Vágólapra másolva!
Bármilyen eredményt ér is el szerdán este 20.30-kor Franciaországban a Pécsi VSK a nőikosárlabda-Euroligában, már csak negyedik lehet csoportjában. A negyeddöntőben a másik csoport első helyezettjével, a francia Valenciennes Orchiesszel fognak játszani a Rátgéber-lányok. A GYSEV-Ringa éppen a pécsiek jövőbeli ellenfelét fogadja a csoportmeccsek zárótalálkozóján.

A vasutasok most Bourges-ba utaznak, a francia bajnokságban a második helyen álló CJM Bourges Basket otthonában lépnek pályára, tét nélküli meccsen. Pécsett, az első körben hat ponttal, 50-44-re a Bourges nyert, amely ellen a PVSK az utóbbi években többször is pályára lépett. A franciáknál lehet, hogy újra játszik a huszonnégy éves, 193 centis szlovák válogatott center, Silvia Janostinova, aki a tavalyi szezont sérülés miatt kihagyta és az ideiben sem szerepelt még eddig.

"Az eredmény az utolsó csoportfordulóban már nem fontos, de azért komolyan vesszük a találkozót" - nyilatkozta Rátgéber László, a pécsiek vezetőedzője. "Az Euroliga-győztes ellen a taktikai variációkat gyakoroljuk majd. Mahoney nélkül, mert a sérülése komolyabb, mint gondoltuk, el sem repült velünk Franciaországba. Ahová ki sem kellett volna mennünk, mert a szabályok megengedik, hogy ha már minden eldőlt, akkor egy meccset ki lehet hagyni, csak egy mínusz pont jár érte, pénzbüntetés nem. Viszont a MiZo-Pécsi VSK nem engedheti meg magának, hogy kihagyjon egy Euroliga-összecsapást. Különben is, a nagycsapatok közül a Bourges ellen a legjobb az idegenbeli mérlegünk, háromból két mérkőzést megnyertünk Franciaországban." - tett hozzá végül a szakvezető.

A GYSEV a harmadik helyért küzd a csoportjában

Szerdán a GYSEV-Ringa is befejezi az Euroliga-csoportmecseket. A soproniak a záró fordulóban Franciaországban, a csoport élén végző Valenciennes otthonában lépnek pályára

"A francia csapat vérbeli profi együttes, éppen ezért biztos, hogy nem fog lazsálni ellenünk, bár számukra nincs tétje a meccsnek" - vélekedett Farkas Sándor, a GYSEV vezetőedzője, akinek együttese hosszú idő óta először nem két, hanem csak egy meccset játszott egy héten, ugyanis a múlt hét végi bajnoki fordulóban szabadnapos volt.

"A Valenciennes bajnokságban legutóbb kikapott a Bourges-tól tehát akad javítanivalója, ráadásul zenélő, doboló közönségük végig fesztiválhangulatot teremt az összecsapásaikon, és ilyen körülmények között kizárt, hogy ez az amúgy is ízig-vérig profi csapat ne játsszon teljes erőbedobással."

Saját csapatával kapcsolatban a GYSEV mestere kifejtette, hogy végre - a kisebb szünet miatt - volt lehetőség egy minimális erőnléti munkára. Ilyen jellegű felkészülésre a heti két mérkőzés miatt nem nagyon volt lehetőség a közelmúltban. A szakvezető hozzátette: nyerni szeretnének Franciaországban, ezzel biztos lenne a harmadik hely a csoportban, ami azt jelentené, hogy sokkal olcsóbban, busszal lehetne utazni a szlovákiai Rózsahegyre az Euroliga rájátszásában, sőt oda sok szurkoló is elkísérheti a csapatot, míg a negyedik hely esetén újra mehetne Franciországba, a - szerdán épp a PVSK-val meccselő - Bourges-hoz a GYSEV. Egyébként, ha a Parma kikap Brnoban, biztosan harmadik a GYSEV, ha nyer, a soproniaknak is győzni kellene a Valenciennes pályáján. Farkas úgy gondolja, hogy mivel a közeljövőben elsősorban idegenben várnak nagyon nehéz erőpróbák a csapatára, a Valenciennes elleni összecsapás nagyon jó lehetőség arra, hogy idegenben egy kiváló együttes ellen ráhangolódjanak arra, hogyan lehet nagyon erős csapatok otthonában is sikeresen szerepelni, esetleg bravúros győzelmeket aratni.

A Valenciennes elleni összecsapás és az Euroliga rájátszás között még egy nagy erőpróba vár a két euroligás csapatra: Pécsett jövő héten a Magyar Kupa négyes döntőjén nagy valószínűséggel Pécs-GYSEV finálé lesz.

Horváth László, Botár László

Korábban:

Fórum:

Magyar kosárlabda

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!