Vágólapra másolva!
Nem mindennapi lehetőség előtt áll a magyar labdarúgó-válogatott, amely szombaton Svédországot, jövő szerdán pedig Portugáliát fogadja vb-selejtezőn, s ha nyer, közel kerülhet a focivébéhez. Nincs azonban könnyű helyzetben Erwin Koeman, hiszen a hátvédsorban roppant szűk a kínálat, a középpályán viszont a bőség zavarával kell megküzdenie. Segítsen a szövetségi kapitánynak, rakja össze az ideális kezdőcsapatot!

VÁLASSZON EGY JOBB OLDALI KÖZÉPPÁLYÁST!

Gera Zoltán (Fulham)
Mellette: Végre a Fulhamben is jobb (és nem bal) oldali középpályásként szerepel, nem is rosszul. Románia ellen csereként beállva sokat javított a magyar csapat játékán.
Ellene:
Volt pár gyengébb mérkőzése a válogatottban, mióta Koeman a kapitány, később zokon vette, amikor csak a kispadra került.

209701outform.html400350


Huszti Szabolcs (Zenit)
Mellette: Van olyan csapat, amely ellen a nyerő taktika része lehet, hogy a ballábas Huszti a jobb oldalon szerepel.
Ellene: Ballábasként jobbal nem tudja elég pontosan középre adni a labdát, így a klasszikus szélsőjátékra nem alkalmas ezen az oldalon.

209702outform.html400350


Buzsáky Ákos (Queens Park Rangers)
Mellette: Felépült sérüléséből, és alig várja, hogy ismét a válogatottat erősítse. Technikás, lendületes középpályás, aki remekül érzi magát a jobb oldalon, ahová alig van alternatívája Koemannak.
Ellene: Angliában középen szerepel.

209703outform.html400350

Forrás: MTI
Huszti az egyik legjobb magyar játékos, ám a nagy formában játszó Dzsudzsák miatt nehéz neki helyet találni a kezdőcsapatban - Koeman általánban a jobb oldalra teszi, de játszott már csatárként is

VÁLASSZON EGY VÉDEKEZŐ KÖZÉPPÁLYÁST!

Halmosi Péter (Hull City)
Mellette: Koeman belső középpályásként talált számára helyet a csapatban, a bal oldalon ugyanis ketten (Dzsudzsák, Huszti) is előtte állnak a rangsorban. Halmosi itt is megállta a helyét - az eredmények legalábbis ezt bizonyítják.
Ellene: Azért látszik, hogy nem ez az igazi posztja, nem érvényesülnek az igazi erényei: a gyors elfutások és a jó beadások.

210301outform.html400350


Tóth Balázs (Racing Genk)
Mellette: Harcos labdaszerző középpályás, sokat játszik a belga bajnokságban, ami előnyére vált.
Ellene: A támadásokat kevésbé támogatja, és a Genkben látott távoli bombák is hiányoznak tőle a válogatottban.

210302outform.html400350


Dárdai Pál (Hertha BSC)
Mellette: Szellemi vezér, az akaratereje sokat jelent a csapatnak, az utolsó lehelletéig küzd. 33 évesen is tökéletes fizikai állapotban van, és egy színvonalas bajnokság élcsapatát erősíti már hosszú évek óta.
Ellene: Nem számít labdazsonglőrnek, igaz, elsősorban nem a játék színezése a feladata.

210303outform.html400350


Vadócz Krisztián (Osasuna)
Mellette: A védekező középpályások közül ő tudja leginkább kivenni a részét a támadásokból, hiszen - egyetlen magyarként - a technikásnak tartott Primera Divisiónban szerepel.
Ellene: Épp a felkészülés közepén, azaz elég rossz időpontban kapta el az új típusú influenzavírust (amelyből azóta teljesen kigyógyult).

210304outform.html400350


Szélesi Zoltán (Debrecen):
Mellette: Amikor Koeman ezen a poszton vetette be, megoldotta a feladatot.
Ellene: Riválisai jobb választásnak tűnnek, hiszen Szélesi ritkán szerepel védekező középpályásként.

210305outform.html400350

Forrás: AFP
Dárdai Pál sohasem adja fel

VÁLASSZON EGY BAL OLDALI KÖZÉPPÁLYÁST!

Dzsudzsák Balázs (PSV Eindhoven)
Mellette: A legjobb formában lévő magyar futballista, szárnyal Hollandiában, nemrég az Ajax ellen élete legjobb meccsét játszotta, de a legutóbbi bajnokin is két gólpasszt adott.
Ellene: Románia ellen - Erwin Koeman szerint - fáradtabban focizott, PSV-s formáját ritkán tudja átmenteni a válogatottba.

209901outform.html400350


Huszti Szabolcs (Zenit)
Mellette: A Zenitben Dick Advocaat távozása óta ismét stabil kezdő (a holland edzőnél ritkán játszott 90 percet), sőt immár a pontrúgásoknak is ő végzi el klubcsapatában.
Ellene: A csapaton belüli konkurencia miatt sokszor más poszton kénytelen játszani.

209902outform.html400350


Halmosi Péter (Hull City)
Mellette: Angliában éppen ezen a poszton szerepel.
Ellene: Többen is előtte állnak a sorban a válogatottnál, főképp technikailag és gólérzékenységben jobbak a riválisai.

209903outform.html400350


Rudolf Gergely (DVSC-TEVA)
Mellette: Koeman vetette be először balszélsőként, s egyáltalán nem látszott, hogy Rudolf korábban csak támadóként szerepelt. Pontok, győzelmek igazolták a kapitány döntésének a helyességét. Szárnyalhat a vb-selejtezőkön a BL-eufória miatt, a Levszki elleni döntő ütközeten parádés bombagólt lőtt, majd az NB I-ben a Nyíregyháza ellen duplázott.
Ellene: Nem igazi balszélső, így lehet, hogy a specialisták jobbak lehetnek Svédország és Portugália ellen. Saját bevallása szerint is jobban szeret csatárként játszani. Társaival szemben nem Európában, hanem az NB I-ben edződik.

209904outform.html400350
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!