Vágólapra másolva!
A Ferencváros-Hertha BSC meccs szervezője szerint az FTC vezetőinek szóló szervezett provokáció volt, hogy a kedd esti barátságos összecsapáson magyar huligánok megtámadták a berliniek szurkolóit. Az mindenesetre biztosnak látszik, hogy egyre inkább elmérgesedik a viszony a szurkolók és a klubvezetés között, amiért az FTC a múlt héten új céget bízott meg a biztonsági szolgálat ellátásával. Dárdai Pál, a Hertha magyar válogatott játékosa szerint Európában már csak Magyarországon történhet ilyen.

"Egyszerűen féltem, csak ki akartam jutni. Közel s távol nem volt egy rendező sem, aki segíthetett volna nekünk" - nyilatkozta a német Bild című újságnak egy berlini szurkoló, aki elkísérte csapatát a Ferencváros elleni barátságos mérkőzésre.

Az összecsapást ugyan 2-0-ra megnyerte a Hertha, a német drukkerek számára valószínűleg mégsem lesz kellemes emlék a budapesti kirándulás, a találkozó előtt és közben ugyanis többször is rájuk támadtak. A kezdést megelőzően a metrómegállóban és az utcán magyar huligánok egy kisebb csoportja - 10-20 kopasz és tetovált fiatal férfi -üvegekkel dobálta meg a berlinieket, egyikük sebét a Hertha csapatorvosa varrta össze. A rendbontás a stadionban is folytatódott, a fradista szurkolók betörtek a Hertha-szektorába, és újabb két drukkert megsebesítettek, nyolc berlini újságíró pedig a mellékhelyiségben keresett menedéket.

A berlini Tagesspiegel szerint a biztonságiak nem háborgatták a Fradi-szurkolókat, inkább visszahúzódtak a stadion épületébe. A Bildnek nyilatkozó Hertha-szurkoló is arról számolt be, hogy a rendezők csak nézelődtek, miközben a fradisták a náci "Sieg heil!" köszöntést ordították. "Rendőrök csak a stadion előtt. Dohányoztak és telefonáltak, de nem avatkoztak közbe" - írta a Berliner Zeitung.

"Nem történt rendőri intézkedés" - erősítette meg a német lapok állítását az [origo] érdeklődésére a Budapest Rendőr-főkapitányság (BRFK). A rendőrség csak kívülről biztosította a stadiont, mivel a szervezők nem kötöttek szerződést a BRFK-val. Amikor odabent a szurkolók randalírozni kezdtek, néhány rendőr bement egyeztetni a szervezőkkel, de azok nem kértek segítséget.

A biztonsági szolgálat jelentős részét kedden a Doorman Security Kft. látta el az Üllői úton, a cég képviselői azonban egyelőre nem nyilatkoztak, később ígértek választ arra a kérdésünkre, hogy miért nem avatkoztak közbe, amikor a huligánok megtámadták a berlini szurkolókat.

Gelei: Becsapott a Ferencváros

Noha a Ferencváros labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaság nemrégiben Fradi Security Kft. néven saját biztonsági céget alapított, mivel a mérkőzést nem azt FTC, hanem a Trust Kft. szervezte, a Fradi Security emberei ezúttal csupán a székház előtti részt biztosították.

A mérkőzést tető alá hozó menedzser, Gelei Károly szerint ennek ellenére a huligánok éppen azért támadtak rá a berlini szurkolókra, hogy így tilatkozzanak a Ferencváros új biztonsági cége ellen. "Mindenki tudja, mi áll a keddi botrány hátterében. Ez egy szervezett provokáció volt a Ferencváros vezetősége ellen, ez abból is látszott, hogy a huligánok egyszerre lendültek támadásba a stadion különböző részein" - mondta az [origo]-nak Gelei, aki úgy érzi, becsapták őt a ferencvárosiak, mert nem tájékoztatták a biztonsági cég lecseréléséről, illetve a szurkolók és a klubvezetés között kialakult ellenséges helyzetről, ráadásul egy hete senkit nem tudott utolérni a vezetők közül.

"Fel vagyok háborodva, mert a Ferencváros semmit nem tett azért, hogy ez a rendezvény sikeres legyen. Sok klubbal dolgoztam már együtt, de ilyen nemtörődömséggel és amatőrizmussal régen nem találkoztam. Ha tudtam volna róla, hogy a meccs előtt egy héttel leváltják a biztonsági szolgálatot, akkor biztosan nem hozok ide egy külföldi csapatot. Meg kell mondjam, négy nappal ezelőtt nagyon komyolyan elgondolkoztam azon, hogy lefújom az egészet, de ezt a Hertha miatt nem tehettem meg. Becsapva érzem magam, mert belekényszerítettek egy szituációba, ami nagyon komoly kárt okozott a cégemnek."

FSZSZ: Megbízhatatlan az FTC vezetése

Az [origo]-nak több neve elhallgatását kérő FTC-szurkoló is megerősítette, az utóbbi időben feszültté vált a hangulat a Fradi-táborban, miután múlt hétfőn az FTC Zrt. bejelentette, hogy új céget hozott létre a labdarúgócsapat hazai és idegenbeli mérkőzéseinek biztosítására.

