Vágólapra másolva!
Vasárnapi prágai sikerével pályafutása ötödik WTA-tornagyőzelmét aratta Szávay Ágnes, aki a világranglista 38. helyére lépett előre. A magyar teniszező év végére visszakerülne a legjobb 20 közé, úgy érzi, tökéletes döntés volt az edzőváltás, s ha lenne két sérülésmentes év, akkor a csúcsra is feljuthatna. Nem fél senkitől, de Serena Williams ellen nem szívesen teniszezne.

Egy hónapja nem szenvedett vereséget egyesben Szávay Ágnes, aki az angol nyílt teniszbajnokság első fordulójában kapott ki utoljára, akkor az orosz Makarova nyert ellene. A magyar teniszező azóta zsinórban tíz mérkőzést és két tornát nyert meg, először Budapesten, majd Prágában diadalmaskodott.

A nagy menetelés a héten nem folytatódhat, pedig Szávay Bad Gasteinben is esélyesként léphetett volna pályára

"Úgy terveztük, hogy a most zajló, ausztriai tornán nem indulok el, hanem Budapest és Prága után inkább pihenek. Eleve hat héttel a torna kezdete előtt jelezni kell a részvételt, így hiába a mostani jó forma, utólag már nem is nevezhettem volna" - mondta a világranglista 38. helyére előre lépő teniszező.

Szávay idén 16 versenyen indult, az első 14 közül mindössze háromszor jutott el a negyeddöntőig, így két tornagyőzelmével váratlanul került reflektorfénybe. Ő azonban úgy véli, voltak a sikernek előjelei.

"Nem panaszkodhatom az elmúlt időszakra sem, jól ment a játék, jól teniszeztem. Sajnos a salak pályás idényben megsérültem, míg Wimbledonban nagyon szerencsétlen sorsolásom volt: hiába vívtam színvonalas meccset, végül kiestem az orosz Makarovával szemben. A budapesti torna ellenben remekül sikerült, tavaly nyertem, de eszembe sem jutott, hogy most meg kell védenem a világranglista-pontjaimat. Persze, kicsit izgultam, de nagyon jóleső érzéssel töltött el, hogy minden nap annyian kijöttek, és szurkoltak nekem."

A budapesti sikert követően Prágába nem kísérte el edzője, de ez sem zavarta meg, mindössze a döntőben veszített szettet, egyébként magabiztosan nyerte a 220 ezer dolláros viadalt. Ahogy ő fogalmazott, bár minden borítást szeret, a salakpálya különleges, hiszen azon nőtt fel.

"Prágában edzőm nélkül, édesanyámmal utaztam el, úgy gondoltuk, Karlnak is kell egy kis nyaralás. Anyukám más típusú segítséget tudott nyújtani, nem szakmailag, inkább lelkileg - ecsetelte.

Karl-Heinz Wetter a tavalyi budapesti verseny után vette át Szávay edzésmunkájának irányítását, az osztrák szakember korábban honfitársát, Jürgen Melzert és a lett Ernest Gulbist is a férfi világranglista legjobb 50 játékosa közé vezette. "Minden edző különböző, vele is teljesen más munkát végzünk, mint a korábbi trénereimmel. Úgy vélem, jó döntés volt őt választanom, sokkal előrébb juthatunk közösen."

Mert a cél nem más, mint utolérni, vagy túlszárnyalni az eddigi csúcsot, a 2008 áprilisában kiharcolt 13. helyet a világranglistán. "A cél változatlanul az, hogy év végére az első 20 közé kerüljek, erre jó esélyem van. Most egy hétig Magyarországon pihenek, lehet, szerdán még egy kis vízi program, strand, aquapark is belefér. Aztán Bécsben készülünk az augusztus 16-án rajtoló montreali, majd az egy héttel későbbi New Haven-i viadalra. Mindkettő meghatározó lesz a US Open előtt."

Szávay szerint a csúcs sem elérhetetlen, de ahhoz, hogy a legjobb formámat elérje, nagyjából két sérülésmentes év, sok munka, és még több tapasztalat kell.

"A következő három versenyen a svájci Patty Schnyderrel indulok párosban, persze kérdés, beférünk-e egyáltalán a főtáblára Montrealban és New Havenben. Ha nem, lehet, kapunk szabadkártyát. Pattyt nagyon kedvelem, klassz csaj, pozitívan áll hozzám és nagyon tisztel. Pedig ő jóval rutinosabb nálam. Még azt is jól viseli, hogy megverem, mint a budapesti döntőben. Prágában viccesen beszéltünk is arról a férjével, hogy megint összejöhet a közös finálé, de ő végül kikapott az elődöntőben."

Arra a kérdésre, van-e olyan ellenfél, akivel inkább sohasem mérkőzne meg, kis gondolkodás után válaszolt. "Nem igazán van olyan, akit mindenképpen szeretnék elkerülni, de Serena Williams ellen nem szívesen játszanék. Nem azért, mert félek tőle, még sohasem játszottunk egymás ellen, de úgy vélem, kimagaslóan ő most a világ legjobbja. Testvére, Venus jöhet, ő ellene 1-1 a mérlegem, tavaly Acapulcóban kikaptam tőle, a Roland Garroson azonban legyőztem."

Az utolsó két hét menetelése

WTA-torna, Budapest (220 ezer dollár összdíjazás)
A legjobb 32 között: Jelena Kostanic Tosic (horvát) 6:3, 6:2
A legjobb 16 között: Yvonne Meusburger (osztrák) 7:5, 6:3
Negyeddöntő: Alize Cornet (francia) 6:3, 6:1
Elődöntő: Alexandra Dulgheru (román) 6:1, 5:7, 7:5
Döntő: Patty Schnyder (svájci) 6:2, 6:4

WTA-torna, Prága ((220 ezer dollár összdíjazás)
A legjobb 32 között: Liana Ungur (román) 6:4, 6:3
A legjobb 16 között: Iveta Benesova (cseh) 6:1, 7:5
Negyeddöntő: Polona Hercog (szlovén) 6:1, 6:4
Elődöntő: Lucie Hradecka (cseh) 6:2, 6:4
Döntő: Barbora Zahlavova-Strycova (cseh) 6:2, 1:6, 6:2



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!