A hét sportsztorija: Talmácsi mindenkit lesöpört
Pincési László
2007. november 05. 12:50
Amire sokan vártak, bekövetkezett: Talmácsi Gábor egy szenzációs évad befejeztével a második helyen zárta a valenciai futamot, s összetettben az élen végezve Magyarország első gyorsaságimotoros-világbajnoka lett.
A 125 kcm-es géposztályban szereplő pilóta legnagyobb vetélytársa saját istállóbelije, a Bancaja Aspar másik versenyzője, Hector Faubel volt, aki az utolsó versenyen mindent elkövetett, hogy ledolgozza tízpontos hátrányát.
Szerencsére sikertelenül. Talmácsi érett versenyzést mutatott be a valenciai hétvégén, az első rajtkockából indulva az egész viadalon őrült harcot vívott Faubellel, különversenyükbe senki nem tudott beleszólni.
Talmácsinak csak arra kellett figyelnie, hogy tapadjon riválisára, s ne bakizzon. Ez sikerül, így a végén még az is belefért, hogy átengedve a győzelmet, csak második helyen érjen célba.
"Fantasztikus érzés! Próbáltam folyamatosan a határon menni, verseny közben párszor elbizonytalanodtam, de hittem benne, hogy meg tudom csinálni. Hector többször kihasználta, hogy erősebb a motorja, elment a határig, de talán nem lépte túl azt. Mindenek előtt köszönöm a csapatnak és a támogatóimnak, nagyon jó éven vagyunk túl" - nyilatkozta a friss világbajnok saját honlapján.
Talmácsi egész éves teljesítménye imponáló, hiszen a 17 futam során mindössze 4 alkalommal fordult elő, hogy Faubel előtte állt volna a pontversenyben. A magyar versenyző három nagydíjat nyert meg (Jerez, Sachsenring, Szepang), 6-szor lett második (Katar, Barcelona, Misano, Estoril, Motegi, Valencia), de Assenben is felállhatott a dobogó legalsó fokára.