntetlent hozott a XIX. labdarúgó-világbajnokság nyitómérkőzése, amelyen mindig az a csapat tudott betalálni, amelyik éppen rosszabbul játszott. A pontszerzésnek a házigazdák ugyanúgy örülhetnek, mint a csoportkörből a legutóbbi öt vébéjén mindig továbbjutott mexikóiak.
Vágólapra másolva!

Péntek délután, nem sokkal három óra után Johannesburgban hivatalosan is megnyitották a XIX. labdarúgó-világbajnokságot, ám sok néző pórul járt, az ünnepség előtt óriási közlekedési dugók alakultak ki a dél-afrikai városban, így - ekkor még - nem volt telt ház. A negyvenperces megnyitón több mint ezerötszázan működtek közre, köztük egy táncos fellépéssel Desmond Tutu, Nobel-békedíjas egyházi vezető, a Grammy-díjas énekes, R. Kelly pedig előadta a Győzelem jele (Sign of a Victory) című dalt.

Labdarúgó-világbajnokság, A csoport, első mérkőzés:
Dél-afrikai Köztársaság - Mexikó 1-1 (0-0)
Johannesburg, Soccer City-stadion, 84 490 ezer néző
v.: Ravsan Irmatov (üzbég)
Dél-Afrika: Khune - Pa Gaxa, Mokoena, Khumalo, Thwala (Masilela, 46.) - Letsholonyane, Dikgacoi - Modise, Pienaar (Parker, 83.), Tshabalala, Mphela
Mexikó: Pérez - Aguilar (Guardado, 55.), Osorio, Rodríguez, Salcido - Juárez, Márquez, Torrado - Dos Santos, Franco (Hernandez, 73.), Vela (Blanco, 69.)
gól: Tshabalala (55.), illetve Márquez (79.)
sárga lap: Dikgacoi (27.), Masilela (70.), illetve Juárez (18.), Torrado (57.)

Mandelára várva

Dél-Afrikát a fogadóirodák szorzói alapján a vb egyik legesélytelenebb csapatának tartják, a legtöbb helyen csak Új-Zéland és Észak-Korea végső sikerével lehetne csak több pénzt nyerni. A házigazdák ennek ellenére eksztázisban várták a futballtörténelem első afrikai vb-jét, volt, aki legalább egy gólt, az optimistábbak egy győzelmet vártak a Bafana-Bafanától, sőt akadt olyan helyi is, aki nem titkolta: az Evertonban futballozó Steven Pienaar nevével fémjelzett válogatott akár a legjobb 16 közé is bejuthat, dacára a nehéz csoportnak (Mexikó mellett Uruguay és Franciaország tagja még az A csoportnak).

A dél-afrikaiakat irányító, legtöbbszörös vb-résztvevő szövetségi kapitány, Carlos Alberto Parreira pedig jól tudja, hogyan kell sikerre vezetni egy csapatot, a brazilokkal 1994-ben megnyerte a tornát, nagyon sok helyi szurkoló a 67 éves tréner taktikai érzékében bízott.

Az országban már az egész héten abszolút futball-láz uralkodott, ám fokvárosi tudósítónk szerint az esélylatolgatások helyett pénteken - még a Johannesburgtól távoli városban is - az volt a legfőbb beszédtéma, hogy ott lesz-e a megnyitón Nelson Mandela, az ország korábbi vezetője, akinek a dédunokája csütörtökön autóbalesetben meghalt.

A 91 éves békeharcos végül nem jelent meg a stadionban, de videóüzenetben, a kivetítőkön át köszöntötte a szurkolókat. "Az emberi lélek legyőzhet minden viszontagságot, törődéssel és bajtársiassággal reményt teremtünk" - fogalmazott a Nobel-békedíjas exelnök. A rendkívül látványos nyitóünnepségen felvonultatták mind a 32 részt vevő csapat zászlaját, majd a show részeként vadászgépek érkeztek a légtérbe.

Dos Santos ráijesztett Dél-Afrikára

16 órakor már telt ház volt, közel 85 ezren ezren vártak a kezdő sípszóra, a tv-képernyők előtt pedig több milliárdan figyelték, amint a második percben a dél-afrikai kapus vetődése után Giovani Dos Santos majdnem megszerezte a vb első gólját.

Mexikó sokkal pontosabban, a labdát többet birtokolva futballozott, mint a hazai csapat, ami nem csoda, a közép-amerikaiak ugyanis jól tudják, hogyan kell játszani a torna elején. Az utolsó öt vb-részvételük során - 1986 óta - ugyanis mindig továbbjutottak a csoportkörből, igaz, az 1994-ben, 1998-ban, 2002-ben és 2006-ban is a nyolcaddöntő jelentette a végállomást a számukra.

