Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Kiküldött munkatársunk jelenti az oroszországi labdarúgó-világbajnokságról, Moszkvából.
Négy órával az Oroszország-Szaúd-Arábia (5-0) meccs előtt több ezres tömeg gyűlt össze a stadionnál: voltak trombitás fiúk és éneklő lányok, akik karneváli hangulatot csináltak, voltak egymást heccelő brazil és argentin szurkolók, és voltak kolumbiai lovagok gólyalábbal - ők voltak a legmenőbbek.
Miután átverekedtem magam rajtuk, azt hittem, innen már sima az út, hogy lássam, ahogy Oroszország és Szaúd-Arábia megnyitja a 2018-as világbajnokságot. Az egyetlen akadályt az jelentette, hogy a meccsbelépőm már hónapok óta megerősítésre várt, vagyis abban az állapotban volt, hogy nem voltam jogosult kiülni a médiatribünre, és a lelátóról nézni a meccset. Egy labdarúgó-világbajnokságon az akkreditáció önmagában semmit sem ér. Az eszkimók jóval többen vannak, mint a fókák. Azaz: sokkal több újságíró szeretne egy-egy meccsre bejutni, mint ahányan ezt megtehetik. Hogy akkor miért akkreditál a FIFA ennyi médiamunkást? Jó kérdés, nem tudni.
A Luzsnyikiben, a várólistára való feliratkozás pillanatában már éreztem, hogy ebből nem lesz semmi, annyian voltak hasonló helyzetben rajtam kívül is. A lányok az információs pultnál mondták, hogy egy órával a meccs előtt jelentkezzek, akkor dől el, hogy a várólistások közül ki kap jegyet.
Így is történt, öt órakor ott voltam, meg még legalább 50 másik újságíró. A nő egyesével ordibálta a neveket, és ahogy fogytak a jegyek, úgy lett egyre feszültebb mindenki. Az utolsó néhány jegynél már konkrétan üvöltöttek, hogy „álljanak a vonal mögé”. Mindenki úgy érezte, hogy neki igen is jár a jegy, ezért a legkülönfélébb indokokkal próbáltak hozzájutni, de amikor a nő csak egy „bocs, srácok”-kal felelt, a nép szétszóródott. Pedig még hátra volt a mixzónába való engedélyek kiosztása. Pár újságíró maradt - köztük én is -, így a nő félredobta a névsort, és a kezében lévő kártyákat kiosztotta azoknak, akik kitartóak voltak, és ott maradtak.
A meccset a médiaközpontból néztem végig. A nyitómeccsek csak ritkán hoznak szórakoztató játékot, ez az orosz-szaúdi sem cáfolt rá erre, az öt gól ellenére sem. Volt még rajtam kívül vagy 100-150 újságíró a teremben, őket három csoportba lehetett kategorizálni: 1) aki a meccset nézte, 2) és aki a laptopját. A harmadik csoportot az a fotós fickó alkotta, aki bealudt mellettem.
A mixzónába sem sok reménnyel mentem le. A játékosok pont az újságírók előtt jöttek ki, csak utána mentek a tévésekhez. Előbb az oroszok szállingóztak, de szinte senki sem állt meg, aki igen, az is csak a helyi erőknek nyilatkozott, oroszul. Akinfejevet két percre zavarta volna az egyik angol újságíró, de nem volt hajlandó megállni, ahogy Zsirkov sem, pedig ő játszott két évet a Chelsea-ben, egy kevés angol biztosan ragadt rá.
Ez így megy minden világbajnokságon. A játékosokat nem lehet kötelezni arra, hogy megálljanak. Egy Cristiano Ronaldo- vagy egy Lionel Messi-kaliberű futballista úgy vonul végig a vegyes zónán, hogy rá se néz senkire. Akkor áll meg, ha ehhez kedve van. Ezt mások is hamar megtanulják. Ami az oroszokat illeti: most ők vannak itthon. Viselkedésük - a fölényes, 5-0-s győzelem tudatában - még érthetőbb. Meg az is, hogy az utóbbi időben miért nem tudnak gyökeret ereszteni egy-egy nyugati fociklubban. Ha ugyanis nem hajlandóak legalább alapszinten megtanulni, hamar kitelik az idejük.
Ez itt azonban senkit nem zavar. Egész Oroszország a csapatot és a nagy győzelmet ünnepli. Én meg megyek egy házzal odébb. Pénteken már Szentpétervárról jelentkezem.
A képek a Huawei P20Pro-val készültek.
