A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Kanadai kutatók egy olyan új tiltott szerre bukkantak, amely eddig kimutathatatlan volt a doppingvizsgálatok során. Ahogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kedden bejelentette: a dezoximetil-tesztoszteron (DMT) nevű szintetikus teljesítményfokozót egy anonim bejelentés alapján kezdték vizsgálni.

Olivier Rabin, a WADA tudományos igazgatója elárulta: a DMT hasonló a THG-hez, azaz a tetrahirdogesztrinonhoz. A tudóscsoport szerint egyelőre nincs arra bizonyíték, hogy a szert sportolók használták volna.

Christiane Ayotte, a WADA montreali laborjának igazgatója elmondta, még júliusban jutottak hozzá a szerhez, amelyet az amerikai-kanadai határon a vámellenőrök találtak meg palackokban. A DMT jellegzetessége, hogy növeli az erőt, az izomtömeget és az állóképességet.

Korábban több futóatléta, többek között a kétszeres világbajnok rövidtávfutó amerikai Kelli White és a britek Európa-bajnoka, Dwain Chambers is lebukott a THG használatával, az ezzel kapcsolatos botrány még 2003-ban robbant ki.

(MTI)/[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!