Vágólapra másolva!
Megnyerte idei első edzőmérkőzését a Romániában edzőtáborozó Ferencváros, amely a Marosvásárhely csapatát győzte le 3-2-re.

A Szászrégen, havas pályán megrendezett találkozón a román bajnokság tizenharmadik helyezettje szerzett vezetést tizenegyesből.

A második félidőben Tóth Bence szintén büntetőből egyenlített, majd a máltai légiós, Schembri találatával már a Fradinál volt az előny.

A Marosvásárhely ezután ismét kapott egy tizenegyest, ezzel egyenlített, Schembri azonban a 83. percben megszerezte második gólját, beállítva ezzel a 3-2-es végeredményt.

"Mindkét csapat a felkészülés elején jár, ennek ellenére sikerült élvezetes mérkőzést játszani" - mondta az Ftc.hu-nak Prukner László, a Fradi vezetőedzője. "Elsősorban nem az eredmény a legfontosabb az ilyen találkozókon, de persze örülünk, hogy győztünk idei első edzőmeccsünkön, amely végig sportszerű volt. Bízom benne, hogy a mostani mérkőzés egy jó kapcsolat kezdete a Marosvásárhellyel!"

Eredmény:
Marosvásárhely - Ferencváros 2-3 (1-0)
Gól: Dan (34. - büntetőből), Zakarta (72. - büntetőből), illetve Schembri (69., 83.) Tóth Bence (64. - büntetőből)

Ferencváros: Ranilovic (Haber 46.)- Rodenbücher (Balog 46.), Csizmadia, Dragóner (Tutoric 46.), Junior (Fülöp 46.) - Kulcsár, Maróti (Peszmeg 46.), Rósa (Tóth B. 46.), Józsi (Morales 46.) - Heinz (Junior 52.), Miljkovic (Schembri 46.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!