Forrás: AFP/Alexander Joe
Gyenge kezdés után felpörögtek a csapatok

Az első nap képekben

Ha valaki csukott szemmel ült a stadionban, talán fogalma sem lehetett arról, hogy a 15. percben Pienaar szabadrúgásból fölé csavart, a vuvuzelától még a közönség őrjöngését is alig-alig lehetett hallani. Mondjuk, vuvuzela nélkül Dos Santos lövésénél biztosan síri csend honolt volna az afrikai fazékhoz hasonlító arénában, a Barcában is megfordult Tottenham-csatár (aki idén kölcsönben a Galatasarayban 14 meccsen gólképtelen volt) ugyanis 17 méterről épphogy a kapu fölé lőtt.

A dél-afrikai csapatnak a folytatásban egyre inkább megjött az önbizalma, aminek a vendégek - és a semleges szurkolók - örülhettek a legjobban, hiszen szétnyílt a védelme, Mexikó pedig ezáltal sorra dolgozhatta ki a helyzeteket. Ezzel együtt egyértelműen látszott, hogy nem vb-döntőt látunk, hiszen a színvonal alacsonyból indulva végül a közepest érte el, az első félidő második felében legalább már helyzetek voltak.

Három szurkoló megsérült
Hárman megsérültek abban az összecsapásban, amely a nyitómeccs kezdetekor robbant ki a johannesburgi szurkolói központban. A Mary Fitzgerald téren felállított szurkolói parkban a drukkerek áttörték a dél-afrikai és mexikói fanatikusokat elválasztó biztonsági kordont, és akkor sérültek meg hárman. (MTI)

Jórészt persze a mexikóiak jóvoltából, Dos Santos közeli lövését például látványos mozdulattal védte Itumeleng Khune, Vela pedig két centiről belőtte ugyan a labdát a kapuba, de les miatt érvénytelenítették a találatot.

A védő Márquez csatárként tündökölt

A második félidőben semmi nem változott, és éppen emiatt örülhetett gólnak Dél-Afrika, hiszen egy kontratámadás után - az 55. percben - Tshabalala a balösszekötő helyéről, 14 méterről óriási gólt lőtt a bal pipába. A gólnál amúgy nem szitált a labda - a Jabulanit a vb-kapusok majd' mindegyike szidta a torna előtt -, hanem nyílegyenesen csapódott a hálóba.

Forrás: AFP/Gabriel Bouys
Tshabalala gólja akár a vb legszebbjei közé is bekerülhet majd

Az első nap képekben

Az 1-0 után igyekezett jobban odafigyelni a védekezésre Mexikó, ami a sárga-zöld mezesek malmára hajtotta a vizet, hiszen ettől kezdve többet volt náluk a labda, és újabb helyzeteket dolgozhattak ki.

De nekik is éppen ez, a letámadás lett a végzetük, hiszen Mexikó ugyanolyan váratlanul egyenlített, mint amilyen váratlanul vezetést szerzett Dél-Afrika. A Barcelona védője, Márquez középpályásként játszott, és csatárként tündökölt: a 79. percben az ötös jobb sarkáról lőtt lesipuskás gólt. A gólt előkészítő akcióban benne volt a csereként beállt Cuauhtémoc Blanco is, a mexikóiak 118-szoros válogatott legendája.

Dél-Afrika a nagyon várt első gólnak igen, a titkon remélt győzelemnek mégsem örülhetett, pedig a 90. percben a mindekit lefutó Mphela közelről kapufát lőtt. A döntetlen miatt egyik csapat sem szomorkodhat.

Parreira vb-rekordot döntött

Már a nyitómérkőzés kezdő sípszavának pillanatában volt mit ünnepelnie Carlos Alberto Parreirának, a házigazda dél-afrikaiak szövetségi kapitányának, aki immáron hatodik világbajnokságán dirigál egy együttest, s ezzel egyedüli rekorderré lépett elő.

A 67 éves brazil tréner eddig társbérletben tartotta a csúcsot Bora Milutinoviccsal, aki öt vb-n ült a kispadon. Parreira először 1982-ben, Spanyolországban vett részt vb-n szakvezetőként, akkor Kuvait legjobbjait irányította. Nyolc évvel később az Egyesült Arab Emírségek, 1994-ben pedig hazája csapatát vezette - utóbbi alkalommal világbajnoki címig. A folytatásban Szaúd-Arábia (1998), majd ismét Brazília (2006) szövetségi kapitánya volt, ezúttal pedig a dél-afrikai csapat mestere. A megbízatása a vb végéig szól.

A világjáró szerb Milutinovic először 1986-ban a házigazda Mexikó vezetőjeként volt vb-résztvevő, majd Costa Rica (1990), az Egyesült Államok (1994), Nigéria (1998) és Kína (2002) válogatottja következett.


Osztályozza a mérkőzést, a játékvezetőt és a játékosokat!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!