Az előrehozott vb-döntők napja
2018. július 06. 10:27
De, ami sokkal fontosabb: végre meccs van! Köszöntjük olvasóinkat a negyeddöntők első napján, tartsanak velünk 16 óráig!
Reméljük nem, mert akkor lemaradunk két parádés találkozóról! 16.00-tól az első, 20.00-tól a második:
Mint szegény Pablo, a magány óráiban. Meccsek nélkül mit ér egy világbajnokság, ugye?
És másodikra is, piszok nagy szerencséje volt Thiago Silvának:
Ugyan csak lélekben vagyunk kint a világbajnokságon, de azért ne feledkezzünk meg róla, hogy egy remek, korábbi magyar válogatott futballista szögre akasztotta a stoplist, egy másik viszont hazatért a nagy világjárásból.
Most nem Neymarral van a baj, hanem Danilóval, ráadásul elég komoly a probléma.
Nyizsnij Novgorodban, a franciák elleni negyeddöntő helyszínén már órákkal a találkozó előtt igyekeznek megalapozni a hangulatot.
Mutatunk egyet, sőt, nem is egyet, hanem egy csomót! Sok értelmük nincs, viszont a böngészésükkel újabb fél órát lehet lepörgetni az első meccs kezdéséig.
Van különbség a két állapot között:
Ugyan nem kapcsolódik a focivébéhez, de nekünk mégis a brazil szupersztár jut eszünkbe az esetről. Vajon meddig nem kelne fel egy ilyen belépő után?
A svéd-angol negyeddöntőre készülve a skandinávok játékosa, Emil Krafth azt találta mondani, hogy fel vannak készülve Ashley Young, az angol válogatott szélső hátvédjének tizenhatoson belül előadott mutatványaira (=műesés). Victor Lindelöf, aki Young csapattársa a Manchester Unitedben, pedig amondó: a svéd egy olyan csapat és egy olyan nemzet, amelyet melegen ajánlott komolyan venni.
Csütörtökön írtuk, hogy Andreas Grnqvistnak milyen nehéz döntést kell meghoznia, hiszen ő éppen egy vb-negyeddöntőre készül, miközben felesége, Sofie második gyermeküket készül világra hozni. Nos, Granqvist maradt Oroszországban, Mika azonban nem várt a vb-döntőig. Ő jött.
Szerinte benne van a pakliban. Sőt, azt is elmondta, mi lehet a siker kulcsa.
Két újság is ráment az érzelmi hadviselésre: Váltsátok valóra gyermekkori álmotokat, srácok! Ez van a címlapon, és nem rossz ötlet:
A vb-keretből ugyan kimaradt, de ettől még lehet jó nyara Dimitri Payetnek, aki minden jel szerint elhagyja Marseille-t, és visszatér a Premie League-be, méghozzá korábbi csapatához, a West Ham Unitedhez.
Andrea Agnelli, a Juventus elnöke kitartó fickó lehet. A Mundo Deportivo katalán sportlap tudomása szerint a torinói főnök az elmúlt napokban 28 alkalommal tárcsázta a portugál klasszis számát. Elképesztő!
Van még 219 megrajzolandó játékos, lehet adományozni, és állati jók a képek. Szóval csupa jó dolog egy helyen:
Bizonyára mindenki hallott már az iskolás focicsapatról, amelyik az edzőjük vezetésével egy vízzel elárasztott thaiföldi barlangban rekedt. Nos, jó hír, hogy a gyerekek megvannak, mindenki jól van, igaz, egyelőre nem tudni, mikor sikerül őket kihozni.
Viszont, ha ez még a következő egy hétben sikerülne, akkor Gianni Infantino FIFA-elnök levele alapján, mindannyiukat vendégül látnák a június 15-i moszkvai vb-döntőn!
Nyilván nem semmittevéssel töltik a negyeddöntő előtti napot, keményen edzenek.
Rendhagyó tréning, ahol csak az eső a megszokott.
Azt hitték, hogy ma nem lesz Coming Home, mi? Hogyne lenne, méghozzá egy örökzöldbe, egy igazi klasszikusba ágyazva. Többet nem is mondunk, mert ugyan nincs karácsony, de attól ez még nagyon adja:
Na, ezért lesz - állítólag! - szombaton CR7 bemutatása: 7. hó, 7. nap és a legendás 7-es mezszám.
CR vezet, Messi viszont nincs a listán.
De mit csinál?
Ez már azért tényleg sok. Nem gondolták volna ugye, hogy nem véletlenül rendezik július 6-án és 7-én az elődöntőket? A négy párosításban szereplő valamennyi csapat neve 6, illetve 7 betű, a két szám összege pedig 13. Mondjunk egy kifejezést, ami 13 betű? Eltalálták: It's Coming Home!
A portugálok elleni nyolcaddöntőben megsérülő Edinson Cavani a kispadon kezd, de szívvel-lélekkel a válogatott mellett van. A közösségi oldalán közzétett remek videó a bizonyíték:
Nagyon jó hírünk van: bármit! A Twitter legfrissebb slágere a #GarethSouthgateWould hashtag, amely alatt azokat a csodás tetteket gyűjtik, amiket megtenne az angol szövetségi kapitány.
Nagyon nagyra értékeljük kitartó figyelmüket, de ne menjenek messzire, mert a kollégák már izzítják az élőt, és húsz perc múlva kezdődik a Franciaország–Uruguay negyeddöntő. Jó szurkolást!