Vágólapra másolva!
2004 februárja óta veretlen volt hazai pályán a Premier League-ben a Chelsea, amely azonban búcsút mondhat ennek a sorozatnak, mivel 1-0-ra elbukta a Liverpool elleni rangadót. A Vörösök nagyon taktikusan játszottak, és bár a gólnál - amely Xabi Alonso megpattanó lövéséből született - szerencséjük volt, összességében megérdemelten szerezték meg a három pontot. Az olasz bajnokságban az Inter meglepetésre nem bírt a Genoával, amely az utolsó félórában emberhátrányban játszott, a Milan egyetlen helyzetét gólra váltva nyert Bergamóban, a Roma pedig Udinében szaladt bele egy 3-1-es vereségbe. A Bundesligában a Lőw Zsolt nélkül felálló Hoffenheimsimán legyőzte a Hamburgot, és átvette a vezetést a tabellán. Spanyolországban egyszerre botlott meg az élmezőny három csapata, a listavezető Valencia a Recreativo otthonában ikszelt, a Sevilla hazai pályán kapott ki a Málagától, Villarreal pedig őrült mérkőzésen játszott 4-4-es döntetlent az Atlético Madriddal.

Döntetlent hozott a két, magyar futballistát is a soraiban tudó csapat, a Borussia Dortmund és a vendég Hertha BSC csatája a német Bundesliga kilencedik fordulójában. A hazaiaknál Hajnal Tamás végigjátszotta az 1-1-re végződött találkozót, a berlinieknél Dárdai Pál a 62. percben, csereként lépett pályára.

A Lőw Zsolt nélkül felálló Hoffenheim meglepetésre már az első félidőben eldöntötte a Hamburg elleni, nagy érdeklődéssel várt összecsapást, így újonc létére átvette a vezetést ellenfelétől a tabellán. A hamburgiak - a Bayer Leverkusen pénteki győzelmét követően - visszacsúsztak a harmadik helyre.

Bundesliga, 9. forduló:
Borussia Dortmund - Hertha BSC 1-1 (0-1)
gól:
Kehl (71.), illetve Cicero (31., 11-esből)

Hoffenheim - Hamburger SV 3-0 (3-0)
gól:
Obasi (7., 36.), Ibisevic (13.)

VfB Stuttgart - VfL Bochum 2-0 (0-0)
gól:
Gomez (80., 83.)

Az állás:
1. 1899 Hoffenheim 19 pont
2. Bayer Leverkusen 18
3. Hamburger SV 17
4. VfB Stuttgart 16
5. Bayern München 15
6. Hertha BSC 15
7. FC Schalke 04 14 (12-8)
8. Borussia Dortmund 14 (17-15)
9. VfL Wolfsburg 13 (20-16)
10. Werder Bremen 13 (23-20)
11. 1. FC Köln 13 (8-11)
12. Eintracht Frankfurt 9 (10-14)
13. Karlsruher SC 9 (8-13)
14. Hannover 96 9 (10-17)
15. VfL Bochum 7 (12-15)
16. Arminia Bielefeld 7 (10-16)
17. Bor. Mönchengladbach 7 (9-17)
18. Energie Cottbus 5

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!