Vágólapra másolva!
Vereséget szenvedett a Herz-FTC a dán Viborg otthonában a nőikézilabda Bajnokok Ligája C csoportjának második fordulójában. Ahogy az várható volt: a Cornexinek nem sikerült ledolgoznia az első mérkőzésen összeszedett 23 gólos hátrányát a dán Ikast ellen az EHF-kupában, így a székesfehérváriak nem jutottak a nyolcaddöntőbe.

Nőikézilabda Bajnokok Ligája, C csoport, 2. forduló:
Viborg HK (dán) - FTC 34-30 (19-12)
gól:
Astrup 10, Borók 8, Rosling-Hansen 6, Larsen 3, Fruelund, Kjaerskou 2-2, Pedersen, Hansen, Gyerjugina 1-1, illetve Tóth E., Benyáts 6-6, Pádár I. 5, Siti 4, Farkas, Lőwy 3-3, Kirsner, Pádár M., Tóth T. 1-1

Támadásban nagyon gyengén játszottak a magyarok, sorra eladták a labdát, a dánok pedig indításokból rendre betaláltak. A 23. percben már 18-10 volt az állás. A hazaiak egyik klasszisa, Astrup az első félidőben tíz gólt dobott.

A fordulás után a vendégek a remekül védő Miklosova révén fokozatosan csökkentették a különbséget (50. perc, 28-26), de a hajrát a Viborg bírta jobban.

A csoport másik mérkőzésén:
Hypo Niederösterreich (osztrák) - Ferrobus Mislata (spanyol) 29-30 (17-19)
A hazaiaknál Balogh három gólt dobott, Deli ezúttal nem volt eredményes.

A csoport állása:
1. Mislata 4 pont
2. FTC 2 (57-59)
3. Viborg 2 (57-61)
4. Hypo NÖ 0

A Ferencváros január 26-án a valenciai Mislatával játszik

EHF-kupa, a 16 közé jutásért, visszavágó:
Cornexi - Ikast Bording (dán) 29-26 (12-8)
Székesfehérvár, 1000 néző
vezette: Ersan, Akman (törökök)
Cornexi: Kurucz - Turtóczki 4, Németh 7, Virincsik 6 (1), Kulcsár 4 (2), Tóth M. (3), Kenyeres 2. Csere: Grosu (kapus), Grezner 1, Lőw, Borbély 1, Wolf. Edző: Zsiga Gyula.
Ikast: B. Andersen - Jensen 3, Jurack 3, Siti B., Kjargaard 4 (1), K. Andersen, Daugaard 2 (1). Csere: Eriksen (kapus), Grini 1 (1), Black 5, Blanco 3, Mikkelsen 5. Edző: Christian Dalmose.
Kiállítások: 4, illetve 6 perc
Hétméteresek: 3/3, illetve 5/3
Továbbjutott: az Ikast 69-49-es összesítéssel

A nagy nevekből álló dán csapat a mérkőzés első hét percében képtelen volt a Cornexi kapujába találni, sőt, az első félidő utolsó három percéig mindössze öt gólt dobott. Ez nagyon ígéretesen hangozna, ha nem tudnánk: a visszavágót huszonhárom gólos előnnyel kezdhették az északiak, gyanítható volt tehát: hacsak nem dobálnak saját kapujukra, veszély nem fenyegeti továbbjutásukat... Ráadásul a remekül védekező fehérvári lányok támadásban csak kicsit voltak hatékonyabbak vendégeiknél, az említett hetedik percben például 2-0 állt az eredményjelzőn.

Ezzel együtt dicsérhető, amit a Cornexi nyújtott, hiszen a dániai "mészárlás" után lélekben megerősödve, érezhető elszántsággal vetette bele magát a küzdelembe. Kulcsár, majd Kenyeres követő emberfogással teljesen levette a pályáról az Ikast egyik gólgépét, Kristine Andersent, s mivel a másik legnagyobb sztár, Kjersti Grini csak hetest dobni jött be egy ízben (de minek, szinte kihajította a labdát a csarnokból), a dánok hatékonysága kezdetben a nullával volt egyenlő.

Védekezésük jobban működött, de az igazi vezéregyéniségként kézilabdázó Németh Helga, a heteseket értékesítő Kulcsár és a szélről eredményes Turtóczki azért megtalálta a rést a falon. Kurucz bravúrjai adták az alapot a Cornexi félidő közepén bemutatott szárnyalásához, melynek eredménye hétgólos előny volt (12-5). Kár, hogy a szünetig zsinórban kapott három gólra nem tudtak válaszolni a presztízsükért is hajtó fehérváriak.

A második félidőben kispadra ültette magyar irányítóját a dánok mestere (Siti Bea egyes hírek szerint hamarosan hazai pályaként tiszteli majd a fehérvári csarnokot...), de aligha ezért lett szorosabb a meccs. Néhány gyors indítással használta ki a pontatlan magyar támadásokat az Ikast, különösen a jobbkezes jobbszélső Black, és az apró termetű Blanco villogott. A félidő közepére utol is érte Zsiga Gyula csapatát a vendégegyüttes, vezetnie azonban, miként az egész meccsen, ekkor sem sikerült. Kölcsönös gólpárbaj után ugyanis beindult Virincsik Anasztázia, aki 23-22-t követően három gólt szerzett gyors egymásutánban, eggyel megtoldotta ezt Németh is, s erre a 4-0-ra már nem volt válasza az Ikastnak.

Sőt, 28-23-nál még felrémlett egy tekintélyes verés lehetősége is, amit ugyan megúszott az összességében simán továbbjutó északi alakulat, ám az erősebb ellenfelét vesztesen hazaküldő Cornexi így is megtette, amit az egy héttel korábbi nagy zakó után minimumként megkövetelt a haza: valamelyest helyreállította renoméját.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!