Sokat javult a súlyos betegségeken áteső egykori nagyszerű raliversenyző, Ferjáncz Attila állapota – írja a Blikk.
"Egyre jobban erősödök, már nagyobb távolságokat teszek meg 3 lábú botommal, és kis segítséggel lépcsőzni is tudok. Remélem, hogy már nincs olyan messze az az idő, amikor segítség nélkül is el tudok boldogulni!" – idézi a lap a 23 Európa-bajnoki futamot nyerő, most 69 éves sportember közösségi oldalán írt sorait.
A Magyar Nemzeti Autósport-szövetség korábbi elnökét előbb daganattal műtötték, majd bakteriális fertőzés, agyérgyulladás, szívritmuszavar, bélprobléma miatt került veszélybe az élete, még kómában is volt.
"A jövő év tavaszára szeretnék annyira megerősödni, hogy komolyabb terveim is lehessenek.
Aztán júliusban jön a következő születésnapom, a hetvenedik, az lenne az igazi, ha azt nagyobb baráti társaságban ünnepelhetném" – írta Ferjáncz.