A brazilok kulcsjátékosa már nem léphet pályára a focivébén
![Danilo, brazil válogatott, foci, vb](https://cdn.origo.hu/2023/12/1VbCONWK_cwh5czouAl7L-AnNXB1tBNUQTTgguFGsds/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5NWE3YjJlYWQ5MzQ2MjlhNjFlNjczNzc5NzA5ZTEw.webp)
A Manchester City futballistája kifejezetten balszerencsés volt a tornán. Az első csoportmérkőzést még végigjátszotta, ám azt követően combfájdalmak miatt nem számíthatott rá a szövetségi kapitány, s azóta Fagner helyettesítette a posztján. Ezen a héten ugyanakkor már ismét a társaival edzhetett, viszont a csütörtöki gyakorláson bokasérülést szenvedett.
A brazil szövetség pénteken közölte, hogy a vizsgálatok alapján Danilo bal bokájában a szalagok olyan mértékben sérültek, hogy biztosan nem futballozhat már a vb-n. A CFB azt is jelezte, hogy Danilo marad a csapat mellett Oroszországban, ahol a szükséges kezeléseket is megkapja.
A jobbhátvédposzttal kifejezetten meggyűlt a baja a szakvezetőnek, Titének, mivel az első számú játékosa, Dani Alves még május elején szenvedett súlyos térdsérülést, helyettese, Danilo pedig a vb első meccse óta harcképtelen.
A torna nagy esélyesének számító brazil csapat magyar idő szerint 20 órától csap össze Belgiummal Kazanyban.