A döntést a Ferencváros Szurkolók Szövetsége (FSZSZ) is kifogásolta, ezért múlt szombati közleményében arra szólította fel a drukkerek, hogy a Hertha BSC elleni mérkőzést tiltakozásul megszokott látványelemek és transzparensek nélkül, csendben tekintsék meg.

"A Ferencváros labdarúgó csapatának vezetése az elmúlt évek során számtalanszor tett ígéretet arra, hogy a szurkolókat közvetlenül érintő kérdésekben a Ferencváros Szurkolók Szövetségével konzultálva, velünk egyetértésben hoz döntéseket. Ilyen kiemelten fontos terület a biztonsági szolgálat alkalmazásának kérdése is. A hétfői napon az FTC Labdarúgó Zrt. vezetésének képviseletében a Szász-pártfogolt Berki Krisztián azzal, hogy a szurkolókkal történő előzetes konzultáció nélkül új, kétes hátterű biztonsági céget bízott meg, ismételten megszegte saját vállalását. Ezzel a lépéssel pedig végleg elveszítette minden hitelét" - állt a FSZSZ közleményében.

Kérdésünkre, hogy miért tartják kétes hitelűnek az új biztonsági céget, Boros Bánk Levente, az FSZSZ alelnöke azt mondta: a Fradi Security Kft. egyes résztulajdonosai kapcsolatban állnak azokkal a vállalkozókkal, aki egy korábbi időszakban láttak el biztonsági feladatokat az Üllői úton, és "szinte terror alatt tartották a Fradi-szurkolókat".

"Egy évvel ezelőtt Rieb György, az FTC elnöke, és Berki Krisztián, a Zrt. vezérigazgatója ígéretet tett nekünk arra, minden szurkolókkal kapcsolatos döntés előtt egyeztetni fognak velünk, különös tekintettel a biztonsági cég megválasztására" - mondta Boros Bánk. "Ehhez képest múlt hétfőn minden előzmény nélkül jelentették be a döntésüket, ezzel pedig bebizonyították, hogy megbízhatatlanok, hiszen nincs rá biztosíték, hogy más kérdésekben nem fogják megszegni az ígéretüket."

Felvetésünkre Boros Bánk elmondta, szerinte nincs összefüggés a biztonsági cég ügye és a kedd esti botrány között, abban azonban vitathatatlan Berki Krisztiánék felelőssége, hogy ilyen hangulat alakult ki a szurkolótáborban. "Ezzel együtt természetesen teljesen elfogadhatatlannak és elítélendőnek tartjuk, ami kedd este történt, soha nem fogom megérteni, miért kellett rátámadni a német szurkolókra. "Semmilyen erőszakos cselekménynek nincs helye, és nem is töreténhet ilyen a jövőben a Fradi-pályán" - tette hozzá.

Boros Bánk egyébként csak a mérkőzés végére ért oda Albert-stadionba, mert az Összmagyar Szurkolói Szövetség képviselőjeként Kisteleki Istvánnal tárgyalt az MLSZ-ben, többek között a "szurkolói véleménynyilvánítás és szólásszabadság" kérdéséről is.

Kérdésünkre, hogy amíg egy magyar pályán a szurkolók csoportosan Hitlert élteti, nem tartja korainak például a transzparensek előzetes bevizsgálása elleni tiltakozást, Boros Bánk így válaszolt: "A magyar jogszabályok megfelelően szabályozzák a szólásszabadság kérdését, a rendőrség beavatkozhat, ha jogsértő magatartást tapasztal, és szükség esetén a jogorvoslatra is lehetőség van. Ártatlanokkal, azaz jogkövető magatartást tanúsítókkal szemben azonban semmilyen intézkedésnek nincs helye.

Nincs szükség az MLSZ túlzott - amúgy alkotmányellenes - szigorára, be lehet tartani a normákat anélkül is, hogy indokolatlanul korlátozzák magánszemélyek jogait. A rasszizmust természetesen mi is elítéljük, de vannak dolgok, amiről a szurkolói szubkultúra igenis kifejtheti a véleményét a stadionokban, akár társadalmi vagy politikai kérdésekben is, hiszen a szurkolók is részei a társadalomnak."


Próbáltuk a Ferencváros-vezetők véleményét is megkérdezni a keddi botrányról, illetve annak előzményeiről, ők azonban egyelőre nem nyilatkoztak, azt ígérték, szerda délután közleményben fejtik majd ki az álláspontjukat. Váradi Mátyás, a Ferencváros sajtófőnöke később az MTI-nek azt mondta: a klubon belül már vizsgálják a történteket, de természetesen a Ferencvárosnak vállalnia kell az erkölcsi felelősséget. Hozzátette, hogy a botrány okozóit nem tartják a Fradi-család tagjainak.

Retteghy István, az MLSZ fegyelmi bizottságának elnöke arról számolt be, hogy ez az eset nem tartozik az MLSZ hatáskörébe, hiszen nem a szövetség rendezvénye volt a felkészülési meccs, így álláspontja szerint nem fog fegyelmi eljárást lefolytatni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!