A fenti események alighanem alaposan hozzájárultak ahhoz, hogy az ifjú támadó mindenképpen el akarta hagyni Brazíliát, ám hiába bombázták a Santost jobbnál jobb ajánlatokkal, a klub csak a 2006-os vébé után akarta elengedni legnagyobb sztárját. Robinho időközben a válogatottban is egyre több lehetőséget kapott, a Paraguay elleni vb-selejtezőn végre első gólját is megszerezte a selecaóban, és ott volt a 2005-ös Konföderációs-kupán is, ahol két találatot is szerzett.
A torna után azonban nem akart visszautazni Brazíliába, mondván, a klubjának el kellene fogadnia a Real Madrid ajánlatát. A Santos elnöke, Marcelo Teixeira azonban kötötte az ebet a karóhoz, kijelentette, hogy a csatár szerződése 2008-ig érvényes, és büntetést helyezett kilátásba, amiért a focista nem jelent meg az edzésen. Robinho végül kénytelen-kelletlen újrakezdte a tréningezést nevelőegyesületénél, amely aztán természetesen eladta őt a Real Maridnak - 24 millió euróért.
Robinho augusztus 24-én még pályára lépett a Santos színeiben a Paysandú ellen a brazil bajnokságban (három nappal korábban utolsó hazai meccsén a Figueirense ellen két gólt is szerzett), hogy 28-án már a spanyol élvonalban mutatkozzon be a Cádiz CF ellen. A Real Madrid mestere, Wanderley Luxemburgo, aki korábban a Santosnál is dolgozott már együtt a csatárral, csak a kispadra ültette a brazilt, de miután a 65. percben még mindig 1-1 volt az állás, beküldte őt Thomas Gravesen helyére. Robinho pedig mindenkit elvarázsolt: cselei sorra bejöttek, és 25 perc alatt olyan teljesítményt nyújtott, hogy a másnapi újságok szuperlatívuszokban írtak róla.
Ez a pazar bemutatkozás ugyanakkor később hátrányára is vált a fiatal támadónak, hiszen innentől kezdve minden meccsen valami hasonlót vártak tőle mind a szurkolók, mind az újságírók. A Real Madrid amúgy is nehéz időszakot élt át, hiszen két éve semmilyen trófeát nem nyert, és a drukkerek azt gondolták, hogy Robinho vezérletével a csapat végre hagyományainak megfelelően szerepel majd.