Jorge Sampaoli több változtatást is eszközölt az argentin kezdőcsapaton az Izland elleni meccshez képest, ezzel a kezdővel vágott neki a dél-amerikaiak szempontjából kulcsfontosságú találkozónak:
Messi ide, Agüero oda, mégis a horvátok előtt adódott az első komoly lehetőség,
Perisic lövését kellett Caballerónak bravúrral hárítania az 5. percben.
A folytatásban inkább mezőnyjáték folyt a pályán, komoly helyzetet egyik alakulat sem tudott kialakítani. Marcos Acuna ugyan egy lecsúszott beadásból eltalálta a felső lécet, de a kapufa tetején megcsúszó labda sem volt igazán veszélyes.
A 30. perc körül viszont két nagy lehetősége is volt az argentinoknak: előbb Agüero indult meg ígéretesen, centerezését azonban Strinic Messi elől szögletre tisztázta. Nem sokkal később Vida szabadított fel röviden, Enzo Perez azonban az üres kapu mellé lőtt.
A túloldalon sem volt jobb a helyzet, Mandzukic hibázott ordító ziccerben.
A félidő hajrája inkább a durva belépőkről maradt emlékezetes,
de szerencsére mindkét csapat játékosai a saját lábukon vonultak szünetre.
A második játékrész első említésre méltó jelenetére az 53. percig kellett várni, akkor Agüero próbálkozását védte Subasic. Gyakorlatilag az ellentámadásból, egy teljesen ártalmatlannak tűnő szituáció után aztán megszerezték a vezetést a horvátok, Willy Caballero hathatós segítségével:
az argentin kapus egy hazagurított labdát hanyagul akart átemelni Rebicen, ám a támadó lecsapott a rövid ívelésre és kíméletlenül kihasználta a hibát.
Sampaoli azonnal cserélt, beküldte Higuaínt, majd nem sokkal később Pavont és Dybalát is, és bár mezőnyben némileg feljavultak a dél-amerikaiak, a veszélyesebb támadásokat továbbra is az európaiak vezették.
Messi a 73. percben alaposan begőzölt, akkor unta meg a sorozatos lökdösést és rugdosást, amit addig el kellett tűrnie.
Még jobban a 80. percben lehetett elege, amikor Modric egy elképesztő bombával duplázta meg az előnyt, eldöntve ezzel a mérkőzés lényegi kérdéseit.
Messiéknek még a szépítés sem akart összejönni, bezzeg a túloldalon, a hosszabbítás perceiben egy már-már megalázó gólt lövetett Kovacic Rakiticcel.
Szenzációs második félidei játékával Horvátország 3-0-ra nyert és továbbjutott, Argentína pedig a kiesés szélére sodródott.
A horvátok történelmi győzelmet arattak, korábbi négy meccsüket ugyanis egyaránt elveszítették a világbajnokságokon dél-amerikai ellenfelükkel szemben.
1 |
39Ante Rebic |
39Ante Rebic |
45 |
46 |
51Gabriel Mercado |
51Gabriel Mercado |
53 |
53Ante Rebic |
54Sergio Aguero |
57 |
58Mario Mandzukic |
58Mario Mandzukic |
67Sime Vrsaljko |
67Sime Vrsaljko |
68Enzo Perez |
80 |
80Luka Modric |
83Ivan Perisic |
85Nicolas Otamendi |
85Nicolas Otamendi |
87Marcos Acuna |
87Marcos Acuna |
90Vedran Corluka |
90Ivan Rakitic |
92 |
94 |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Franciaország | 3 | 2 | 1 | 0 | 6-3 | 3 | 6 | GY GY V |
2. | Ausztrália | 3 | 2 | 1 | 0 | 3-4 | -1 | 6 | V GY GY |
3. | Tunézia | 3 | 1 | 1 | 1 | 1-1 | 0 | 4 | D V GY |
4. | Dánia | 3 | 0 | 2 | 1 | 1-3 | -2 | 1 | D V V |