A piros-feketék 2002 őszén kinevezett vezetőedzője, Carlo Ancelotti eleinte a rutinos Manuel Ruí Costa és Rivaldo váltótársaként, tulajdonképpen cseréjeként számolt a fiatal brazillal, akinek a bajnokság és a Bajnokok Ligája jelentette kettős terhelés közepette néha majd fel kell váltania a portugált, illetve a rutinos brazilt, aztán majd évek múltán átveheti a helyét a kezdő csapatban.
A nyári felkészülés során azonban Kaká remek formában játszott, Ruí Costa és Rivaldo viszont nem parádézott, ráadásul előbbi egy kisebb sérülést is összeszedett, így a bajnokság első fordulójában Ancelotti (az edzőmérkőzéseket és a tréningeket nem látogató szurkolók nagy meglepetésére) az új fiút jelölte a kezdő csapatba, a veterán irányítók viszont csak a kispadon kaptak helyet.
A húzás bevált, hiszen a piros-feketék 2-0-ra győztek Anconában, Kaká pedig jól játszott, így a mester a portugál felépülése után is "kénytelen" volt helyet szorítani neki a csapatban: a második fordulóban, a Bologna FC ellen ugyan csak Ruí Costa szerepelt, a következő két összecsapáson viszont már mindketten ott voltak a pályán, Kaká a középpálya bal oldalán szerepelt, Clarence Seedorf helyén. A fiatal brazil itt nem érezte igazán jól magát, így az ötödik fordulóra Ancelotti visszarakta a brazilt irányítónak, Ruí Costának pedig maradt a kispad. Ez nagyon bátor húzásnak tűnt, hiszen az ellenfél a városi rivális FC Internazionale volt, de hamar kiderült, hogy az edző ismét jól döntött: Kaká a mezőny egyik legjobbja volt, sőt gólt is szerzett (első találatát a Serie A-ban) a 3-1-re megnyert milánói rangadón.
Mégis csak novemberre sikerült megszilárdítania a helyét végleg a kezdő csapatban, a szezon hátralévő részében csupán kétszer hiányzott a bajnoki címet nyert gárdából, és a gólokkal sem maradt adós: összesen tízszer talált az ellenfelek kapujába a 2003-2004-es bajnokságban, ezzel harmadik lett a házi góllövőlistán a 24 gólos Andrij Sevcsenko és a 12-szer eredményes Jon Dahl Tomasson mögött. Legjobb meccse a szezonban saját bevallása szerint az Inter elleni második városi rangadó volt 2004. február 21-én, amikor a Milan 3-2-re győzött, többek között Kaká bombagóljának és pazar játékának köszönhetően. Az esztendővel korábban még teljesen ismeretlen fiú tudását az újságírók is elismerték, olyannyira, hogy az idény végén őt választották a Serie A legjobb játékosának.
Csodálatos élet:
A 2004-2005-ös szezonban is kihagyhatatlan volt Kaká a piros-feketék kezdő csapatából, és 36 bajnokin hét gólt szerzett, mégis sokan fanyalogtak, mondván, "nem rossz a srác, de nem olyan jó, mint tavaly volt". A fiatal sztár később így vallott arról az évadról: "Borzasztó nehéz minden meccsen valami újdonsággal szolgálni, de azt gondolom, az idén sokkal jobb munkát végeztem éppúgy a bajnokságban, mint a Bajnokok Ligájában. Úgy érzem, beértem játékosként, mert rengeteget tanultam az utóbbi két évben."
Ha már a Bajnokok Ligáját említette Kaká, nem mehetünk el szó nélkül az isztambuli döntő mellett, amely máig fájó emlék minden Milan-játékos, így a brazil számára is: "Ilyen a foci. Néha meg lehet nyerni egy meccset egy utolsó pillanatban begyötört góllal, máskor úgy is lehet valaki győztes, hogy nagyságrendekkel rosszabbul játszott riválisánál az egész mérkőzésen. És ezek szerint úgy is ki lehet kapni, ahogy mi tettük azt Isztambulban. Az angolok a második játékrészben sem uralták a játékot. A három góljuk közül egy volt - a harmadik -, ami valóban a képességüknek és az erejüknek volt köszönhető. A másik kettőt, hogy úgy mondjam, mi adtuk nekik azokat ajándékba. Abszolút nem érdemelték meg a győzelmet. A döntő előtt három alkalommal láttam őket játszani, és láttam, hogy nagyszerű a védelmük és mesterien alkalmazzák a kontratámadásokat. A döntőben azonban mindezekből semmit nem valósítottak meg, mégis nyertek büntetőkkel."
Remek csavarás Kaká módra
Kaká az isztambuli rémálmot Németországban próbálta feledni, a Konföderációs-kupán. Ez nem biztos, hogy sikerült, az mindenesetre tény, hogy a tornán Kaká kiválóan játszott: csapata mind az öt mérkőzésén a kezdő csapat tagja volt, az argentinok ellen 4-1-re megnyert döntőben gólt is szerzett. Amikor a magasba emelte a trófeát, minden bizonnyal eszébe sem jutott, hogy ezt a mozdulatot a következő 12 hónapban egyetlen alkalommal sem ismételheti meg, hiszen a 2005-2006-os idénynek az AC Milan a bajnoki cím és a Bajnokok Ligája megnyerésének reményében vágott neki, a brazil válogatott pedig a nyári világbajnokság első számú esélyesének számított.