Olimpiának indult és a magyar sport egyik nagy tragédiája lett belőle. A neves sportújságíró és sporttörténész Dobor Dezső alapvetően ebből az aspektusból közelített az ötven évvel ezelőtti eseményekhez.
"A magyarországi forradalom, majd szabadságharc árnyéka a sportra is rávetődött, és ha a melbourne-i eredményekre önmagukban nem is lehet panasz, a történtek évtizedekkel később is éreztették hatásukat" - szögezi le a szerző, hozzátéve, hogy az élvonal egy része nem tért haza Ausztráliából, hanem a szülőföldtől távol, politikailag sokkal megbízhatóbb környezetben kereste boldogulását, több-kevesebb sikerrel.
Az Aréna 2000 kiadó gondozásában megjelent, külsőre is igen nívós, 300 oldalas albumban az ötven évvel ezelőtti főszereplők mesélnek arról, miként élték meg a felemelő, majd szomorú napokat, hogyan tudtak a versenyekre összpontosítani, illetve az ötkarikás játékok után miért az általuk végül bejárt útvonal mellett tették le voksukat. S az olvasó olyan kulisszatitkokat is megtudhat, mint például azt, hogy a hírhedt magyar-szovjet vízilabdadöntő emblematikus alakja, Zádor Ervin Washingtonban tánctanár lett, és szenátorok feleségeit tanította a parketten!
"Egy év után meguntam az öreglányokat, és elindultam Kaliforniába, ahol már a saját szakmámmal foglalkoztam, és elkezdtem az edzői munkát. Később művészi kivitelű puskatusokat készítettem, magam terveztem és faragtam őket. Harminc éve egy lőteret is üzemeltetek" - meséli Zádor, aki San Franciscóban éttermet is nyitott, és itt a magyaros ételeknek - töltött káposzta, csirkepaprikás - olyan sikere volt, hogy a vendégeknek fél évre előre kellett asztalt foglalniuk. "Négy évig hajszoltam magam, aztán elegem lett ebből is. Jelenleg a feleségem vezeti a lőteret, én meg kétszázötven kisgyereket tanítok úszni."
A korabeli dokumentumokkal és fotókkal gazdagon illusztrált, Zoltán János Péter filmötlete alapján íródott könyv - amely 7980 forintos áron került forgalomba - számtalan történet, sztori mellett egy melbourne-i arcképcsarnokot is tartalmaz, életrajzokkal.